Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (...) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.
Azt hiszem, akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás, hogyha gyalog megyünk oda fel, megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk.
Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.
Nem adhatsz lángot a gyertyának úgy, hogy annak fénye a te arcodat is ne ragyogja be!
A magányos bérctetőn álló fát a vihar sokkal könnyebben kicsavarja, de ha az erdőben egymás mellett vannak, egymást védik, óvják, közösen a legnagyobb orkánnal is sokkal könnyebben fel tudják venni a harcot.
Semmim sem maradt, és mégis életemben soha nem tapasztalt gazdagságérzés töltött el, megértettem, hogy mindent odaadva mindent megkaphatok.
A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.
Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért.
A szabadságot nem lehet megvásárolni, politikai gyűlésen kihirdetni, begyűrni sok-sok más limlom közé, a vitrinben őrizgetni. A szabadság csak az álmaiddal való találkozáskor, és az azok eléréséhez hozott helyes döntések után születik meg benned.
Vannak, akik szerint mindenféle keret, kötöttség, szabály elvetendő, én viszont úgy gondolom, hogy a hordónak az abroncs hasznos, mert a benne forrongó bort nem engedi szétfolyni, hogy hasznavehetetlen pocsolya váljon belőle.
Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.
Ahol gyűlölet, pusztító indulat van, ott lehet ugyan, hogy igazság is van - de abból az igazságból én nem kérek. Az az igazság ugyanis olyan, mint az a leves, amely nagyon ízletes ugyan, de döglött legyek vannak benne.
Ha valaki addig rángatja a szekrényt, míg magára borítja, ne az asztalost szidja, hanem saját magát. A mi rossz döntéseink, bűneink következményét nem szabad Isten nyakába varrnunk.
Természetesen nem a fény hibája, hogy szutykosnak látjuk magunkat, a fény csak láthatóvá teszi a valóságot. S ilyenkor nem az a megoldás, hogy visszamegyek a sötétbe, hogy ne lássam a koszos kezemet, hanem az, hogy vizet keresek és szépen megmosakszom.
Ahogy a szerelmes lángoló szerelmétől vezetve, hátra sem nézve, ledobva mindenét meztelenül siet társa karjai közé, az isteni szeretet tüzétől űzve mi is mint ócska göncöket hagyjuk magunk mögött mindazt, amiért mások verejtékes munkával törik magukat: rang, cím, vagyon, elismerés, méltóság, mert az igazi szabadságra vágyó ember mindent elenged, mi elválaszthatná kedvesétől. Hiúság, kapzsiság, hírvágy mind-mind kolonc, mely a szárnyalásunkat lefogva elvegyít a föld sarával, és életünket halott dolgok múzeumának őrzőjévé teszi.
Boldog az az ember, aki más tulajdonát tiszteletben tartja, aki a rábízott anyagi javaknak nem szolgája, hanem bölcs őrzője, gyarapítója és továbbajándékozója.
Boldog az az ember, aki megelégszik azzal, ami az övé, és a munkát, a becsületes fáradozást az élet értékének tekinti.
Az élet azért van, hogy odaadjuk. Sokszor mondtam, hogy a mi életünk olyan, mint egy marék aranypor. Hatalmas érték, kincs. De hogyha nem adjuk oda valamiért, akkor is kiperegnek a mindennapok az ujjaink közül.
A felnőtté válás fontos feladata, hogy kitapogassuk gyengeségeinket, erősségeinket, hogy meglássuk, milyen hajlamainkat kell erősítenünk, mint a jó fogathajtó, aki tudja, melyik lovat kell ösztökélni, különben lelassítja a haladást, és melyiket kell megszelídíteni, visszafogni, amelyik könnyen az árokba boríthatja a kocsit.
Merjünk időt adni a létünknek, és hosszan nézni, ahogy ez a gyermek felnő, hogy ő is gyermeket vállal, és már mint nagyszülő megérezni a létnek a maga szépségét.
Azt látom nagyon szörnyűnek és fájdalmasnak, hogy a mai társadalom nem hisz a változás lehetőségében, úgy gondolkodik, hogy ha valaki terrorista, az örökké terrorista marad, ha valaki szent ember, az örök életében szent lesz. Holott - szerencsére és sajnos - egyik sem igaz. Arról már nem is beszélve, hogy nem Hófehérkék és vasorrú bábák élnek ezen a földön - mindannyian fényből és sárból gyúrt lelkek vagyunk. Ahogyan mi magunk is irgalomra és nagylelkűségre vágyunk, nekünk is így kellene néznünk mások hibáit és gyarlóságait. Jómagam sok-sok emberrel kerülök kapcsolatba, bizalommal fordulok mindenkihez, de mindig gyanúsnak érzem, ha valaki keményen, alázat nélkül beszél másokról.
Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!
Légy kíváncsi magadra! Te egy hihetetlenül értékes mobil vagy. Benned hatalmas értékek vannak, és csak nyomogasd a gombokat, csodálkozzál rá: jé, én ezt is tudom, ehhez is értek, azt is meg tudom tanulni. Most minden, mindenki azt akarja, hogy te figyeljél rá... Én azt akarom, hogy figyeljél önmagadra, és fedezd fel azt a virágot, gyümölcsöt, melyet kis magként beléd rejtett el a teremtő Isten.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.
Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.
A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket. Döntéseidnek súlya van, és döntéseidből újabb döntések nyílnak előtted.
Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossztettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré.
Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
Senki sem lakatlan sziget, világunk áldásai, de sajnos szennyes hullámai is átcsapnak személyes létünk korlátain.
Az ember legbelsőbb szentélyébe nincs bejárata a gonosznak. Oda csak az léphet be, akit tudatosan beengedünk.
A kimondott szó önálló életet él, olyan hatást is kiválthat, amelyre a kimondó nem is gondolt volna.
Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmed, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele. (...) Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon!
Az elképzelt jó mindig szürkének, unalmasnak, egyhangúnak tűnik, de az elképzelt rossz izgalmas, érdekes. Ám a megélt rossz valójában kiéget, tönkretesz, lehúz, bemocskol; a megélt jó ellenben felemel, kivirágoztatja szívedet, gazdagabbá tesz.
A lelkiismeretünk egy napóra, amely nem önmagában jár, hanem az égen ragyogó nap fénye által működik. Egy érett lelkiismeret alapvetően mindig a szeretet parancsolata szerint jár.
Az az ember boldog, aki a lelkiismeretét tudja követni kis és nagy dolgokban egyaránt.
A legnagyobb feladatunk nem az, hogy legyőzzük a rosszat, hanem hogy felszabadítsuk egymást a szeretetre.
Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (...) Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad.
A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.
Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek.
Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik.
Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?
Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!
A simogatás, a dicsérő szó, a gondoskodás, a törődés elmulasztása sokszor jobban fáj, mint egy pofon.
Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.
Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről.
Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. Életünk minden egyes órája igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy-egy újabb lépcsőfoka.
Ha egy meredek lejtőn a sárban csúszom lefelé, nem elég, ha elhatározom, hogy nem csúszom tovább, hanem lépnem kell felfelé, hogy végül ne zuhanjak le a mélybe.
Az ember nem szélkakas! A régi vitorlások, ha jó szélbe kerültek, akkor sebesen szálltak a hullámokon, de ha szélcsend volt, akkor hetekig rostokoltak egy helyben. Nekünk ezen a téren inkább a gőzhajókra kellene hasonlítanunk: bárhonnan fúj a szél, a kitűzött céljaink felé kell haladnunk.
Csodálatos a legszebb vágyainkból született tiszta álmaink útján sebesen szállni! Talán ehhez hasonló érzés, amikor bringád nyikorgó kerekeivel egészen bedőlve beveszed életed első hajtűkanyarját, és gyermeki szívvel érzed, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Önmagadat uralni ennél sokkal, de sokkal nemesebb érzés.
Ne ijedj meg saját hibáidtól, gyarlóságaidtól! Örvendenünk kell, ha felszínre jutnak fogyatékosságaink, korlátaink, akárcsak az orvosnál, ha kiderül a betegségünk, mert csak arra a kórra kereshetünk gyógyírt, orvosságot, amelyet felismerünk. Nem az orvos tesz beteggé bennünket, ő bölcsen csak megvizsgál és beszámol az eredményekről.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
