Vannak napok, amikor kicsit minden a helyére kerül. A bűnök, a hibák megbocsáttatnak, és még az idegent is nagy ölelés fogadja. Ilyenkor elégedetten dőlünk hátra, mondván: túl vagyunk a nehezén.
Évekig abban a hitben élt, hogy végül a szerelem és az igazság diadalmaskodni fog, de boldog beteljesülés csak a mesében létezik.
A mesék szépek, de senki nem felejt egy nap alatt, senki nem változik meg egy nap alatt, senki nem lesz szerelmes élete végéig egy vadállatba.
Megtalálhatod azt az embert, akit az emlékeidben keresel? És ha meg is találod, el tudod magaddal hitetni, hogy valóban az ő életét éld? Hogy újra melletted legyenek mindazok, akik számára te már régen megszűntél? A valóságnak rengeteg arca van, és mindig a sajátunkét a legnehezebb felismerni.
Bármilyen szerencsésen jönnek a lapjaid, előbb-utóbb lesz egy olyan játszma, amikor a szerencse a másikat segíti.
Az élet játék, és csak szerencse kell hozzá.
Az esély nem szabályokon és elveken múlik, szerencsén. Akinek szerencséje van, az nyer.
Ha az ártatlanság glóriaként is jelenne meg a fejed fölött, te magad nem lennél ettől újra ártatlanná. Mert ha az ártatlanságot egyszer elveszítetted, soha többé nem kapod vissza.
Bármilyen közel vagyunk a célhoz, sohasem biztos, hogy megérkezünk. A lehetetlennek iszonyatos ára van. Ha pedig egy bosszú lehetetlen, annak az az ára, hogy többé nem térhetünk haza.
Minden választás megoldás is egyben.
Mindnyájan menekülünk valami elől, mindnyájan szabadok akarunk lenni. Egy dolgot kell még megtanulnom: megszabadulni a felesleges terheimtől.
Te egy feneketlen kút vagy, apa, ami, ha egyszer beszippant minket, akkor onnan már nem menekülhetünk. Amíg élsz, addig mi börtönben vagyunk, akármit is gondolsz, bármit is hiszel magadról. Te egy mindent elnyelő verem vagy, egy sötét, feneketlen, elátkozott kút vagy.
Gyerekkorodban te is biztos tettél el lufikat, hogy megőrizd őket, de azok egy idő után a szobában leeresztettek. Én ezért inkább elengedtem őket, hagytam, hadd menjenek, amerre akarnak, repüljenek szabadon, ameddig csak tudnak. Mi is azt tennénk, nem?
Megtanultam, hogy a kimondott szó és az igazság között mindig van egy árnyalatnyi különbség, mert a hazugság könnyebben elrejt egy őszinte vallomást.
Ha a helyükre kerülnek azok a dolgok, amelyre mindig is vágytunk, a félelem akkor mutatja meg az igazi arcát, az igazság képében.
Bizonyosság. Néha jobb nem tudni az igazat azokról az emberekről, akiket szeretsz.
Ha valakit nagyon szeretünk, mindennél jobban hinni akarunk neki, még akkor is, ha már ezerszer hazudott azelőtt.
A hazugság a reményvesztett ember utolsó reménye.
A hazugság megöli az ártatlanságot, ahogy az árulás és a féltve őrzött titkaink is.
Senki nem képes egy fél életen át hazugságban élni még úgy sem, ha önmagadnak hazudsz.
A körülmények változhatnak, de az elkötelezettség nem ismeri az idő múlását.
Próbálok helyesen cselekedni, anyám, de már nem olyan könnyű, mint régen. Amikor együtt voltunk, tisztában voltam azzal, mi helyes, és mi nem az. Most viszont egyszerűen nem érzem... minden zavaros körülöttem: hogy kit szeressek, hogy kit gyűlöljek és miért, vagy éppen kiben bízzak? Nem tudom eldönteni. Helyesen szeretnék cselekedni, de mi a helyes? Már nem úgy látom a dolgokat, ahogy te tanítottad nekem.
Ha azt kérdezed, hogy hol hibáztál, mit nem vettél észre, vagy mit mulasztottál el, hogy odajutottál, ahol vagy, akkor térj vissza a múltadhoz és kezdd el újra követni a sodrást, ami ebbe a mederbe hozott, de ezúttal engedd, hogy a bábok maguktól mozogjanak, úgy, ahogy a szerepük megkívánja, és ne te mozgasd őket.
A bezártságban talán az a legrosszabb, hogy a kinti élet nélküled is folytatódik.
Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.
Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.
Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
Amit az életben keresel, az nem a könyvekben van. Amit keresel, azt nem olvasva fogod megtalálni. Az élet hiányzó elemeit magadban sosem fogod összerakni, amit keresel, azt a világban keresd, amit keresel, a szíveddel fogod megtalálni. A világ összes létező könyve nem más, mint egy logikai játék, az oldalak és mondatok nem pótolhatják a szeretet helyét. Olvasva megismerheted az életet, de csak szeretve értheted meg.
Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.
Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember eltervezte, az élet mindig közbeszól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak, gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszítenivalónk.
Minden, amiről azt hinnénk, lehetetlen, ott vár ránk valahol az úton, vár ránk és arra, hogy a mi segítségünkkel megvalósulhasson.
Amíg az ember kicsi, az apját halhatatlannak hiszi, de eljön a nap, amikor rájön, hogy ez nem így van. Az élet nem viccel, még a legerősebbnek is megtalálja a gyönge pontját!
Voltam már néhányszor ilyen helyzetben, és mindig megfogadtam, hogy nem térek vissza oda, ahová nem kell. De vannak esetek, amikor a hely választja ki az embert. Ha már azt kérdezed magadtól, hogy mit és hol rontottál el, jobb ha nyugodtan hátradőlsz és várod az eseményeket, mert azoktól még a válaszaid sem kímélhetnek meg.
Amikor már úgy éreznéd, megvan a megoldás kulcsa, abban a pillanatban jön egy lakatos és lecseréli a zárat. (...) Amikor már azt hinnéd, a rejtvény végénél jársz, nem egyetlen kérdés bukkan fel előtted, hanem az összes újra és újra megjelenik, és azok közül kell kibogarásznod a megfejtést, az egyetlen választ, amely megválaszol minden kérdést.
A saját lábnyomaidat követve sohasem térhetsz vissza a múltba, de ha elég türelmesen várakozol, a múltad előbb vagy utóbb visszatér hozzád, és ha azt már nem is változtathatod meg, bármikor újra élheted. Olyan ez, mint egy csúfos vereség a kártyában, mindig érezni fogod a kárát, és addig gyötrődsz majd ebben az állapotban, amíg végül visszaülsz az asztalhoz, ahol mindenedet elvesztetted.
Az élet olyan körhinta, ahol hiába forogsz együtt a szeretteiddel, mindig ugyanolyan távol leszel tőlük. Amikor pedig megáll, már késő kiszállni és elindulni feléjük. Ha egyszer menekülsz valami elől, a lábnyomaid mindig mutatják majd az utat, amerre menekülsz, egyre nagyobbak és felismerhetőek lesznek mögötted, amíg hirtelen előtted lesznek.
Minden, ami történik, már eldőlt, és onnan nézve, ahol most állok, minden egy kerek egésznek tűnik körülöttem. Nem tudok tőle szabadulni, de teljesen a parancsának sem tudom alávetni magam.
Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.
Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínűleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
- Azt mondtad, nem hiszel a sorsban. - Abban nem, hogy a sors elválasztja az embereket, abban, hogy összehozza őket. - És aki két szék közé kerül? Az is a sors, vagy a mi döntésünk eredménye? - Nem, csak abban dönthetünk, ami kizárólag rajtunk múlik.
Hiába mondja az ember, hogy nincs félnivalója, semmit nem hagyott ki és mindent számításba vett, leginkább azokat a dolgokat nem vesszük észre vagy észleljük túl későn, melyek az orrunk előtt vannak... menekülünk... de ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket, úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába.
Néha (...) a sors anélkül írja az utadat, hogy téged megkérdezne, és ilyenkor bizony a véletlenek könnyen találkoznak, majd mikor azt érzed, ezen is túl vagy, akkor tárulnak eléd.
Tudod, hogy a sorsunk miért a tenyerünkben van megírva, miért az mutatja? Azért, mert ha kell, jól el tudjuk rejteni. És tudod, hogy miért? Mert az erő a titokban rejlik. A valódi céljainkat senki nem ismerheti, a sorsod a te titkod, ezért azt soha senkinek ne áruld el!
Aki folyamatosan a múltat kéri számon, az a jelenét is a múltban éli (...), és olyan valóságosnak hiszi, mint a saját tükörképét. Ha pedig megüti, nem a kép sérül meg, hanem a kéz, ami odacsap.
Mindig félelmetes dolog a múltra visszagondolni, ha a jövőt nem változtathatja meg az ember.
Ha jól csinálod, ezúttal nem a saját, hanem az ellenségeid által hagyott lábnyomokat követed, bármilyen véresek is, mert így az ő múltjukba térsz vissza, ha csak egy rövid időre is. Ha viszont mások lábnyomait követve akarsz eljutni a múltba, nagyon óvatosnak kell lenned, mert lehet, hogy rád ugyan senki nem fog emlékezni, de ha egy aprócska jelét is mutatod, ami voltál, a tetteidre azonnal mindenki emlékezni fog.
Az ember gyorsabban gyógyul, hogyha vigyáznak rá, ha a szerettei fogják a kezét.
A vég soha nem egy pillanat alatt jön el, minden vég együtt jár a kezdettel, mint az árnyék, úgy követi.
Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, de ahhoz, hogy újra kezdd, vagy mindenkinek hátat kell fordítanod, vagy mindenki neked fordít majd hátat.
A száműzetés nem egy új élet, hanem a lét teljes kirekesztése. A száműzetés az, amikor nem közeledhetsz, nem érinthetsz, amikor többé nem léphetsz be saját életedbe.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
