Milyen különös (...), hogy mennyi hasonlóság van a helyek és az emberek között. Egyik pillanatban még sok ember vesz körül, a másikban már egyedül vagy. Az arcok, a hangok semmivé lesznek hirtelen.
Az élet nem tűnik nagy ajándéknak, ha egyedül kell élni.
Nincs magányosabb ember annál, aki a házastársával nem tudja megértetni magát.
Hiába ülünk itt órákig vagy évekig egymás mellett, én sose leszek te, és te sose leszel én. Az ember sose lesz a másik, de még megközelíteni is nagyon nehéz a másikat. Apokaliptikus, végzetszerű magányosságot érzek az emberben, teljes elszigeteltséget.
A féltékenység mértéke egyáltalán nem jelöli az érzelmi kötődést is! Jelezheti a magánytól való félelmet, a tehetetlenséget, sodródást, amibe a kiszolgáltatott ember belekerül. A magány iszonytatóbb, mint a perpatvarok által felszabdalt kapcsolat.
Az ember magányosan születik, él, és hal meg...
Bájos elképzelés, hogy csak egy igaz szerelem létezik, és utána senki sem lesz hozzá fogható, ám a valósága kellőképpen rémisztő. Az utána következő magányos évek. Létezni, miután elveszítetted életed értelmét.
Nem arra születtünk, hogy egyedül éljünk, sem arra, hogy beolvadjunk a tömegbe.
Van úgy, hogy mindenünk megvan a világon, és még sincs nálunk magányosabb ember - ez a magány legbizarrabb formája.
Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.
Más az egyedüllét és más a magány. A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is.
Ha egyedül vagy, és belül káosz van benned, hiába vagy csinos külsőleg, a sok egyedül töltött idő valóban felszínre hozza benned a démonokat.
Akinek nincs barátja, annak gyásza sincs.
Az érzelmi éhezés létező valóság. Az érzelmi elhagyatottság és elutasítottság érzése fizikai és érzelmi fájdalmat okoz és pánikot kelt.
Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. (...) Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék.
A Hold hűséges társ. Sosem hagy el. Mindig ott van, állhatatosan néz, ismer minket világos és sötét pillanatainkban is; örökké változik, ahogy mi is. Mindennap más változatában jelenik meg. Néha gyenge, néha sápadt, néha erős és nagyon fényes. A Hold megérti, mit jelent embernek lenni. Bizonytalanság. Egyedüllét. A tökéletlenség krátereivel tarkítottság.
Néha úgy gondolom, a bennem feszülő magányosság egyszer kirobban a bőrömön át, és néha nem vagyok benne biztos, hogy a hisztériás sírás, sikítás vagy nevetés bármit is megoldana. Néha olyan nagyon vágyom arra, hogy megérintsek valakit vagy megérintsenek, hogy érezzék, hogy szinte biztos vagyok abban, leesem valami szikláról egy alternatív univerzumban, ahol soha, senki nem fog megtalálni.
Az idő múlásával a magányon már csak nevetni lehet.
Borzasztó, hogy az ember egyedül van borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van.
Ez lenne hát a magány (...): hogy moccanni sem mersz, mert bántóan éles hangot ad minden.
Van az úgy, hogy mondunk dolgokat, de csak a csendet halljuk. Mintha magunkban sikoltottunk volna. Az pedig nagyon magányos érzés. De csak olyankor történik meg, ha nem igazán figyelünk oda. Ez azt jelenti, hogy még nem elég jó a hallásunk. Mert ahányszor megszólalunk, mindannyiszor van válasz. Maga a világ felel nekünk.
Szomorú, amikor mindenki tud rólad, de senki sem ismer.
Nem rossz, ha az ember a társaság lelke és a bulik középpontja, de néha felbecsülhetetlen értékű, ha magunkra maradhatunk gondolatainkkal és elképzeléseinkkel.
A magány nem egyenlő a magányossággal. Az egyedüllét nem negatív állapot. Ha erre vágyunk, még nem jelenti, hogy depressziósak, antiszociálisak vagy szomorúak vagyunk, csak azt: elég öntudatosak, és felmértük, hogy egy kis szünetre van szükségünk, hogy elszakadjunk a forgalom zajától, a gyerekzsivajtól, a virtuális világtól és attól a belső hangtól, amely folyton azt hajtogatja, tévedünk, rosszul csináltunk valamit, vagy jobban is mehetne.
Önmagunk társasága kevésbé stresszes és ugyanolyan jó lehet, mint másoké. Ha fel akarunk fedezni egy új parkot, hát induljunk most, azonnal! Miért várnánk, hogy más mikor talál szabad helyet számunkra a naptárában, hogy aztán az utolsó pillanatban cserben hagyjon minket? Legyünk önmagunk barátai! Így pontosan azt tehetjük, amihez kedvünk van.
Ha újra felfedezzük a magányos pillanatokban rejlő gazdagságot, sokkal kevésbé valószínű, hogy elveszettnek érezzük magunkat mások nélkül, és a mai időkben ez létfontosságú. Ráadásul nagy valószínűséggel jobban meg is szeretjük önmagunkat.
A magányosság erősebb kötelék lehet minden másnál.
A bántással együtt lehet élni. De ha nem vesznek tudomást a létezésünkről, abba belehalunk.
A másik arc, amely szembe néz velünk, megnyugtató látszatát kelti annak, hogy nem vagyunk egyedül, holott mindig egyedül vagyunk.
Jobb lesz ha felkészülsz ha apró mentőöveket magadra kötözöl menet közben zuhanás esetére mert amikor majd a leginkább elszédülsz amikor már nagyon fájni fog az esés akkor senki senki sem fog odanézni.
Nem tudják, mi a fájdalom, gondolta. Ettől a felismeréstől egyszerre magányosnak érezte magát (...). Újra meg újra átélte a kínlódás és az egyedüllét perceit.
Az ember nem szívesen ül otthon egyedül, magányosan, ha tudja, hogy elmehetne ahhoz, akit szeret.
A magány különös dolgokat művel az ember lelkével. Nem csupán megsebzi, de fel is kavarja.
Nincs olyan fájdalom a földön, amely ne sóvárogna együtt érző szemtanú után.
A számkivetettségben a legjobb a béke és a csend. Tökéletes "vissza a természethez" állapot, ahol megszabadulhatunk mindennapi gondjainktól.
A telefonok, e-mailek és faxok világában is lehet valaki végtelenül magányos.
A könyvek a gyarmaton egész más szerepet játszanak az ember életében, mint Európában: az életnek egy teljes oldalát csak ők kötik le; épp ezért, értékük szerint, sokkal hálásabb nekik az ember, vagy sokkal jobban haragszik rájuk, mint civilizált országokban.
Akit a saját céhe kiközösít, az lelki gyakorlattal vagy ideológiával nem semlegesítheti ezt a megaláztatást. Tudomásul veheti, ám nem tehet úgy - legalábbis büntetlenül -, mintha rendben volna. Sem a bánásmód nincs rendben, sem pedig ő.
Nem könnyű, ha az embernek nincs senkije, akivel beszélhetne.
Egyedül lenni olyan, akár a méreg. Szenved tőle az ember. Mindenkinek kell egy támasz.
Sok ember között egyedül lenni még sokkal rosszabb, mint egyedül egyedül lenni.
Nem számítottam arra, hogy még felnőttként is keresnem kell a helyet, ahová tartozhatok. Azt hittem, az automatikusan jár, ha van állásod meg családod. De az ember egyedül van. Mindig.
Egy idő után észre sem veszed, hogy mennyire magányos vagy.
a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal
A magány az soha nem pozitív. A magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok minden gondommal, bajommal, nincs társam, nincs egy megértő szív, akihez forduljak, nincs a közelben egy együtt érző lélek. Ebbe az ember sajnos belebetegszik.
Lehet, hogy senki sem sziget, de vannak, akik nagyon is annak látszanak.
Senki sem önálló sziget, csak ha nagyon nagy és mély vízben van.
Ha az ember egyedül van, mindig vár valakit.
Szomorúsággal igen messzire eljutsz ha egyedül mész.
Az ember társas lény. Szociális beágyazottság nélkül nem sok esélyünk lenne a túlélésre olyan stresszhelyzetekben, mint amikor megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális izoláció nem véletlenül indítja be azonnal az agy riasztási rendszereit, míg a társadalmi elismerésnek nagyon komoly jutalmazó hatása van.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
