Ha egy csecsemőt elutasít az anyja, a gyermek sokszor akkor is meghal, ha egyébként az alapvető szükségleteiről gondoskodnak. Egy elutasított gyerek egész életében másoknak próbál meg örömet szerezni, sosem magának. Egy visszautasított nő gyakran megcsalja a párját, csak hogy kívánatosabbnak érezze magát. Egy visszautasított férfi csak ritkán tesz újra kísérletet, nem számít, mennyire magányosnak érzi magát. Az elutasított emberek bebeszélik maguknak, hogy az egészre rászolgáltak - ha másért nem, hát azért, hogy értelmet találjanak egy értelmetlen világban.
Nincs, ami az elutasításnál többet ártana az emberi szívnek.
Csak az emberekben lehet csalódni, az eszmékben nem.
Néha nem olyan a világ, mint amilyet szeretnénk. Néha csalódunk az emberekben. Néha az emberek iszonyatos dolgokat tesznek.
Lufikból áll az életünk, melyek előbb-utóbb kidurrannak majd körülöttünk.
Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze: Röpülj, hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse.
Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága holmikat. Nem akartam selyembe öltözni. Csak azt akartam, hogy kinyújthassam a kezemet és megérinthessek egy másik emberi lényt, de nemcsak a kezemmel, hanem a szívemmel is. Láttam a világot és azt, hogy nincs benne részvét, és láttam a durva, bántó megítélést és a hideg, elutasító tekinteteket.
Az erőtlen dicséretnél nincs megsemmisítőbb.
A tények nem változnak attól, hogy rugózol rajtuk. Az élet néha szembeköp. Senkiről nem tudhatjuk, ki is valójában.
A szégyen az egyik legerősebb és legrombolóbb hatású emberi érzés.
Ha teljesül valamely kívánságunk, az embert rendszerint számos kellemetlen meglepetés éri, mert a kívánságoknak mindig van egy sor olyan következménye, amelyekkel nem számoltunk előre.
Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt "tudja", amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.
Szeretném látni, hogy az emberek fejlődnek, javulnak. Hiába várok ilyesmire. Nem lesznek jobbak.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ha keményebben és gyorsabban dolgozik, akkor képes kordában tartani a káoszt. Aztán egyszer csak értelmét veszti az egész.
Készen állunk, hogy tegyünk valamit. Van cél, van elhivatottság, egy új kezdet. Minden nagy utazás itt indul - mégis a legtöbbünk soha nem éri el az áhított célt. (...) Fantasztikus történeteket kreálunk magunk köré, úgy teszünk, mintha mindent előre elterveztünk volna, hagyjuk fényesen és forrón ragyogni a csillagunkat, de aztán hirtelen kialszik, és fogalmunk sincs, miért. Ezek az ego tünetei, a gyógymód pedig a szerénység és a valóság elfogadása.
Naponként árvább egy reménynyel, S egy csalódással gazdagabb, Szivünkből ekként fogy az élet, Cseppenként igy fogy, igy apad.
A beton súlyát érzem, amit a lelkemre öntöttek. (...) Megkeményedett a szívem. Kővé vált.
Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók.
- Na, kikerültem a barát zónából? - Igen, és nem is kellett volna ott lenned.
Milyen kegyetlen dolog, hogy a terveink ott vannak valahol. A jövőnk egy másik változata, valahol ott kint, örök földkörüli pályán.
Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetében senkiről sem akar példát venni.
A "nem" szó olyan rövid, olyan könnyű kimondani, gyerekhang, inkább nesz, mint szó, egyetlen éles lélegzetvétel.
A bizalom olyan érzelem, amelyet egy másik ember felé csak az tud érezni, aki önmagával jó érzelmi kapcsolatban van, képes arra, hogy önértékelését pozitív tartományban tartsa, és nem vár egyfolytában külső megerősítést. Azok viszont, akiknek saját magukról a véleménye valójában negatív, úgy érzik egy-egy csalódás után, hogy: "Tulajdonképpen megint az történt, ami mindig - nem kellek senkinek... "
Tehetségtelen emberek soha nem okoznak csalódást, erre csak a tehetségesek képesek.
Úgy gondoltam, minden lehetséges, csak akarni kell, de ez butaság. Felnőttként már tudom: attól, hogy akarsz valamit, még nem biztos, hogy el is éred.
A bukás mindig humorosabb, mint a siker, és sokkal inkább nevezhető univerzális nyelvnek.
Újra keresztülhúzza terveimet a sikeres önmagamról való álom és a valódi egyéniségem között felfedezhető jelentős különbség.
Nem fáj, hogy rossz voltál, csak az fáj, hogy eztán jó se lész, és rossz se lész, az fáj, hogy életemből kihullasz már, mint zárt dallam, amely a csendbe vész.
Ez történik azzal, aki magasabbra akar kapaszkodni a saját seggénél: az első fuvallatra elveszíti az egyensúlyát.
Tudtam, hogy a győzelemnek közeli társa a vereség, de soha nem gondoltam, hogy ilyen keserű lehet.
Az élet nem más, mint csalódások végeláthatatlan sorozata.
Egy férfi mindig megkapja, amire vágyik. Amit egy nő akar, semmit se számít, az égvilágon semmit!
A fiúk csak összetörik az ember szívét.
Ez a világ olyan világ, Mint a mogyorófavirág, Sokat ígér, keveset ád Amit ad is, keserűt ád.
Aki reményeket vet, csalódást arat.
Ha pofon ér bennünket, ez rendszerint azért történik, mert odatartottuk a képünket.
A simogatás, a dicsérő szó, a gondoskodás, a törődés elmulasztása sokszor jobban fáj, mint egy pofon.
Amikor azt hiszed, hogy az élet most neked kedvez, mindig elárul téged.
Régen, mint az álmok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni, azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az élet, ha sokan akarjuk, megváltozik.
Ha áruló lesz valaki, nem számít, hogy barát vagy szerető.
Ostobaság olyan medve bundáján osztozkodni, amelyik még él.
Az árulás olyan, mint a méreg. Amelyik nem öl meg, megerősít.
Minden árulás mérgez.
Aki fafejű, az lehet bármilyen intelligens, fafejű is marad, amíg a sors szöget nem üt a fafejébe. Ehhez legtöbbször elég nagy kalapács szükséges, de akkor aztán kitörölhetetlen nyoma marad.
Azok az emberek okoznak nekünk legvalószínűbben bármilyen típusú sérelmet, akiket ismerünk. Nem az idegenek azok, akiktől félnünk kell.
Az emberek manapság először vádaskodnak, aztán teszik fel a kérdéseket.
Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd?
A csillagok szépek ugyan, de a köztük levő űr végtelen, és ígéretektől fekete.
Minden ígéretben van valami hiba, ami mentén szétrepedhet.
Mindig az az ütés visz a földre, amire nem számítasz.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
