A sör folyékony kenyér, a kenyér meg akkor kemény, morzsáló sör?
Már a vízről észre lehetett venni, hogy adni fog-e halat, vagy sem. Igazi horgászok megérzik az ilyesmit. Már messziről látni, ahogy közeledünk a vízhez, hogy hazudik-e az a víz, vagy igazat mond. Sokszor hazudik a víz, de a tapasztalt, nagy pecásokat nem tudja átverni.
Traktor, te nagy dög, te elefánt. Te gázolajzabáló bunkó, böhöm böszmeség. Útelfoglaló, forgalomlassító. Hány káromkodást vagy képes elviselni magad mögött? Ahogy torlódnak lassúságod farvizén ugrásra kész autók, de nem tudnak kitörni, mert kanyarban tökölsz előttük harminccal, negyvennel. Traktor, de szeretlek, hogy rohadnál meg, amikor kikanyarodsz elém a főútra.
Nyáron is szar korán kelni. Hiába világít a nap, ne világítson, hova világít? Minek? De nem annyira kiakasztóan fájdalmas, mint a legnagyobb, legsötétebb, legkilátástalanabb télben ébredni. Kint fagy, kimész a kocsidhoz, beindítod, visszamész a házba a kávédhoz, hallgatózol, ketyeg-e a motor, mintha ketyegne, de csak az agyadban zakatol a nemrég megszakított álom.
Mondják, hogy egy felnőtt embernek elég 5-6 óra alvás. Kinek? Hozzanak már ide egy friss felnőttet, aki éjjel tizenegytől hajnal négyig kialussza magát. Nekem délután négyig sikerülne. Hol van az a felnőtt?
Kikapcsolok seprés közben. Nem arra gondolok, amire nem szeretnék. Egy ilyen munkával az agy szinkronban dolgozik veled.
A költő hajlamos az őszi kesergésre, így van ez rendjén, évente lehet hisztizni, hogy elmúlt a nyár. Egyébként meg nem múlt el, a szeptembert simán hozzá lehet csapni a nyárhoz, évek óta egyenrangú partnere az augusztusnak.
Mondd, szereted az állatokat? Ilyen című könyvet hozott nekem haza apám, gyermekkoromban, tízéves se lehettem. Az állatokat szerettem. Kiskutyák a tanyán, ahogy óvatosan harapdálnak apró fogaikkal. Macskák. Mind a kedvenceim, minden tulajdonságukért. (...) De a tehénszag nem volt finom. Szúrós, testes szag volt. Most is az. Nem szeretem a teheneket. Nagy, mozdíthatatlan, puha kövek. Rönkök. Szuszogó tömbök.
Igenis nyugalmat sugároznak a tehenek. Ha este, almozás után belépsz az istállóba, a fejésről visszaérkezett jószágok lustán hevernek, az maga a nyugalom. Szénaszag. Elnyomja a trágya szúrós ammóniumbűzét. Nincs is bűz. Ez a biológia szaga, az állati élet fűszerei.
Elmondjam, milyen volt maga a csók? Hát, várjál, hogyan is kéne elmondanom. Olyan sikamlós, nyálas, olyan puha. Mintha beledugnád a nyelved egy kagylókonzervbe. Nem ettem még kagylókonzervet, de el tudom képzelni, hogy az állaga olyan lehet a csóknak, vagyis a nyelveknek, ahogy sikamlanak egymással, vagy nem tudom. Az íze persze nem olyan, kár is ezen poénkodnod, el is hánytam volna magam. (...) Nem megy nekem ez a csókhasonlat, hagyjuk. Csók volt, és kész. Vagy várjál, megvan! Mintha egy élő, lüktető, meleg eperbe dugnád a nyelved, az meg visszatámad.
Mindenki leéli az élete 100 százalékát. Ez azért megnyugtató. Kérdés, hogy nekünk ez meddig van?
A mi életünk is véget ér majd valamikor. Hogyan lehetne megúszni úgy ezt az egészet, hogy ne nagyon szenvedjünk odáig? Lényeg, hogy nem láthatjuk a saját temetésünket, mert azt rosszabb lenne végignézni, mint az első napot a suliban, vagy amikor iskolafogászaton állunk sorban.
Tudod, mit kéne? Olyan huszonöt éves korig eljutni, és megállni abban az életkorban. Ott már minden oké, jönnek a csajok, nem vagy már taknyos, de még tata sem, senki sem szólhat rád, ha van pénzed, oda mész, ahová akarsz. Nem fáj semmid, nincs semmi bajod. De az a baj, hogy nem lehet megmaradni egyetlen életkorban sem. Valamiért ez az idő folyamatosan telik.
Apádnak is az a rohadt cigaretta. De hát honnan tudhatta volna? Hogy melyik legyen az utolsó szál? Te tudnád? Mert az nem úgy megy, hogy ezt még elszívom, de a következő, az már a méreg. Mind az.
Ez a bácsiság nagyon béna dolog, ezt kéne kitolni jó sokáig, hogy ne bácsizzanak le minket, mert ha ez megtörténik, ott már nagy gondok vannak. Onnantól lehet idétlenül jófejkedni, hogy ugyan, gyerekem, ne bácsizz, tegezz nyugodtan, de akkor már késő, azért bácsiztak le, mert te már bácsi vagy, annak nézel ki, kiérdemelted a bácsiságot, ennyi, tata vagy, neked már csak nyanyák jutnak, a csajok maradnak a nagymenő srácoknak.
Minek rendezünk temetést? Ő már úgysem láthatja ezt a felhajtást. Magunknak rendezzük, magunkat dobjuk bele abba a sírba, nem is a halottat.
A tehenek nem boldogok, én sem vagyok boldog, ha tehenet látok.
A kritika akkor érdekes, ha keményen beszól, megmondja a tutit, leleplez, hogy meztelen a király, csak ne nekünk címezzék - ez az általános nézet.
Ezt beszívtam. Ez a szerelem sem egy végtelen boldogság, itt is lehet idegeskedni rendesen.
Nincs rendben valami ezen a világon a szerelemmel. Olyan megfoghatatlan, olyan rövid, és egyből eltörik, mint valami kis porceláncsésze.
Idétlen hülye gyerekekkel egyetlen jó kiscsaj sem áll le. Nem muszáj iszonyat menőnek lenni, az sajnos nekem sem jön össze mindig, de azért kell egy kis vagányság.
Miért nem lehet csendben álldogálni? Iskola, mi van az iskolában. Hát szerintük én erről élvezettel beszélek? Hagyjuk már azt a rohadt iskolát. Komolyan, ha egyszer kijárjuk az összes osztályt, nagyon megünnepeljük. Mert akkor már hiába kérdezik, hogy mi van a suliban: semmi, kijártam, pont. Leszakadhatnának már erről a témáról. Miért nem azt kérdezik, merre csavarogtunk mostanában, mikor készítettem utoljára íjat meg csúzlit, mikor voltam pecázni, van-e már újabb kvarcjátékom? De ilyeneket egyik sem kérdez, csak a hülyeség mindig.
Szerinted mikor jön majd el az a pillanat, amikor azt feltételezik majd az emberről, hogy nem egy komplett idióta? Mindenhol hülyének nézik a gyerekeket.
Nem igaz, hogy nem lehet néha lazítani. Milyen lesz felnőttnek lenni? Állítólag most a legjobb nekünk. De mi ebben a legjobb? Sehova nem mehetünk kéredzkedés nélkül, nyaggatni kell anyuékat, hogy hadd menjünk horgászni, le a térre, bárhová. A diszkózáshoz meg napokig kell udvarolni nekik, eljátszani, hogy örömmel porszívózunk (...). Zsebpénzünk alig, egy hamburgerre is úgy kell kuporgatni, meg bevetni minden trükköt, hogy összejöjjön a zseton. Mitől olyan jó buli ez? Ha most a legjobb nekünk, akkor valószínűleg rohadt szar lesz felnőttnek lenni.
Biztos, hogy létezik egy nap, amikor még gyereknek számít az ember, mondjuk egy szerda, és akkor csütörtökre már kamasznak tartják. Mondják, hogy ez egy hosszú folyamat, de akkor is csak van egy határvonal, hogy gyerek, gyerek, gyerek, hopp: kamasz.
Ha egy ház lakatlanná válik, rögtön beindul a romlás. Ahogy kiköltöznek belőle, már nincs, aki visszaszegeljen egy lécet, megigazítson egy elmozdult cserepet.
Ha nem szarik a paraszt, nem eszik az úr, ez mindig is így volt. Megnyomorítják a gazdákat.
Hétfő van, a rohadt életbe, mikor lesz itt péntek? Soha.
Az élet útja rögös, a mezőgazdaságé még inkább.
Jobb munkahely nincs, csak másik.
Bekebelez a mezőgazdaság, mint a kisgömböc, lehet kapálózni, sopánkodni, de ennyi, felemészt az agrárium. Nincs ünnep, nincs hétvége, nincs szabad délután.
Gyér a búza? Nem akar megnőni? Mi lesz így? Katasztrófa. De boldogok vagyunk, mert itt a természet, itt, testközelben, itt vannak velünk a növények, az állatok, összefonódtunk velük a bőven kitolt nyugdíjig, s talán még sokkal tovább egy megbonthatatlan házasságban. Ásó, kapa, trágyavilla, nagyharang.
Forgasd csak magad ugyanazon a problémán, dühöngj és káromkodj. Fásulj be negyvenéves korodra. Ez vár rád. Nézz körül. Nézz rájuk. Ez leszel te hamarosan, csak szarabb állapotban. Nézz bele a nálad jóval idősebb mezőgazdászok szemébe. Mit látsz? Semmit. Karikákat. Kialvatlanságot. Nincs üzenet. Mindössze annyi, hogy robognak melletted az évek, és a végén egy lestrapált, itthon piáló, kávényelő automata leszel.
Bedarál az agrárium, hiába ellenkezel. Kár a gőzért. Higgadj le, és számolgasd a teheneket. Az majd megnyugtat.
Az a lényeg, hogy nem az a lényeg, hogy az ember mindig megkeresse a rosszat, hanem a jót meglátni. Jól van az.
Aki nem olvas, azon meglátszik, amint megszólal.
Olvassál. Az olvasott ember kiemelkedik a bunkók közül. És a könyv karnyújtásnyira van tőled.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
