Talán egyetlen mozifilm okolható a cápák rossz híréért. Ha azonban lehetőségünk adódik hivatásos vezető kíséretében együtt úszni a karibi szirticápákkai, vagy figyelni őket, ahogy a tengerfenéken járőröznek a maguk ösztönös módján, akkor óhatatlanul lenyűgöz minket a kifogástalan áramvonalasság és a fenséges megjelenés. Ha még azt is hozzávesszük. hogy évente lényegesen több embert öl meg kutya, mint cápa, akkor rá kell jönnünk, hogy a félelmünk nem helyénvaló. Kezeljük őket inkább megfelelő tisztelettel!
Ha valaki történetesen tökéletes eleség számos vérszomjas afrikai fenevad számára, akkor hasznos lehet, ha gyorsan tud futni.
Semmitől nem szakad belénk úgy a lélegzet, mint amikor testközelbe kerülünk a világ leghatalmasabb állatával.
A legyek vallásosak a fecske ateista mivelhogy eleven mivelhogy szép mivelhogy gyorsan repül van jóistenük a legyeknek van jóistenük a molyoknak de a fecskéknek nincsen jóistenük nincs is szükségük reá.
Az állat közvetlenebbül reagál, őszintébben, nyíltabban tükröz, mint az ember.
Nincs okos vagy buta állat, mert valamennyinek megvan a magához való esze, és használja is, amennyire tudja. Talán csak az ember az egyetlen olyan élőlény, akire ez nem mindig jellemző.
Az állat, amelyik elejti a zsákmányát, nem gyűlöl, csak az éhségét akarja csillapítani. Az ember, aki megsebesít egy másikat, akaratlanul is enged a benne lángoló gyűlöletnek.
Mindenki, aki valaha szeretett már egy állatot, tudja, hogy milyen csodát adnak ők nekünk.
Óhatatlanul találkozunk olyanokkal, akik úgy gondolják, hogy nem kéne gyászolnunk a kedvencünket - szerintük csak egy állat, bármikor pótolható. A véleményük azonban csak az ő érzelmi szegénységüket tükrözi...
A fal ember és állat közt könnyen leomlik. Mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és ha magányosak vagyunk és boldogtalanok, a távoli rokonok barátságát is szívesen fogadjuk. Ők ugyanúgy szenvednek, ha fáj nekik valami, ők ugyanúgy élelemre, melegségre és egy kis szeretetre vágynak, mint mi, emberek.
Az állatoknak is vannak emberi tulajdonságaik: marják egymást.
Az emberek emberibbé, tehát kutyává szelídítették a farkasokat, ugyanakkor a kutyák farkasabbá tették az embereket.
A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek.
A leforrázott kutya az esőtől is fél.
Miért van az, hogy "az állatok néha mindössze néhány hónap alatt képesek elfojtani magukban a ragadozót, míg az emberek több évszázados csiszolódásuk dacára máról holnapra bármely vadállatnál kegyetlenebbé tudnak válni"?
A kutyák már csak ilyenek: egy pillanat alatt megfeledkeznek a neheztelésről, elnéznek bármilyen sértést, hiszen annyival jobb érzés, ha mind barátok vagyunk!
Az állati tudat egyszerű, és ezért élesen körvonalazott. Az állatok sosem töltenek azzal időt, hogy a tapasztalatokat kis darabokra osszák, és aztán eltöprengjenek az összes kihagyott részen. A világegyetem teljes parádéja takarosan nyilvánul meg számukra úgymint dolgok a) amikkel üzekedni lehet, b) ehetőek, c) amik elől el kell rohanni, és d) sziklák. Ez megszabadítja az elmét a szükségtelen gondolatoktól és vágóélhez juttatja olyasmikben, amik tényleg számítanak. Az átlagállat valójában sosem próbál meg egyszerre menni és rágógumizni. Másrészt az átlagember mindenféléről gondolkozik megállás nélkül, különféle szinteken, biológiai napirendek és időjelzők tucatjainak közbeszólásával. Vannak kimondandó gondolatok, meg magángondolatok, meg igazi gondolatok, meg gondolatok a gondolatokról, meg aztán a tudatalatti gondolatok teljes skálája. Egy ember fejének gondolatolvasása fülsüketítő lárma. Vasútállomás, ahol az összes hangosanbeszélő egyszerre beszél.
Városban nem lehet kutyát tartani. Nem lenne fair az állatokkal szemben.
Miért vágyott az ember mindig is arra, hogy a levegőbe emelkedjen és szárnyaljon? A madarak és a madarak repülése az emberi létezés során újra és újra alapjaiban kavarta fel a lelkünket, az emelkedettség és a transzcendencia érzését váltva ki az emberből. Sokan sóvárognak arra, hogy fizikai és érzelmi értelemben egyaránt maguk mögött hagyják a földhöz kötött életet, és akkor tessék, a madarak valóra váltják helyettük is ezt az álmot. A lét elképzelhetetlen könnyűségét jelképező röptük valóban felkavaró élmény; a gyönyör, amit szemlélőjüknek nyújtanak, emberi mivoltunk legmélyéig hatol.
Egy madár még nyugalmi állapotban is maga a sűrített életerő.
A csirke számomra azt példázza, hogy mit tettünk mi, emberek a világgal: megmérgeztük az ételünket, és ezzel magunkat is, hogy olcsóbb legyen; letagadtuk tetteink valódi árát; árucikké aláztuk és megkínoztuk az állatokat, dacára annak, hogy egyre több bizonyíték szerint rendelkeznek tudattal, ami nem is különbözik olyan gyökeresen a mienktől. A csirke története bemutatja, hogyan veszítettük el érzékünket a szentség iránt.
A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.
A madarak a természet csomagfutárai. Azzal, hogy trágyába csomagolt magvakat hordozva röpköd ide-oda, elképzelhetetlen számú madár terjeszti az életet világszerte olyan módon, aminek más állat a közelében sem jár.
A madarak minden reggel teli torokból üvöltve, pokoli iszonyattól tombolva figyelmeztetnek bennünket az igazságra, csak sajnos nem tudunk madárul.
Mondd el, madárka, lélek, mért ujjongsz annyiszor: boldogság nincs itt mélyebb, a szerelem, a bor nem ád oly mély gyönyört, mint mi torkodba forr.
A lajhár napnyugtakor a legtevékenyebb, persze a tevékeny szót itt a legkomótosabb értelemében használom. Jellegzetes tartásával, fejjel lefelé halad a faágon, nagyjából óránként 400 méteres sebességgel. A földön óránként 250 méteres sebességgel kúszik a következő fához, ha célratörő, ami 440-szer lassúbb, mint a célratörő gepárd sebessége.
Egy állatkertbe belépni, éppúgy, mint a természetbe, legjobb napkeltekor és napnyugtakor. Ilyenkor éled föl a legtöbb állat. Megmozdulnak, elhagyják búvóhelyüket, és leóvakodnak a vízpartra. Megmutatják öltözéküket. Eléneklik dalaikat. Egymás felé fordulnak, és eljátsszák rítusaikat. Nagy a jutalma ilyenkor a figyelő szemnek és a hallgatózó fülnek.
Az élet védi önmagát, bármilyen kicsi is. Minden állat vad és veszélyes. Talán nem öl meg, de biztosan sebet ejt rajtatok.
A ragadozók a (...) létfenntartás ösztönének köszönhetően ölik meg állattársaikat. Az ösztönök vezérlik, évszázados beidegződések. Az ember? Hát igen, valószínű, hogy az ember a legnagyobb állat, és a legbrutálisabb.
A grizzly a régen kihalt barlangi medve rokona, és tulajdonképpen az őskorhoz tartozik, nem a mi időnkhöz. (...). Ereje minden képzeletet felülmúl, játszva elvisz fogai közt egy szarvast vagy egy csikót. Még lóháton sem lehet menekülni előle, mert olyan gyorsan és kitartóan lohol, hogy minden lovat utolér. Nem csoda, hogy egy szürke medve elejtése még az indiánok szemében is nagy hőstett.
Erdők zugában dalol a madár, A dala gyógyít, szíved hogyha fáj, Törődik-e aztán valaki véle: Hogy a kis dalnok elpusztul-e, él-e? Szétfoszlik szárnya egy tüskés bokorban, Sírját se tudja soha senki: hol van?
A tigris vadászik, a madár elrepül, az ember meg "Miért? Miért?" kérdezi, míg ül. A tigris elalszik, leszáll a madár, az ember így szól: "Jól van, értem már."
Az állatok csodálatos lények, szebbnél szebb jellemvonásokat fedezek fel bennük, és még a modoruk is kitűnő. Sohasem bosszúsak, sohasem éreztetik velem, hogy terhükre vagyok. Mosolyognak, csóválják a farkukat (ha van), és mindig hajlandóak egy kis vidám csevegésre vagy kirándulásra vagy bármire, amit indítványozok. Úgy látom, igazi gentlemanek. Az utóbbi napokban nagyon jól mulattam velük, néha még a magányomról is megfeledkeztem.
Semmi nem készítheti fel az embert arra, amikor először lát vadon élő tigrist. Hihetetlen kiváltságnak tűnik.
Bizonyos állatokat meg kell tapogatni, hogy elhiggyük a létezésüket.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
Azokkal, akik kutyát vesznek, sokszor az a probléma, hogy nem fogják fel, nem mi választjuk kutyát, hanem fordítva: ő dönti el, hogy kihez-mihez vonzódik.
Az ember húsevő állat; hogy ne kelljen szégyelnie, hogy testvéreit megeszi, eltagadja a rokonságot; azzal dicsekszik, hogy magasabb eredetű; de minden az állatokkal való rokonságára mutat; úgy születik, mint ők, úgy táplálkozik, mint ők, úgy szaporodik, mint ők, úgy hal meg, mint ők.
Erkölcsi korlátai vannak annak, hogy a jövedelemszerzés vagy a munkahelyteremtés érdekében meddig mehetünk el másokkal szemben - és ha ezeknek a céloknak érdekében érző lényeket nagymértékben károsítunk, akkor bizony túllépünk a határokon.
A döntő érv, amiért elítéljük az állatkínzást, szerintem nem más, mint hogy indokolatlanul és szükségtelenül ártalmára van az állatoknak, ami önmagában is helytelen.
Az emberekhez hasonlóan az állatoknak is vannak a létfenntartással kapcsolatos érdekeik, amelyeket sosem (vagy legfeljebb kivételesen) szabad megsérteni, még akkor sem, ha az emberi társadalom számára az hasznosabb lenne. Például az állatoknak joguk van a szabadságra, ezért nem szabad őket számukra ártalmas módon korlátok közé szorítani, még ha az sok előnnyel és költségcsökkenéssel járna is.
A galamboknak és más érző állatoknak van erkölcsi státusuk. Azaz érdekeiknek (más szóval: jóllétüknek) független erkölcsi jelentősége van. Úgy is mondhatjuk: kötelezettségeink vannak az állatok iránt, és ezek nem egyszerűen csak emberi érdekeken alapuló kötelezettségek. Az állatoknak önmagában véve is lehet ártani. Az állatokkal önmagukért kell jól bánnunk.
Kedvtelésből állatot tartani komoly felelősség.
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
Szerintem az állattartóknak két feltételt kellene teljesíteniük ahhoz, hogy az állat tartása indokolható legyen. Először is, az állat alapvető szükségleteit ki kell elégíteni. (...) Másodszor, az állatnak legalább ugyanolyan életet kell biztosítani, mint amilyet a természetben élne.
Ha egy faj eltűnik, akkor nincs értelme annak a kijelentésnek, hogy a faj veszélyeztetett; a fajok nem érdekekkel rendelkező élőlények, ezért nem szenvedhetnek ártalmat. (...) Egy ökoszisztéma változásai, beleértve az fajok eltűnéséből származókat is, az egyedeket érinti. De az ökoszisztéma számára X faj eltűnése vagy X fajból néhány egyed túlélése nem jelent különbséget, főként ha a megmaradt egyedek állatkertben élnek!
Az állatok önmagukért fontosak, és nem csak azért, mert az ember használja őket eszközként vagy a maga szórakoztatására.
Az állatkertek négy fő célja közül három (szórakoztatás, tudományos kutatás és oktatás) nagymértékben emberközpontú.
A fajok megóvása kívánatos lehet, ám megkérdőjelezhető, amikor összetűzésbe kerül egyes állatok jóllétével, például, amikor az elfogás, a szállítás, az állatkerthez szoktatás folyamatában az állatok komoly ártalmat szenvednek. Maguk az elfogott állatok nemigen látják hasznát a fajmegóvásnak. Ismerve az állatkerteknek a fajmegóvás érdekében tett erőfeszítéseit, tisztázatlan, hogy egyáltalán az állatok javát szolgálja-e.
Amikor leesik a hó és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad. A civakodás ideje a nyár. Télen meg kell védenünk egymást, melegen kell tartanunk a másikat, egyesítenünk kell az erőinket.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
