Mindig jön egy pillanat, mikor már elege van az embernek a bezártságból, a munkából, a bátor helytállásból, és egy nő arcát vágyik látni, egy szeretettől átforrósodott szívet érezni maga mellett.
A fecsegés - mennyire elviselhetetlen és lealacsonyító.
Néha leomlanak a díszletek. Ébresztő, villamos, négy óra hivatal vagy gyár, ebéd, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás és hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat - általában könnyedén végigcsinálja az ember. Ám egyszer csak felmerül a "miért", s ezzel a csüggedt rácsodálkozással kezdődik minden. "Kezdődik", ez a fontos. A csüggedtség a taposómalom végét, de egyszersmind az öntudatra ébredés kezdetét jelzi. Felráz, és válaszútra kényszerít: öntudatlan visszatérés a taposómalomba vagy végleges ébredés.
Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.
Barátom, mondok neked egy nagy titkot. Ne várj az utolsó ítéletre. Megtörténik az mindennap.
Ha az ember csak négy órát alszik, akkor nem érzelgős. Olyannak látja a dolgokat, amilyenek, az igazság szerint, a nevetséges és ocsmány igazság szerint.
A valóság nem teljes egészében racionális, és a racionális sem teljesen valóságos.
A legjobb fénykép is a valóság elárulása, választásból születik, és határt szab mindannak, ami nem ő maga.
Nincs olyan művészet, mely teljes egészében elvetné a valóságot.
A regényírás vagy a regény olvasása valamiképpen a valóság visszautasítása, ez kétségtelen. De e visszautasítás nem holmi szökés.
Aki megértette a valóságot, nem lázad ellene, hanem élvezi.
Az a szerelem, amely nem viseli el, hogy szembesítsék a valósággal, nem szerelem. Így aztán a nemes lelkek kiváltsága a képtelenség a szerelemre.
A szép beszédeknek el kell röppenniük, hogy a szobor lelepleződjék.
A világ mindig ugyanazt az arcát mutatja. S e csillagtól csillagig terjedő nyugodt valóságból valamiféle felszabadultság születik, amely felold önmagunk és mások alól, mint az a másik nyugodt valóság is, amely haláltól halálig terjed.
Ha elszegényítjük a valóságot, mely épp embertelenségével teszi naggyá az embert, akkor az embert is elszegényítjük.
Aki nem hord szemellenzőt, annak nincs szebb látvány, mint az értelem csatája a legyőzhetetlen valósággal.
Az ember ott érzi a lelke mélyén a világunknál jobb világ eszméjét. De a jobb világ nem a miénktől eltérő világ, a jobb világ egységes világ. A láz, mely a szétforgácsolt világ fölébe emeli szívünket, az egység vágyából fakad. Nem hitvány menekülés; konok igény bejelentése. Akár vallás, akár bűnözés, minden emberi erőfeszítés ennek az esztelen vágynak engedelmeskedik véső soron, formát igyekszik adni a formátlan életnek.
A meggyötört ember hiába kutatja azt a formát, mely határok közé szorítaná, melyek között ő lehetne a király. Ha e világon akár egyetlen élő dolognak is formája volna, megbékélne a világ.
Az ember elutasítja a világot abban a formájában, amilyen, de nem törődik bele, ha vissza kell vonulnia a világból. Az emberek ragaszkodnak a világhoz, és többnyire nem óhajtják elhagyni. Eszük ágában sincs elfeledkezni róla, ellenkezőleg, épp azért szenvednek, mert ők a világ különös polgárai, számkivetettek, nem birtokolhatják eléggé a világot.
Igent mondani a világra, megismételni, ez a világ újrateremtése, egyszersmind önmagunké is, ezzel válunk nagy művésszé, teremtővé.
Világunk nyomorúsága és nagysága: nem igazságokat kínál, hanem szereteteket.
A világ szép, és ebből áll minden. Türelmesen tanít a nagy igazságra, hogy a szellem semmi és a szív sem több. S hogy a kő, amelyet felhevít a nap, vagy a ciprus, melyet a kitárulkozó ég felnagyít, behatárolja az egyetlen világot, ahol értelmet kap az "igaza van": az ember nélküli természet. Világunk megsemmisít. Lelkem mélyéig felkavar. Harag nélkül tagad meg. És én, beletörődve, legyőzötten igyekszem egy olyan bölcsesség felé, amelyben minden az enyém, - ha szemem el nem öntenék a könnyek, és a lelkemet betöltő költészet heves zokogása nem feledtetné el velem a világ igazságát.
Az ember számára akkor érthető a világ, ha emberi léptékűvé teszi, ha ráüti a bélyegét.
Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne.
Az ősz (...) egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.
Csak a nagy vadállatoknak van joguk arra, hogy szabadjára engedjék a hangulataikat.
Mert ami az utazás értékét adja, a félelem... Távol hozzátartozóinktól, távol nyelvünktől, elvesztve minden támaszunkat, megfosztva minden álarcunktól..., teljesen saját magunk felszínén találjuk magunkat. De mivel az az érzésünk, hogy lelkünk beteg, szemünkben minden ember és minden dolog csodaként nyeri vissza értékét. Egy asszony, aki önfeledten táncol, egy függöny mögül kikémlelt, asztalon álló üveg: minden kép szimbólummá válik. És amennyire saját életünk benne van ebben a pillanatban, annyira látjuk az egész létet benne tükröződni.
Egy ország annyit ér, amennyit a sajtója.
A sok szabadidő csak a középszerű emberekre végzetes.
Szívesen meghalok érte... de azt a világért se kérje, hogy éljek.
A moziban az orani nőcske forró könnyeket hullat a főhős balsorsán. Férje könyörögve kéri, hagyja már abba. Zokogva-csukladozva mondja a feleség: "De hát miért ne használjam ki ezt a jó alkalmat?"
- Sok olyan "vonzó" férfit ismer, aki visszautasítaná egy csinos nő felkínálkozását? Halvérű az ilyen. - Maga halvérűségnek hívja a komoly érzelem hiányát. - Pontosan. (Legalábbis abban az értelemben, amelyben maga "komolynak" gondolja.)
Minél jobban különböztem a romantikus regényhőstől, annál jobban hatottam a nők regényes képzeletére. Barátnőink csakugyan abban hasonlítanak Bonapartéra, hogy azt hiszik, ott is sikerük lesz, ahol már mindenki kudarcot vallott.
Az emberekben több a csodálnivaló, mint a megvetnivaló.
Minden nagy tettnek, minden nagy gondolatnak szánalmas a kezdete.
Szabadság alatt azt értem, hogy nem kell olyat elfogadnom, amivel nem értek egyet, még egy olyan rendszerben vagy világban sem, amelyet elfogadok. Vagyis igazat adhatok az ellenfélnek.
Akit megfosztanak minden szabálytól, személyiségként lesz egységes.
Nem az-e a legnagyobb akadálya a szabadulásnak, hogy elsőnek mi magunk ítéljük el önmagunkat? Azzal kell hát kezdeni, hogy az ítéletet, megkülönböztetés nélkül, mindenkire kiterjesszük, mert így máris felhígítottuk.
A szabadság és függetlenség elérésének vágya csak olyan emberben merül fel, aki még reményekből él.
Csak úgy tudhatom meg, hogy szabad-e az ember, ha megtudom, hogy lehet-e ura valaki.
Mindennemű szabadság végén ott van mindjárt az ítélet.
Azt hisszük, megbüntetünk egy nőt a halálunkkal, pedig csak a szabadságát adjuk vissza.
Az ész nem hirdeti önmagát, és ha igen, nem ész többé.
A szellem szabadsága nem kényelem, hanem nagyság, melyet akar, és kimerítő küzdelem árán el is ér az ember.
Először is hallgatni kell - kiiktatni a közönséget és megítélni tudni önmagunkat. Figyelmes testkultúra és figyelmes tudatos élet egyensúlya. Felhagyni a nagyravágyással és a kettős - a pénz alóli, és hívságaink, gyávaságaink alóli - felszabadulás munkájának szentelni magunkat. Fegyelemben élni. (...) Fel kell számolni minden előző állapotot, és erőinket először abba kell fektetni, hogy semmit ne felejtsünk el, majd hogy türelmesen tanuljunk. Ezen az áron az esélyünk egy a tízhez, hogy megmenekülünk a legrútabb, a legnyomasztóbb sorstól: a munkába járó ember sorsától.
Arról, amit nem ismerünk, mindig túlzott módon gondolkodunk.
Ha az igazságot keresed, ne azt keresd, amire vágynál.
Az igazságosság követelése igazságtalanságot szül, ha már az elején nem az igazság etikai igazolására alapozzák. Enélkül egy nap a bűn is feladat lesz.
Az általánosított igazságtalanság ugyanolyan kielégítő az ember számára, mint a teljes igazságosság.
Mindig hamis az ítélet, amikor az igazság nem az érvelés fényében jelenik meg, hanem az élő valóságban ölt testet.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
