Az Egyház feneketlen bendő, Egész tartományokat bekapott, De még soha jól nem lakott; Csak az Egyház áll arra készen, Hogy bitang holmit megemésszen.
Micsoda csodálatraméltó világrend! Éppen engem, aki nem hiszek a létében, látott el Isten olyan robosztus természettel, hogy nem kell hinnem a halhatatlanságban sem.
Rengeteg véletlen és különleges körülménynek kell összejátszania ahhoz, hogy valaki megszabadulhasson Isten fogalmától, melyet az anyatejjel szívott magába. Mély értelem szükséges ehhez, s olyan életmód, mely megengedi, hogy foglalkozhassék az irodalommal, művelhesse a matematika szigorú tudományát, s így tökéletesítse azokat a képességeit, melyeket a metafizikusok a léleknek tulajdonítanak, mert az értelem csak ezen a módon szokik hozzá, hogy mást, mint bebizonyított igazságot ne fogadjon el.
Csupán beteges mysticismusra hajlandó kedélyek láthatnak természetfölötti erőket lenyúlni az égből s a földi dolgok folyamába vegyülni; a természettudományi igazságokon erősödött értelem hasztalan keresi azokat, nem tudja föltalálni.
A Megváltó nem más, mint egy agytumor.
Szeretem az ateistákat. (...) Szeretem őket, mert ők foglalkoznak az Istennel. Foglalkoznak vele, mert azt mondják, hogy nincs. Hát innen csak egy lépés, hogy meggyőzzem őket az ellenkezőjéről. Ezek jámbor, derék emberek.
Nem hinni (...) ugyanolyan nehéz, mint hinni. A legkönnyebb csak legyinteni. Azt bárki tud.
Minél jelentősebb egy tudós, annál kevésbé hisz Istenben, míg az átlagember nem egyszerűn vallása hagyományaihoz ragaszkodik, hanem kifejezetten igényli Isten jelenlétét mindennapjaiban.
A családom zsidó, buddhista, baptista és katolikus. Én viszont nem hiszek az emberek által alkotott vallásokban.
Minden isten és babona az emberi elmében gyökerezik.
Nincs szükségünk még egy érvre az ateizmus mellett (...). Csak nézz körül!
Amikor Isten létezésének bizonyítása a tét, az ember könnyen fittyet hány a logikának.
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Az élet (az emberi életet is beleértve) véletlenszerű eseményekből keletkezett; véges lények vagyunk; és bármennyire is szeretnénk, önmagunkon kívül senki másra nem számíthatunk, senki sem véd meg bennünket vagy bírálja el a viselkedésünket, senki más nem ad értelmes életcélt. Nincs predesztináció, mi döntünk arról, hogyan éljük a lehető legboldogabb, legteljesebb és legértelmesebb életet.
Ateista vagyok. Édesanyám korán meghalt, és mi, hárman fiútestvérek együtt kerültünk be egy gyerekotthonba - ott pedig az ember előbb vagy utóbb mindenképp ateista lesz. De az élet misztikus, amint az is, ha éjjel nem tudok aludni, feltekintek az égre, és bámulom az egész világmindenséget.
A templomok (...) olyanok, mint a boltok. Azokat a hazugságokat árusítják bennük, amiket a távoli vallásgyárakban állítanak elő.
Ateista vagyok, nem tisztelem az Istent, mert nincs, de tisztelem a vallásokat, mások Istenét - ameddig ők tisztelnek engem.
A világ nagy része hisz Istenben. Istennek intelligens, művelt, racionális hívei vannak. Háborúkat vívnak a nevében, pedig semmilyen tudományos tény nem támasztja alá a létezését.
Semmi sem egyszerűbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tűnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére.
A logika segíthet elrendezni a természetről szerzett ismereteinket a fogalmi doménekben, de nem helyettesíthetik a megfigyelési és a kísérleti bizonyítékokat. Ezek hiányában az istenbizonyítékok csupán szofizmák, a hívőket szórakoztató okfejtések.
Ateista vagyok, és elvárom minden rangú-rendű hívőtől, hogy tisztelje ebbéli meggyőződésemet. Ugyanakkor - és éppen ezért - magától értetődőnek tartom a viszonosságot; a tolerancia nem azt jelenti, hogy a hívőnek tudomásul kell vennie az én tiszteletlenségemet.
Meggyőződéses, szenvedélyes ateistaként erősen nehezményezem vallások és egyházak tolakodó jelenlétét a világomban, s még inkább a mindenkori hatalom elvtelen udvarlását, tudniillik, hogy vélt érdekei okán minduntalan megkörnyékezi az avítt, középkori képződményeket, mit sem törődve a felvilágosodás elveivel.
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínű virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tűzijátékszerűen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
Következetes ateista vagyok. Az a véleményem, hogy Isten nem létezik, hogy Istent az emberek találták ki, és hogy a vallás az emberiség fejlődéséhez volt nélkülözhetetlen. Számomra az Isten az emberiség.
Régebben azt mondtam, hogy százszázalékos ateista vagyok, ma már csak azt mondom: kilencvenkilenc. Nem akarok olyan elvakult lenni, mint a bigott vallásosak.
Nem vagyok hívő. A világban, a mindenségben hiszek, nem Istenben. Ugyanakkor a művész számára Isten az első és utolsó metafora.
Úgy vagyok a hittel, mint botfülű a muzsikával, aki se énekelni nem tud, se igazán élvezni nem képes az emberiség talán legszebb megnyilvánulását, a zenét. Hogy lehet-e akarni megszerezni a hit képességét, azt sem tudom, de ha lehet, akkor akarni sem tudom eléggé.
Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
Istennek vagy nincs hatalma, vagy hülye, vagy le se szarja. Vagy mindhárom.
A "hitek", melyekbe az evolúció során az emberi fajzat menekült, a mágikus, groteszkszerű torz kísérletek, aztán a vallások dogmatikus tételei, az emberszabású istenképzetek, ez mind inkább hitegetés volt, mint hit. Az ember csak az értelemben tud kielégülni, illúziókban csak elkábulni tud.
Sajnos nem vagyok hívő! (...) A vallás nagyon szép dolog, de kultúrafüggő emberi létesítmény.
Az egyház fölállít egy tant, és azt követeli, hogy az emberek higgyék azt, éljék aszerint életüket, tudomásul se vegyenek más gondolatot. Az egyház szemben áll az el nem kötelezettséggel. Ellensége a nyitott szemnek, a nyitott elmének. Birkák kellenek az egyháznak, nem pedig szellemi képességük teljével élni tudó emberi lények.
- Miért akarod cáfolni Isten létezését? - Cáfolni? Talán valaki bizonyította, hogy létezik?
Nem nagyon érdekel a vallás, legföljebb akkor jön jól, ha káromkodni kell meg kegyelemért esdekelni.
Ha lenne is Isten, kétlem, hogy úgy irányítja a mindenséget, mint egy automatát, ahová bedobod az imát.
Tekintve, hogy milyen az általa teremtett világ, istentelenség lenne hinni Istenben.
Nem érdekel a papok által bemutatott hókuszpókusz, nem hat meg a szentbeszéd, és nem hiszek az Úr igéjében. Magamban hiszek.
Ateistának lenni csak annyit tesz, hogy úgy gondolunk Jahvéra, mint ahogy a legtöbb tisztes keresztény gondol Thorra vagy Baalra vagy az aranyborjúra. Ahogy egyszer korábban mondták: "mind ateisták vagyunk a legtöbb istent tekintve, melyben az emberiség valaha hitt". Néhányan pedig egyszerűen egy istennel tovább mennek.
Vezess be a világba, mutass be Istennek és teremtményeinek, de csak akkor hagyj ott velük, ha elviselem a gondolatot, hogy nincsenek. Ha már nem félek, mikor a semmi a tenyeremre száll.
Húsvét örömhíre az, hogy minden vallásosság nélkül, hitvalló hitetlenként is élvezhetjük. Zabálhatjuk a sonkát és a vele főtt tojást, és aztán keresgélhetjük a nyuszi csokitojásait sötétedésig anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan kellene vennünk az ősrégi, és amúgy is korhatáros horrormeséket. Kedves gyerekek, húsvéthoz nem kell Krisztus, csak életöröm. És hús. Meg csoki.
Mindaz, amit lélekről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, mint kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van - s az is csak az igazak számára.
Az okos hívők úgy élnek és cselekednek, mint a hitetlenek. A buta hitetlenek úgy élnek és cselekednek, mint a hívők.
A gyakorlatban nincs különbség hívők és hitetlenek között. Csak vasárnap! A hívők templomba mennek, a többiek pedig kialusszák magukat, esetleg elmennek horgászni vagy focizni. Ha holnap leégne a világ összes temploma, én ugyan nem hiányolnám, és a világ sem lenne rosszabb, mint amilyen jelenleg.
Az Isten hiányát leginkább abban érzem, hogy nincs kit felelőssé tenni a világ és az emberek aljasságáért.
Minden nagy formátumú ember alapvetően hitetlen.
Szomorú egy világ, amelyik biztosan tudja, hogy nincsen Isten, és nem is volt, és most már nagyon úgy fest, hogy nem is lesz soha.
Sokan meg vannak arról győződve, hogy hátrahagyták a kereszténységet, közben pedig sosem voltak igazi hívők.
A valláshoz nem tartozás épp olyan tiszteletet és elismerést igényel, mint ha valaki vallásos.
Ha csak lehet, kerülöm a vallási eseményeket. Nehéz elviselni azt a gondolatot, hogy a józan észt és a világos gondolkodást palástok, zsoltárok éneklése és titokzatos földöntúli hatalmak helyettesítik.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
