A tinédzserek nem új szavakat találnak ki, bármilyen megdönthetetlenül valljuk is ennek az ellenkezőjét. Az ifjúsági nyelv szezonális jellegű, eldobható szavakat termel ki. Azt a néhány fogalmat, amely fennmarad, megszámolhatod egy abakuszon.
Egyetemi hallgatóként az ember szabadon zsonglőrködhet a terveivel és álmaival, felnőve azonban szembe kell néznie az élet nehéz döntéseivel.
Csak egy tünékeny pillanatunk van arra, hogy élvezzük a körülöttünk lévő dolgokat, és ez a pillanat most van. A visszaszámlálás pedig máris elkezdődött. A jelen pillanat mindig átmeneti. Sosem leszel már olyan fiatal, mint amilyen most vagy.
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra?
Az ifjú emberek a természet új ötletei.
Szerencse, hogy az ifjúság sohasem ébred rá önnön tudatlanságára, különben nem lenne bátorsága a kitartás habitusára szert tenni. Talán a hús és vér ösztöne az, amely elejét veszi ennek a tudásnak, és lehetővé teszi, hogy a fiú azzá a férfivá váljon, aki megtapasztalja majd léte hiábavalóságát.
A gimiben a figyelem felkeltése olyan, mint egy drog, bármit megteszünk érte.
Fiatalkorodban az élvezetek fele abból származik, hogy hülyeségeket csinálsz, felelőtlenül viselkedsz, ostoba hibákat vétesz. Milyen lenne az életünk, ha nem követnénk el ezeket a ballépéseket?
A mi ifjúságunk tömegben csak állat módjára képes viselkedni. De hát nem is csoda. Leszoktatják őket a színházba járásról, a hangversenyre járásról, nem tartoznak semmiféle közösséghez, csak külső fegyelmezéssel találkoznak, képtelenek nagyobb tömegben ember módjára viselkedni, focimeccseken és rockkoncerteken nevelkedő, szánalmas ifjúság ez.
A fiatalkor értetlensége kinőhető, ahogy a tudás is megtanulható és az ittasság is józanítható, de a butaság örökre megmarad.
A kamaszkor úgy vonzza a mélabút, akár patkómágnes a vasmacskát.
Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott.
Fiatal korban vonzóbb a káosz, az idősebbek inkább elrendezik a maguk világát.
A fiatalok egyre korábban kezdik utánozni az idősebbeket.
Fiatal fából nem lehet gerendát készíteni. A fa túl puha, mert még fiatal, ezért kicsi a teherbírása. Ugyanez igaz az emberre is.
A tinédzserek (...) mintha mind egyenlőkké válnának, és nem maradna biztonság a világban. A gyerekkoruknak vége. Egy váróteremben vannak a felnőttkor szélén. A senki földjén, ami már nem az egyik, és még nem a másik. Ez néha irtó jó. Néha totál szívás.
Az ifjúkor csodálatos! Micsoda bűn gyerekekre elvesztegetni!
A társadalom gyorsan változik, és bár az idősebbek garantálják a stabilitást és a folytatólagosságot, általában konzervatívak, nemigen haladnak a korral, és végképp nem alkalmasak arra, hogy a szükséges változások élére álljanak. A társadalom viszont ezzel mit sem törődve politikai, gazdasági, műszaki és környezeti szempontból egyaránt folyamatosan változik. A kamaszok a szüleikkel ellentétben nagyon is részt akarnak venni a változásokban. Izgalomra vágynak, új dolgokat akarnak kipróbálni, szeretik az innovációt, a társadalmi változások élharcosai akarnak lenni. Viselkedésük által az egész társadalom alkalmazkodni tud az új fejleményekhez. A társadalom valójában nem is maradhatna fenn a fiatal generáció újításai nélkül.
Bizonyos agyi struktúrák és funkciók (...) nagyon későn érnek be, és az agyunk, ellentétben a törvényhozók elképzeléseivel, 18 éves korunkban még korántsem "felnőtt". Többek között ezért sem felelősségteljes dolog 18 éves katonákat háborús területekre vezényelni.
A XXI. században a fiatalok nem is egy hegyet kell hogy valahogy meghódítsanak, hanem hegyláncokat.
Jó gyerek nem bántja meg a szüleit - tartja a közkeletű bölcsesség. De azokban a helyzetekben, ahol a szülőnek valóban jó gyereke van, aki nem szeretne mást, mint élni szabadon, ez a bölcsesség már nehéz teherré válik.
Fiatalabbakhoz szólni mindig öröm, és ahogy öregszik az ember, ebben az örömben - más örömökkel ellentétben - gyakrabban van része.
Meg kell öregedni ahhoz, hogy eljussanak hozzánk szüleink gondolatai.
Nem építhetjük mindig a jövőt az ifjúságnak, de építhetjük az ifjúságot a jövőnek.
A kamaszkor hatalmas lehetőséget rejt, olyan, mint egy trambulinugrás a felnőtt élet felé. Mint tudjuk, az ugrás izgalmas, és nem veszélytelen. Bár az ugrás módját, idejét, a döntéseket a kamasz maga hozza meg, a környezet szerepe ezek kimenetelét döntően meghatározhatja.
Szűklátókörűség lenne úgy tekinteni a kamaszokra, mintha nekik nem lennének nagyon komoly problémáik, még ha azok egy felnőtt szemében piti ügyek is.
A kamaszkorról az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy természetes, mi több, szükségszerű velejárója a lázadás. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki gyerekkorában nem lázadt, az egyszer előbb-utóbb bepótolja. Ha harmincévesen, hát akkor. De akkor azért már jóval kellemetlenebb.
A kamaszok nem változtak, ugyanolyanok, mint tíz vagy száz éve. (...) A világ, a környezetük változott meg. A minket körülvevő környezet változott meg, és már sokkal nagyobb nyomás alatt tart mindenkit, nem csak a fiatalokat.
A serdülőkor (...) az az időszak, amelyre, ha felnőttként visszagondolunk, még ha fel is sejlenek a nehézségek, balhék, akkor is elérzékenyülünk.
Öt fiatalok közti beszélgetést hallottam a napokban. Mindegyik az unásig ismert közéleti témákról szólt. Innen üzenem a harminc alattiaknak: inkább futkározzanak pucéran a szűnni nem akaró esőben, maradjanak az ágyban két hétig, írjanak ódákat egymásnak, találgassák, melyik felhő mit ábrázol, mintsem a fölöttük járó generációk idült marhaságait hallgassák szüntelen.
A fiatalok szeme a csillagokra tekint, és az ifjúság szelleme ritkán földhözragadt.
A fiatalság maga az élet.
A kamaszok az idők kezdete óta furák, és ezután sem lesz ez másként. A szemüket forgatják, csapkodják az ajtót, és "soha" vagy "mindig" végletekben beszélnek. Minden kölyök hajlamos bedobni a "Te sosem engedsz nekem semmit" fordulatot egyszer-kétszer... napjában. A szülők, akik túlreagálják az effajta megjegyzéseket, csak hogy bizonygassák a maguk igazát, és "nyerjenek" - sosem nyernek. Ha megpróbálják, azzal csak annyit érnek el, hogy példát adnak gyermeküknek arra, hogyan legyen basáskodó, és hogyan adjon övön aluli ütéseket.
A gyerek ne felnőtté válni siessen (...), és az öreg ne visszafiatalodni akarjon.
A fiatalság mindig lázadt, nincsen ezzel semmi baj, de kérlek benneteket, ne a szüleitek és a nagyszüleitek által felépített hagyományt akarjátok lerombolni, hanem előbb tanuljátok meg tisztelni azt, majd teremtsetek maradandót, mert hiába állítjátok, hogy a jövőt akarjátok építeni, amíg az utcán töltitek minden időtöket, és nem erősítitek meg a család intézményét, addig minden erőfeszítésetek hiábavaló.
Van, aki megéli, hogy fiatal, és nem csak beszél róla.
Tinédzser korodban az a legrosszabb dolog a világon, ha valamiben különbözöl a többiektől, de minél idősebb leszel, annál jobban megérted: éppen a jellegzetességed az erősséged, a fegyvered, a páncélzatod.
A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.
A fiatalság jellemzője, hogy az élet rövidségéről nem vesz tudomást, merész vágyait az időre bízza, s azt hiszi, majd mind valóra váltja.
A világon egyetlen fiatal sincs, aki minden szempontból olyan tökéletes volna, hogy ne igényelné a kritikátlan szeretetet. (...) A kritikátlan szeretet az egyetlen igazi kincs, amelyet kereshetnek!
Amikor az ember fiatal, sok mindent unalmasnak és élettelennek lát. De ahogy öregszik, rájön, hogy éppen ezek a dolgok a legfontosabbak számára.
A fiatalokat gyakran bűntudattal töltik el az élvezetek.
Jobb, ha nagyon fiatal korában bizonyos dolgokról nem tud az ember.
Fiatalként gyakran vonzódunk a veszélyes helyzetekhez. Ez ugyancsak igaz a korai szerelmi kapcsolatainkra. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy különbséget tegyünk az igazi szerelem és a - néha veszélyes - belehabarodás, a szenvedély izgalma és az igazi veszély adrenalinja között. Egy veszélyes partnert akár erős partnernek is láthatunk. Ahogy idősebbek és remélhetőleg érettebbek leszünk, jobban látjuk a különbségeket.
Minden őrültséget addig kell megélni, amíg fiatal a lélek.
A kamasz sok szempontból ugyanolyan, mint az újszülött. Meg kell tanulnunk olvasni a reakcióiból, különben sosem tudhatjuk pontosan, mi a bibi.
Ifjú dilettánsok tolakodását jóakaratúlag kell tűrni: élemedve ők lesznek a művészet s a mester legigazabb tisztelői.
A felnőtté válás fontos feladata, hogy kitapogassuk gyengeségeinket, erősségeinket, hogy meglássuk, milyen hajlamainkat kell erősítenünk, mint a jó fogathajtó, aki tudja, melyik lovat kell ösztökélni, különben lelassítja a haladást, és melyiket kell megszelídíteni, visszafogni, amelyik könnyen az árokba boríthatja a kocsit.
Az egyetlen dolog, amit nem lehet újra fellelni: az ifjúság és az erő, amellyel az ember befuthatja a világot.
Nem kell hivatalosan felnőttnek lenned ahhoz, hogy legyenek problémáid.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
