A hat érzéked az, ami a bolondját járatja veled, és elhiteti nem csak azt, hogy van ez a hat érzéked, hanem azt is, hogy egy ténylegesen létező külvilággal lépsz kapcsolatba rajtuk keresztül.
Az ábrándnak van egy oldala, amely több a valóságnál. A valóságnak van egy olyan oldala, amely több az ábrándnál. A teljes boldogság az lenne, ha az ember egyesíteni tudná e kettőt.
Ha a hallucináció egyfajta irányítás nélküli észlelés, akkor az észlelés itt és most szintén egyfajta hallucináció, de irányított hallucináció, melyben az agy előfeltételezéseit a külvilágból eredő érzékszervi információk alakítják ki. Valójában mindannyian mindig hallucinálunk, ebben a pillanatban is. Csak éppen amikor egyetértünk a hallucinációinkban, akkor azt valóságnak nevezzük.
Van az elv, van az érdek és van a valóság, amely hol innen, hol máshonnan merítget.
Akarni, hogy működjön, és ténylegesen működésre bírni közel sem ugyanaz.
Sokkal szórakoztatóbb történeteket és hazugságokat gyártani, mint az igazat tudni. Így jobban telik az idő.
Minden olyan szándék, amely nem veszi komolyan figyelembe a gyakorlati lehetőségeket, megmarad az ábrándok (...) szintjén.
A legjobb meghatározás, amit a valóságról valaha is hallottam, az az, hogy ez az egyetlen álom, melyben mindannyian osztozunk. Csak a leghalványabb sejtéseink vannak arról, hogy milyen is az valójában. Ahogy érzékelünk, ahogy a dolgokat látjuk, az jobbára csak saját meggyőződésünket szolgálja. A távoli dolgok nem kisebbek, és a szilárd dolgok nem igazán szilárdak. Minden csak energia.
Amikor rajzolok, akkor nincsen valóság, csak a másik világ van, ami sokkal igazibb, mint az, amikor hazamegyek, vagy az iskolában vagyok.
Nehéz helyzeteken olykor átsegíthet egy-egy illúzió - érzés vagy hit -, de utána ki kell fizetned az árát - súlyos csalódásokban. Mindig próbáld kiszámolni, hogy megéri-e.
A valóság csak az agyag, amelyből az ember összegyúrja, kialakítja az edényt.
Mindig ott lesznek homályaink, félreértéseink, illúzióink egy másik emberrel kapcsolatban, ahol saját magunk rendezetlenek vagyunk, hazudunk magunknak, eltorzítjuk a realitást.
Tisztánlátásunk, ítélkezésünk objektivitása attól függ, hogy saját (...) problémáink területén becsapjuk-e magunkat, vagy vállaljuk a valós helyzet elfogadását.
A túl sok valóság kiszorította az ábrándjaimat.
Már nem ijeszt meg a fantáziám, amióta láttam, hogy a valóság sokkal rémisztőbb tud lenni.
Minden démon másképp működik, de attól még démonok.
Egy nap Elméletbe költözöm, mert Elméletben minden jól működik.
A világ, amelyben élünk, nem abszolút értelemben létezik, hanem csupán a valóság modellje.
Nem kell leásni a gyökerekig, a felszín is ugyanolyan fontos. Hiszen minden a felszínen kezdődik.
A valóság nem akadály.
Vannak pillanatok, mikor az ember érzi, hogy a valóság nem létezik.
Ami leírva jól hangzik, az a valóságban nem mindig működik.
A gyász furcsa dolog, főleg, ha váratlanul jön. Olyan, mintha durván letépnének egy tapaszt, és lejönne a legfelső réteg a bőrről. Nálunk is ez történt: feltárult a felszín alatti mély, amely egyetlen családban sem valami szép látvány.
A valóság gyakran más, mint aminek látszik: a Föld laposnak tűnik, pedig gömb alakú, s a látszat szerint a Nap kering az égen, pedig mi keringünk őkörülötte.
A művészet az, ami valamiféle valóságot fejez ki. A művész képes arra, hogy benyúljon valamely, számunkra megközelíthetetlen világba (...), megragadjon valamit, azt ki is hozza onnan, és úgy tudja kifejezni, hogy én, a hallgató, olvasó, néző is megérezzem, hogy miről van szó.
- A valóság az, hogy az ember addig él, amíg meg nem hal. - A legnagyobb igazság pedig az, hogy senki sem akar szembesülni a valósággal.
A realitás immár maga is egy valóságshow csupán, a világ pedig, amely körülvesz minket, olyan, mintha mesterséges kómában tartanának bennünket.
Egy átlátszó üvegprizma nem változtatja meg az alaptulajdonságát, ahogyan a fényt különböző színekre töri és visszaveri. Hasonlóan az Elme sem változtatja meg soha eredeti tulajdonságát a különböző gondolatokkal és érzésekkel, amelyek azt mozgásba hozzák. A Valódi mindig ott volt és van, még ha az emléke el is tűnt volna már.
Az embereknek általában könnyebb az előítéletük biztonságából szemlélni a világot és az embereket, mint kísérletet tenni arra, hogy a dolgok valódi arcát lássák.
Ez a dolgok rendje: rátalálni és elveszíteni.
Tudom, milyen örömöt jelent az olvasás. De az olvasás öröme nem hasonlítható össze a tapasztalás örömével. Igazi szerelem, igazi félelem, igazi harag, igazi boldogság. Az olvasás csak szemlélődés.
Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.
A múltban mindig azt feltételeztük, hogy - akármilyen zavarba ejtő vagy bizonytalan is legyen - a minket körülvevő világ képviseli a valóságot, lelkünk belső világa, álmai, reményei, vágyai pedig a fantázia és a képzelet birodalmát. Nekem úgy tűnik, hogy ezek a szerepek most felcserélődtek. A legkörültekintőbben és leghatékonyabban úgy tudjuk kezelni a minket körülvevő világot, ha azt feltételezzük róla, hogy merő fikció - ugyanakkor az egyetlen kis morzsa, ami megmaradt nekünk a valóságból, a fejünkben rejtőzik.
A valóságnak szüksége van fantáziára, mint egy izzónak egy konnektorra. A fantáziámnak meg szüksége van valóságra, mint egy vak embernek a botra.
A szemünk előtt alakot öltő valóság sohasem egyetlen realitás leképeződése csupán, hanem több különböző történésből összeálló eseménysor illúziója, amelyről ráadásul mindig különféle tanúvallomások formájában megnyilatkozó elbeszélések révén szerezhetünk tudomást. Mindig a nyilvánvaló hazugságok és egyszerű torzítások, alaposnak tűnő, részletekig menő confabulátziók és meggyőzőnek ható sugalmazások torzító tükörképéből, vagy hogy érzékletesebb legyen, összetört tükörcserepeinek visszaverődéseiből kell összeállítni a valóságot leginkább megközelítő képet.
Elméletileg nincs különbség az elmélet és gyakorlat között, gyakorlatilag pedig van.
A valóság bennünk van. Mi teremtjük meg.
Ugye tudod, mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel.
A valóság sohasem visel meg annyira, mint az ábrázolása.
A világ veszélyes hely. Azzal nem segítünk, ha elrejtjük előled a gyengeségeidet.
Leírni, jó messze, egy íróasztalnál mindent le lehet. Szép, logikus rendszereket lehet felépíteni, ami valahol, lehet, működhet is. A valóság azonban más. Az nagyon gyakran másfele kanyarítja a történeteket.
Ha nem tudjuk összevetni a világról alkotott képünket másokéval, és így megerősíteni azt, akkor általában elveszítjük a valóságérzékünket.
Nem mindig cselekszünk helyesen (...). Nem mindig a megfelelő dolgot mondjuk. Olykor úgy tűnik, mintha túlságosan fájna, mintsem szembe tudjunk nézni valamivel. Úgyhogy nem nézünk vele szembe. Egyszerűen nem nézünk oda. De attól még nem múlik el.
A megálmodott boldogság semmit nem ér.
Milyen fura az élet, nem? Vakítóan fényesnek és abszolútnak látunk valamit, készen állnánk mindent eldobni, csak hogy a mienk lehessen, aztán eltelik egy kis idő, vagy más szögből vizsgáljuk meg, és lám, megdöbbentően fakó. Nem értjük, mit is láttunk benne korábban.
A darabban a szereplő, akit játszottam, állandóan azt hajtogatja: "Harminckét éves vagyok". Mintha ez magyarázat lenne mindenre, ami csak félresikerült az életében. Sejtelmem sincs arról, milyen lehet harminckét évesnek lenni, de azért el tudom képzelni. Úgy látom magam előtt ezt a nőt, mint aki megrekedt valami köztes időben, valami olyan életkorban, ami még nem számít mérföldkőnek, inkább afféle senki földjének. Egy olyan életkorban, amelyben viszont már kezdi megtapasztalni, hogy a reményei hervadásnak indultak.
Az ördög ámítása, hogy azt látjuk, ami nincs, és nem látjuk, ami az orrunk előtt van.
Vannak dolgok, amelyekre azt mondja az ember: ez annyira groteszk, hogy nem lehet igaz és mégis az.
Annak az esélye, hogy a világunk nem csupán egy számítógépes szimuláció, mindössze egy a milliárdhoz.
Valóság nem létezik, csak jóslatok.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
