Az ember nem is tudja, mennyire kötődik egy helyhez, amíg el nem költözik onnan, és meg nem tapasztalja, mit jelent elszakadni és parafadugóként lebegni egy másik világ óceánján.
Nem a tér, amelyben vagyunk, teheti többé vagy kevésbbé kellemessé az ott tartózkodást, hanem az eleven szellem, amely ott uralkodik, a szellem, melynek bélyegét a benne lakók ráütik, adja meg azt az érzést, amely eltölt bennünket.
Egy tengerparti nyaraló nem csupán ingatlan! Lelkiállapot is egyben.
Az az otthon, ahol másokkal együtt táncolhatunk, hiszen a tánc az élet.
Az otthon az otthon. Az mindig az a hely marad, ahonnan jössz, ezen nem tudsz változtatni. Úgy gondolsz rá, mint valami fizikailag körülhatárolható bázisra, mint a helyre, ahol mindig minden elkezdődik. Lehet, hogy azt kellene csinálni, hogy úgy gondoljunk rá, mint egy érzelmi bázisra, ahol minden elkezdődött.
Találd meg az otthonodat (...). Lehet, hogy nem a múltban találod meg, de találd meg, és akkor soha többé nem leszel elveszett.
Az otthonodat nem választhatod. Az, ami.
Hányat sóhajtasz lépésenként amikor elhagyod a lakást és hányat lépsz sóhajtásonként amikor már vissza sem fordulsz?
Az otthon nem mindig hely.
Ha tudhatná a ház, ki érkezett belé, Maga a néma kő vigan köszöntené, A jó hir hallatára a lábához hajolna: Úgy lépj be, drága vendég, akár az otthonodba.
Építhetsz házat a semmiből, olyan erősre, amilyenre csak te akarod, de egy otthon, egy otthon ennél sokkal törékenyebb. Az otthon azokból az emberekből épül fel, akikkel megtöltöd.
Az otthon nem egy hely, hanem az, hogy olyanok között élünk, akik szeretnek minket.
Igazán szerencsésnek nevezhető, aki életében elég korán felismeri, hogy hol az a fészek, amely a testére van szabva, és ereje is van, hogy leküzdje azokat az akadályokat, amelyek útjában állnak.
Egy házba éppen úgy bele lehet szeretni, mint egy nőbe.
Az otthon az a hely, ahol a mindennapi életünk vízszintes vonala találkozik azzal a függőleges tengellyel, amelynek alján a halottainkkal való viszonyunk, tetején pedig Isten foglal helyet.
Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba. (...) Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.
Ha az ember hazamegy, mindig minden jobbra fordul.
Az élet zúgó hullámai bárminő magasra tornyosuljanak körülöttünk - halk morajjá csendesülnek abban a pillanatban, a mikor az ember a rideg életből otthonába érkezik s háza küszöbén belép.
Mint ahogy az ember külső alakja bensejét tükrözi vissza, úgy egy háztartás berendezéséből biztosan következtethetni annak lakóira.
Az otthon nem csak tégla meg malter, (...) hanem egy érzés is. Az érzés, hogy tartozunk valahová és persze a szereteté, egy jobb jövőé, a reményé.
Minden és mindenki tartozik valahova, és a világ jobb hely, ha a dolgok ott vannak, ahol lenniük kell.
Állandóan költözködöm, keresem a biztonságot. Igyekszem otthont találni, de sosem sikerül.
Nem az tesz otthonná egy lakást, hogy mennyire tiszta, vagy tudjuk, hol vannak benne a kanalak. Otthon az a hely, ahol az emlékek születnek, ahol együtt élitek túl a nehéz időket, ahol kényelmesen érzed magad. De ha engem kérdezel, az egész oda jut ki: az az otthon, ahol a rendetlenség.
Nem költözöm városba. Vannak ott épp elegen.
Van az a pillanat az életben, amikor rájössz, hogy a ház, amiben felnőttél, már nem az otthonod, és még ha van hova lerakni a cuccaidat, az otthon érzése hirtelen megszűnik. (...) Nem fogod érezni ezt az érzést, amíg nem hozol létre magadnak egy otthont a saját gyerekeidnek, a családnak, amit te hozol létre. (...) Talán ez az, ami egy család valójában: egy csomó ember, akinek ugyanaz a képzeletbeli hely hiányzik.
Minden költözés törés.
Éreznem kell még hogy vár rám, Egy könnycseppé válik a látvány, Mikor meglátom az otthonomat, Tudom, mért vágytam haza.
Az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban.
Az otthon olyasvalaki nélkül, aki gondját viselné, nem is igazi otthon.
Az otthon nem az, ahonnan jöttél, hanem az, ahol fényre lelsz, amikor már mindent sötétség borít.
Az ember éppen ott nincs otthon, ahol van. Az ember azt hiszi, hogy ott lenne otthon, ahova kívánkozik.
Az otthon olyan hely, ahol évek múlva is önmagam lehetek.
Sehonnan sem szabad annyira elvágyódni, hogy ne vegyük észre, mennyire jó nekünk ott is, ahol vagyunk.
Hogy mennyire alkalmazkodik az ember a környezetéhez - egészen elképesztő. Úgy hiszem, ha pokolra kerülök - egy hónapig szokni fogom az új helyet, míg megtudom, hol a könyvtár, az opera, nem lehetne-e valamelyik bűnöstől pianínót szerezni - és pár hónap múlva úgy hozzászokom, hogy nem akarok másik lakásba költözni, még a Paradicsomba se.
Aki otthont épít magának, az formát ad a saját otthonának. Igaz, hogy minden forma kívánatos lehet, de nem mind együtt. Máskülönben nem lenne már otthon.
Az otthon ott van, ahol a számomra fontos emberek élnek, és nem ott, ahol a ház.
A jó háztartás titka, hogy mindenki tudja, hol a helye.
Az ember mindent otthonról hoz, a viselkedést, az értékrendet, a koncepcióját önmagáról, a világról és a saját helyéről a világban.
Az a szél, amely lefúj minket utunkról, megfordíthat, és hazavezérelhet minket.
Roskadófélben van a ház, Hámlik le a vakolat, S a szél egy darab födéllel Már tudj` isten hol szalad; Javítsuk ki, mert maholnap Pallásról néz be az ég... Közbevágott Pató Pál úr: "Ej, ráérünk arra még!"
Egy ember élete (...) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ.
Hol az otthon? Ahol a legjobb. Ahol a mobiltöltődet tartod. Ahol automatikusan csatlakozik a net. Ahol a szomszéd visszaköszön. Otthon az a hely, ahová kora tavasszal elteszed a télikabátod. Ahol a januári árleszállításokkor vásárolt karácsonyi díszeket tárolod a következő karácsonyig. Ahol jó az illat. Ahol a postaládán ott a neved. Ahol ha eltévedt embert látsz, útba tudod igazítani. Ahol tudod a párhuzamos utca nevét.
Hazatérni annyi, mint szembenézni mindazzal, amit magad mögött hagytál.
A ház csak egy épület, az otthon egy érzés.
Nem lenne szabad, hogy az embert nyomasztó érzés töltse el a saját otthonában.
Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak.
A házaknak emberekre van szükségük! (...) Igaz, az emberek a használat során sok kárt okoznak - koptatják a padlót, eldugítják a vécét -, de mindez semmi ahhoz képest, ami akkor történik, ha egy házat magára hagynak. Mert akkor, mintha kitépték volna a szívét, megereszkedik, beomlik, és elkezd a föld felé dőlni.
Ég veled, otthon! A viszontlátásra? Látlak talán. Minden hajónak van kikötője: a remény.
Mennyi időt kell eltöltenünk egy helyen, amíg az otthonunknak nevezhetjük?
Ha az ember egyszer hátat tud fordítani a fészkének, akkor talán vissza se fordul többé feléje.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
