Jobb, ha megszokod, hogy az élet már csak ilyen: ami tegnap megvolt, mára nincs sehol. Minden mozgásban van, semmi sem marad változatlan.
Amikor valamit keresünk, akkor az könnyen eltűnhet a szemünk elől, de ha nem nézzük folyton azt a dolgot, akkor nem fog eltűnni.
Az egész élet állandó elválás. Egy anya ezt nagyon is jól tudja. De ez már csak így van, és megszokja az ember.
Vajon hány búcsút bír elviselni az ember? (...) Talán többet, mint gondolná. Talán egyetlenegyet sem. Mindig csak a búcsú, akárhol maradunk, akárhová megyünk, ezt azért elmondhatta volna valaki.
A veszteség nem egyenlő az ürességgel. A veszteség is egyfajta lény; helyre van szüksége; a veszteség éppúgy születés útján keletkezik, mint bármely élő dolog.
Hamar megtanulja az ember, hogy a veszteségnél nincs alapvetőbb dolog. Aztán egész életében próbálja elfelejteni.
Néha nem is tűnik fel, mennyire erős a szeretet, csak akkor, amikor érezhető a hiánya.
Gyászolni, amit elvesztettél, pazarlás. Talán jobb, ha arra koncentrálsz, amid van.
Nincs rosszabb annál, amikor valaki, akinek szeretnie kellett volna bennünket, csak úgy elmegy.
Nem tudjuk, mit veszíthetünk, amíg el nem veszítjük.
Nem a hiány okoz fájdalmat. Hanem az érzelem, a szeretet. Ha nem létezne érzelem, nem létezne szeretet, akkor a veszteség nem járna fájdalommal. Alapjában jó és szép a hiány okozta fájdalom is, mert abból ered, ami értelmet ad az életnek.
A veszteség egyben nagyon nagy lehetőség is.
Amikor nagy veszteség ér minket és nincs elég muníciónk megbirkózni vele, akkor új eszközök után kell néznünk, új elemekkel kell bővítenünk a személyiségünket, kereső emberekké kell válnunk, mert azok a módszerek, amik eddig működtek, most nem működnek. Mérlegre kerül, amit addig hittünk, gondoltunk, újra meg kell gyúrnunk, rá kell néznünk messziről saját magunkra. Szükségszerűen átrendeződnek a dolgok.
Korábban a rómaiak beérték azzal, hogy gyakorolják az erényt; amikor elkezdték tanulmányozni, minden elveszett.
Más elveszíteni valamit, amiről tudjuk, hogy a mienk, és más elveszíteni azt, amiről nemrég tudtuk meg, hogy ilyen is van nekünk. Az egyik csak bosszúság, a másik viszont igazi veszteség.
A nyelv vagy toll minden szomorú szava közül a legszomorúbbak ezek: "lehetett volna!"
A "szívem"! Vajon számít még egyáltalán bármit ez a szánalmas szerv? Mozdulatlanul csüng a bordáim mögött, nem pumpál vért, értelmetlen a léte... mégis olyan, mintha a szívem hideg kamrájából származna minden érzésem. Az a néma bánat, az a homályos vágyakozás, a ritkán felvillanó öröm. Tócsába gyűlik minden a mellkasom közepén, onnan szivárognak ki: hígak és haloványak, de igaziak.
Az ember néha csak akkor ismeri fel, milyen fontos neki valami, ha már visszahozhatatlanul elveszett.
A veszteségeinket magunkkal hordozzuk.
A veszteség nem feltétlenül jelent szomorúságot.
Nincs férfi, ki végigélhetné életét veszteségek nélkül.
Bármilyen jellegű is a veszteségünk, akármilyen hézagos az emlékezetünk, az emberben mindig marad valami üresség.
Életem billegő mérlegén volt szerelem és volt veszteség, olyan sok veszteség, amennyiről sose hittem volna, hogy elviselhetem. Ám a szerelemre nem számítottam, és majdnem el is szalasztottam, mert túlságosan rémült és bizonytalan voltam, hogy adjak neki egy esélyt.
Aki nem mond le semmiről, mindent elveszít.
Egy nap (...) belátod, hogy soha többé nem leszel gyerek. Nem éled át még egyszer annak a kornak egyetlen óráját, egyetlen percét sem.
Minden veszteség ezen a világon a saját erőnk hiányosságából ered. Ha valakit átkozni akarsz, átkozd a saját gyengeséged.
A veszteség iszonyatosan bénító tud lenni, megakadályozza, hogy továbblépjünk, pedig bármilyen nehéz és bármekkora bűntudatot érzünk is, ezt kell tennünk, továbblépni.
Jobb elveszíteni valamit, mint soha nem birtokolni.
Bármilyen értékes tárgy, vagyon vagy boldogság elvesztésének fájdalma enyhül idővel, csak az elszalasztott alkalmakat nem tudjuk feledni, valahányszor eszünkbe jutnak, újra és újra sajogni kezdenek.
Azokat az őrültségeket sajnálja legjobban az ember, amelyeket nem követett el, amikor alkalma lett volna elkövetni.
Aki csatába megy, annak a veszteséggel is el kell számolnia.
Csak akkor tanuljuk meg a víz értékét, ha kiszárad a kút.
Minden veszteség precedens nélkül áll. Sosem tudhatjuk meg, milyen a másik ember fájdalma.
Ha elveszítesz valakit, rádöbbensz, hogy egyszer mindenkit el fogsz veszíteni. (...) És ha erre rájöttél, többé képtelen leszel elfelejteni.
Itt fekszik előttem a múlt, és halott.
A világ dolgai elmúlnak (...). Legyenek bármilyen hevesek, elmúlnak, ahogy a virág is elnyílik és nincs többé.
Azt is megértettem, mi volt az, amit mondani akartam neki az ajtóban, de nem mondtam. Azt akartam mondani, hogy nagyon szeretem őt. De az ember szeméremből folyton halogatja. Csak ilyenkor közli, amikor már késő.
Van, hogy muszáj elveszítenünk valamit, hogy megértsük a jelentőségét.
Az évek csak csalódást hoznak, bánatot: akit megszeretünk, előbb-utóbb elveszítjük, legjobb, ha az embernek nincs senkije, semmije.
Minden nagy elválásban ott az őrület csírája; vigyáznunk kell, hogy meggondoltan keltsük életre és neveljük fel.
Nincs olyan ítélet - sem ötszáz évnyi, sem a halál - semmi, ami elmulasztaná a kínt, és a bosszú sem oldhat meg semmit, csak még nagyobb lesz a fájdalom.
Ahhoz, hogy valaki győzzön, másnak veszíteni kell. Ahhoz, hogy valaki győzzön, kell az is, hogy korábban elveszítsen valamit.
Néha nem látjuk a fától az erdőt, akkor sem, ha az erdő a kertünkben nő.
Van, ami soha nem lesz ugyanolyan, mint Azelőtt. Van, amit nem hozhatsz vissza. Van, ami örökre eltűnt.
Semmi sem tart örökké. Ez tudományos tény. A dolgok megtörténnek, majd véget érnek, és soha nem kapjuk vissza őket.
Tovább tart az elvirágzás, mint maga a virág. Így van minden örömmel e világon.
Néha az emberek eltűnnek az életünkből, és soha nem térnek vissza, így nem hagyva mást, mint keserű emlékeket. És még ha túl is lépünk ezen, elfeledkezünk róla, a megbánás mindig fájdalmasabb, és újra és újra támad friss erővel.
Van az úgy néha, hogy a termés veszendőbe megy, mert nem figyeltünk rá a maga idejében. De csak akkor szabad veszni hagyni, ha tavasszal mindenképpen nekiállunk új búzát ültetni.
Ha nincsen időd megszeretni, akkor nem fájhat majd a hiánya sem. Hogyan hiányozhat az, ami soha nem is volt a miénk? Hogyan hiányozhat az, amit nem is ismerhetünk?
Ami egyszer elveszett, nem lesz ugyanolyan, még ha megkerülne, akkor sem.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
