Azért lett olyan nagy divat manapság a gyertya, mert az emberek elkezdték keresni az Univerzummal való kapcsolatot, és a gyertya lángja segít azt megteremteni.
Az emberek folyton utaznak, egyik helyről a másikra, azzal az elvárással, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is jól fogják ott magukat érezni, csak amiatt, hogy egy másik helyén vannak a Földnek; ahelyett, hogy a saját belső tájaikat járnák be, aminél izgalmasabb és érdekesebb utazás nincs a világon. Kívül keresik azokat az élményeket, amikre csak belül találhatnának. Nincs szükségem arra, hogy máshová menjek, ha jól akarom magam érezni. Nem vonz egyetlen gyönyörű épület sem, ha melletted lehetek. Magamon kívül csak egy érdekesebb felfedeznivalót tudok: téged.
Csodálatos, ahogy a sors az ember keze alá dolgozik, nem? Elénk küldi a megfelelő embert a megfelelő időben. Az apró nüánszok színes szálai gyönyörű szőttessé állnak össze - csak figyelni kell, és nyakon csípni a lehetőséget.
Boldog újat, boldoguljunk, de meg ne boldoguljunk! Elboldoguljunk boldog-boldogtalannal, s bolondul bőséges boldogságot kívánunk!
Sosem értettem azt a mondást, miszerint a kivétel erősíti a szabályt. Miért erősítené? Ha csak egyetlenegy kivétel is van, akkor a szabály nem érvényes.
A szabadság egyúttal lehetőség is.
Tisztelem a személyiségedet, és mivel érzem, hogy te is tiszteletben tartod az enyémet, sohasem foglak azzal lealázni, hogy másmilyenné formállak. (...) Amíg velem leszel, szabadon dönthetsz mindenről, még akkor is, ha a döntésed nekem fájni fog. Én szabadon döntöttem arról, hogy nem veszem ki a kezedből a szabadságodat, mert így tartom tisztességesnek. És a közös életünkben ehhez fogom tartani magam.
Ha kinyitsz egy ajtót az életedben, és az neked fájdalmat okoz, akkor jobb lesz, ha mielőbb megtanulod a fájdalommentes ajtónyitogatást. Mert ajtó sok van, és mindegyik mögött más csoda vár. Nem torpanhatsz meg minden küszöbön sírva.
Az új akkor tud belépni az életedbe, ha helyet csináltál neki: ha a régi romba dőlt, és te kisöpörted a romokat.
Nem kell akarni semmit, csak megengedni, hogy elém jöjjön a lehetőség. (...) Hagyom, hogy kialakuljon valami. Engedem, hogy megmutassa magát.
A fekete és a fehér együtt képez egy egységet, mindkettő kell a teljes élethez.
A születéskor is, a halálkor is egyedül van az ember. Hiába van mellette másvalaki, a nagykapun egyedül kell áthaladni, oda is, vissza is.
- Miért érzem azt, hogy valakik a fejünk fölött már rég leosztották a lapokat, és nekünk csak korlátozott lehetőségünk van a saját sorsunkba beleszólni?! - Mert ez így van. Nem ismerjük azt a tervet, amit születésünk előtt kidolgoztunk magunknak. Mindent, de mindent elfelejtettünk. Hogy valójában kik vagyunk, és merre tartunk: fogalmunk sincs.
A szerelem jobban tudja, mint te, hogy kit kell választanod.
A sors nagyon azt akarta, hogy ez az esküvő időben meg legyen tartva. Az út egyenletesen, zökkenőmentesen a talpuk alá simult, s az akadályok, mint szélfútta tollpihék, könnyedén ellibbentek előlük.
A halál csak ezen az oldalon félelmetes, hideg és rettenetes. Ha átjutsz a másik oldalra, minden megváltozik. Ott az Egységet éljük meg, a mindent betöltő szeretetet.
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.
- Ez borzasztó, hogy jobban ismersz engem, mint én magamat. - Persze, hogy jobban ismerlek. Én kívülről is látlak, meg belülről is. Te csak belülről látod magadat, hiszen bent vagy.
Az erkölcsöt rá lehet erőltetni az emberekre külső eszközökkel: szabályokkal, a társadalom jogászai által hozott törvényekkel, büntetéssel. De ezeknek az egyén szempontjából nincs különösebb jelentősége, belső tartást nem ad, legfeljebb a lázadást váltja ki. A valódi erkölcs, ami belső parancsra határozza meg az ember viselkedését, mindig a saját tetteink következményeinek belátása után alakul ki, amikor tudom: ha bántok, engem is bántani fognak, hogy egyensúlyba kerülhessek az által, hogy ugyanazt élem át a másik oldalon, mint amit én tettem. Ezt meg kell tapasztalni, át kell élni nem is egyszer, ahhoz, hogy belső törvénnyé váljon, ami már nem engedi, hogy olyasmit tegyünk másokkal, amit magunknak nem szeretnénk.
Kínálj meg mindenkit a sütivel, akit ismersz, (...) azokat is, különösen azokat, akikről úgy érzed, hogy nincsenek jóban veled. Tudod, mi ez: szeretetsütemény. Minél széjjelebb szórod azt az energiát, ami ebben rezeg, annál nagyobb védelmező kupolát borít föléd.
Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.
Ha csak jó lenne, honnan tudnánk, hogy az jó? Azért kell a rossz, hogy legyen összehasonlítási alapunk.
Nem mindegy, hogy kapcsolódunk egymáshoz vagy kapaszkodunk egymásba.
Veled együtt sohasem leszek egész. Ne engem használj arra, hogy kiegészítselek, mert én én vagyok, nem a te toldásod, és ez az elvárásod engem rettenetesen nyomaszt. Légy önmagadban egész, és akkor egyenrangúként, két egész ember, elvárások nélkül (...) lehetnénk együtt.
Eddig úgy tekintettelek, mint egy kis fiatal, puha, gyönge állatkát, amit a tenyerem melegével védek minden rossztól, én vigyázok rá, én gondoskodom róla. Most viszont... mintha te lennél egy meleg palást, vagy sátor, vagy védelmező kupola, ami alá bebújhatok, összekuporodhatok és megnyugodhatok az oltalma melegében.
Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tűnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz.
Ha valakihez az emberek általában bizalommal fordulnak, az valószínűleg méltó lehet a bizalomra.
Becsukhatom a szemem, mert tudom, hogy te nyitva tartod, és rád bízhatom az életem.
Karod ölelése nyomot hagyott a derekamon tenyered simítása az arcomon ajkad az ajkamon most is úgy érzem mintha mintha...
Most is suttogom neved a semmibe vágyom szégyenlősen titkolt két sóhaj közül kirobbanó érzelmeidre zsigerig izgató szavaidra szidj össze rendíts meg mindegy csak szólj hozzám nem bírok nélküled létezni lenni élni.
A hiány érzése összenyomja az ember mellkasát, és levegőt se tud venni miatta. Minden összeomlik kívül és belül, ami addig szilárd volt, és az ember azt hitte, lehet rá építeni.
Ha a bűntudat nem gyötör tovább, nem lesz szükséged a megbocsátásra sem.
Ne bocsáss meg soha. A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bűn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkű felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendű lenne. (...) Azt célszerű tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyűjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?
Bármit tettél is, és bármit fogsz tenni, hozzám tartozol. Nem tudsz olyat tenni, amivel ezt megváltoztatod.
Fontos lenne az egyensúlyt megtalálnod, amikor nem tud kibillenteni egy-egy lehangoló szó, egy kellemetlen esemény, illetve ha mégis, akkor újból hamar és könnyen visszabillennél, megtalálnád a középpontodat.
Húszéves korában volt egy nagy szerelme, aki megcsalta, erre gyártott egy roppant tetszetős elméletet arról, hogy akkor ő most már nem szeret bele senkibe (...). Ez működött is egy darabig, de aztán kikezdte a lelkét az érzelemmentesség.
A sárkányunkat, démonainkat, rossz szellemeinket nem megölnünk kell, mert megölni úgysem lehet őket, és ha mégis megpróbáljuk, legközelebb más irányból támadnak, más alakban; meg kell szelídítenünk őket, hogy minden erejükkel a mi szolgálatunkba állhassanak.
Mire lesz ez jó? Minek ezt folytatni? Annyira nagyon különbözünk egymástól, minek a nem létező közös pontokat keresgélni, ha egyszer nincsenek? De vannak, tette hozzá igazságosan. Volt már egy-két pillanat, amikor összecsengett a lelkünk.
Végleg enyész a sötétség, szívek lángja belobban, új kor hív, s a remény csillan a fény aranyán.
Vera nem tudott lemondani álmai férfijáról, akihez örök szenvedély láncolta eloldozhatatlanul. Reményhagyottan, tétován lézengett az életében, űr vette körül, amit csak a fájdalom és a gyűlölködés töltött ki.
Nincs olyan, hogy egy álomnak jó vagy rossz jelentése van. Egyáltalán ez a fogalom, a jó és a rossz, el fogja veszíteni a jelentését, ahogy tudatosodsz. Tapasztalások vannak, amikre mind-mind szükséged van a fejlődésed érdekében. Te magad teremted meg magadnak a tapasztalásaidat, azért, hogy megismerd magad általuk.
Ha évtizedekig megőrzünk egy álmot, annak nemcsak pillanatnyi, hanem egy egész életre érvényes jelentése van.
Hullámvölgyben lenni nehéz. Fájdalmas is; de nem rossz. Nem könnyű az a helyzet, amiben most vagyok. Az utóbbi hetekben eléggé felfordult körülöttem a világ. Átéltem sokféle váratlan élethelyzetet, amikre nem számítottam, és ezek felkavaró érzelmekkel jártak együtt. De igyekszem... igyekszem elfogadni azt, ami van. Nem tiltakozom ellene, nem harcolok ellene. És ez békességet teremt bennem, és azt a biztos érzést, hogy kijutok. Még nem tudom, hogyan, de én a magam részéről mindent megteszek, hogy kijussak ebből a hullámvölgyből.
Rendbe lehet hozni a dolgokat. Ha felismerjük, mit is teszünk, meghozhatjuk a tudatos döntést: most másképp csinálom.
A napok folyamán a zajló élet és Réka folytonosan mellette álló bátorítása következtében kezdett kissé megnyugodni, lelkileg megerősödni, kevesebbszer beleveszni a reményvesztettség örvényeibe. Saját maga is érezte, hogy a folytonos tevékenység kimozdítja a válságból, létrát ad a szakadékból való kimászáshoz.
Indulatok, szenvedélyes érzelmek laknak benned, de bármekkora az erejük, végül is még mederben folynak, nem öntenek ki, nem okoznak árvizet az életedben.
Éld át, amit magadban érzel. Ezzel te is több leszel, hiszen a megélt érzelmeiddel csak fejlődsz.
Nem könnyű egy férfi számára a saját érzéseit megfogalmazni. Ha egy nő érez valamit, azt azonnal, teljes bizonyossággal tudja; ha egy férfi érez valamit, elbizonytalanodik, tudni akar, ezért elkezd gondolkozni, és a nagy eszével vagy jut valamire, vagy nem. De nem az IQ mennyiségétől függ, hogy tévútra vezeti-e a racionalitása, vagy pedig felismeri vele a valóságot.
Az emberek fontosnak tartják a vér kötelékét, azt gondolják, ez az, ami egy családot egybekapcsol. De én... mindig azt éreztem, hogy hiába nem az én véremből származol, valami mégis összeköt bennünket. Valami, ami erősebb és hatalmasabb a vér kötelékénél. Amit úgy hívnak, hogy szeretet. Mi nem vér szerinti család vagyunk; hanem szív szerinti és lélek szerinti.
Sokan azt gondolják, hogy akkor szeretnek valakit, ha ragaszkodnak hozzá, holott a szeretetben semmi ragaszkodás nincs. Ha ragaszkodás nélkül, megengedően szeretsz, akkor a legtöbbet adod a szerettednek: a szabadságot.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
