Minden, ami természetellenes, rossz dolog.
Hervadt lótuszlevelek hadd lengjenek, az eső panaszát megértetik veled.
A makacs ökröt nem lehet erővel ivásra bírni.
Az ember ne követelje túlságos önfejűséggel igazának elismerését, mert csak az ellenkező eredményt éri el vele.
Csak egy órára gyűrd le mérgedet, s bosszankodástól lesz mentes életed.
A bölcs alkalmazkodik, hangzik a régi mondás. A bölcs békés megoldásra törekszik, és kerüli a rút viszálykodást, tartja egy másik, jól bevált szabály.
Tegyétek azt, amit jónak láttok! Mindegy. Mit bánom én a világot?
Hogy megértsd a világot és természetet, a tudományokat le nem nézheted. Hogy lelkébe lássál férfinak s nőnek, olvasd buzgón a történelemkönyvet...
Látszat a lét, és lét a látszat.
Nekünk, embereknek, kiszámíthatatlan a végzetünk, akárcsak a szelek járása és a felhők alakja.
Hát igen, gyermekem, ha a holdbéli öreg akarja, a fiatalok ezer mérföld távolságból is egymásra találnak (...). A holdbéli öregember titkon kiszemeli magának a maga emberkéit, s vörös fonállal köti össze őket, melyet a lábuk köré teker. S akkor, válasszák el bár a kettőt országok, tengerek és hosszú évek, emberkéi végül mégis férj és feleség lesznek.
Boldogságunkat nem kényszeríthetjük ki a sorstól.
Szellemek közötti érintkezésben ismeretlenek a tér és idő korlátai.
Vörös szobáról álmodtam az éjjel, s a Víz Országáról dalolgatok ma. Felhők párállanak a száz szigetről, s köd a sűrű erdőt egybefogja. Mindegy a holdnak, tegnap van, vagy holnap, magától nő s apad szerelmünk sodra. Hannanban új tavasz jön új tavaszra, lehet, hogy néked ez közömbös volna?
Minek a tegnap, ha a mára nézel?
Egyetlen virágzás - a szépség széthullt, egy átfutó hullám - az ifjúság elmúlt.
Virágok sírját ásom, és kacagnak rajtam, ki tudja, lesz-e sírásóm, ha majd meghaltam?
Kétféle szerelmi vétkező van, testi és szellemi. Az előbbi fajta csak testi birtoklásra törekszik, érzéki kívánásában telhetetlen, és sajnálja, hogy nem teheti a világ valamennyi szép asszonyát és lányát a maga gyönyörének zsákmányává.
Annak az egy napnak a kedvéért, amelyen ezer nap közül egyszer, kivételképpen jó vagyok, kérlek, légy elnézéssel!
Maradj, legalábbis addig, amíg lenge hamuvá nem váltam... nem, nem hamuvá! A hamuban túlságosan sok maradványa van testiségemnek. Maradj, amíg füstcsíkká nem alakultam át, s el nem oszoltam nyomtalanul a levegőben. Akkor már nem lesz szükségem rád, akkor már mehetsz, amerre csak sorsod sodor!
Vígság s bánat, kacaj s méreg, látszat mind! Mire a lélek? Törekedni, vágyni, kérni, balgaság! Nincs, mi megéri.
Nemcsak az embernek van lelke, hanem az egész természetnek is, és a természet olykor csodálatos jelenségekben juttatja kifejezésre az emberekkel való kapcsolatát.
Ne félj semmit! Csak ki akarom emelni a szívemet, hogy megmutassam neked.
Amióta engem arra az előletek elzárt helyre vittek, hosszú idő múltán és sok nehézség leküzdése után ma először láthatjuk viszont egymást. S ahelyett, hogy vidáman csevegnénk és nevetnénk, nekiállunk bőgni egy sort! Inkább örüljünk ennek a szép pillanatnak.
Gyakori dolog, hogy szülők, ha gyermekük elkövet valamit, haragba lovalják magukat a saját beszédükkel, s egykönnyen kimondanak valami kemény ítéletet, vagy halálra veretéssel fenyegetőznek. Amikor azonban gyermeküket megpillantják, győz bennük a szülői szeretet, s kezdeti haragjuk elpárolog.
Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.
Egyikük bambuszkerítéses magános otthonában kuksolt, s keserűségét a szélbe zokogta. A másik begóniás udvarán üldögélt, s fájdalmát a holdra sóhajtotta fel. S noha testileg távol, szívükben egymással voltak.
A szónak nem szabad megölnie a szellemet.
Aki nem fél a kísértetektől, annak számára nincsenek kísértetek.
Honnan jövök s hová megyek, nincsen nyoma. A zöld szirtfok alatt, az ős fenyőfánál van otthonom. Kerestek engem? Hiába. Száz magasság választ el minket. Próbáld meg s jöjj! Csak egy kacaj lesz üdvözleted.
Ostoba lányka! És ostoba fiú! Miért tettetik magukat, miért mondják az ellenkezőjét annak, ami a szívükben végbemegy? Régen egymáséi ők már a szívük mélyén. Miért kínozzák hát egymást, miért színlelik, hogy idegenek és ellenségesek egymással szemben? Belül annyira közel állnak egymáshoz, de kívül miért törekednek arra, hogy eltávolodjanak egymástól? Ám a szerelmesek között mindig így volt ez, s bizonyára így is lesz mindig.
A régi és új szenvedély, mely téged áthatott, szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen, szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod, a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem.
Tudod, rossz vagyok. De tettem-e valamit ellenedre? Ám korholj, figyelmeztess, szidjál, vagy akár verj is meg, ha vétek valamit ellened, mindezt elviselem. De hogy egyáltalán ügyet se vess rám, ez kétségbe ejt! Ettől megőrülök!
Egyre csak árván fekszem az ágyon, s arra gondolok, amire vágyom.
Az volt neki ez a lány, ami a száraz fa a lobogó lángnak; mint enyv a lakkal, úgy tapadtak össze egymással, napokon és éjeken át nem tágított ágyasának oldaláról a férfi.
Míg tízezer pénzt könnyen kaphat bárki, egyetlen hű szívet nehéz találni.
Bolond szerelemben öt esztendeig vártam rád. Én ostoba, nem tudtam, hogy szíved is olyan rideg, mint a szemed.
Az ellen a felhalmozott ecetmennyiség ellen, amely egy féltékeny asszony testében halmozódott fel, a világnak semmiféle édessége nem lehet elég hatásos.
Miért kell a szegény lányokat, ha egyszer felnőnek, mindenáron kiszolgáltatni valami idegen fickónak, s miért kell fiatalságuk boldog szabadságát a házasság szomorú szolgaságával felcserélni?
Csodálatos, hogy ti, nők, mihelyt férjhez mentek, azonnal elvesztitek nőiességteket, és ronda férfi magatartást vesztek fel. Sőt, rosszabbak vagytok még a férfiaknál is!
Hát valóban ez lesz az ő világa, ez a gyűlölt férfivilág a maga durva véleményharcaival, szikkadt törtetésével, megvetésre méltó tisztséghajhászásával, a nyárspolgári józan észnek és erkölcsnek ez az utálatos világa?
Szülői szíved tesz bolonddá téged, virágod áldozata lesz a dérnek, a lámpaünnepen nagyon vigyázz majd, tűzvész is jő, s a lángok égig érnek.
Látomás lesz létezéssé, s létezés lesz látomássá. Semmi lesz valamivé, és valami lesz semmivé.
Az ördögök nem mások, mint maguk a világi vágyak, melyek profán teremtmények előtt elzárják az utat az üdvözültek mezői felé.
A régi írásokban sok szó esik a szent zene megfékező hatalmáról, melytől még a vadállatok is megszelídülnek, s mely arra készteti őket, hogy szép illedelmesen részt vegyenek a körtáncban.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak