Nem ismerem a többi ember álmait. Az egyetlen álom, amit látok, az a sajátom.
Már jártam ott (...) a tejjel-mézzel folyó Kánaánban. Csodás étkek mind azt várják, hogy a vándor jóllakjon. Sült kacsák és libák járják a táncukat az utakon. Nyárson forgó húsos sertés pironkodik a tűz felett. Ó, ó, álmodban a legfőbb kérdés, hol leled meg e helyet.
Gyerekkorunkat azzal töltjük, hogy álmainkat naplóban írjuk. Felnőttként ezek az álmok nap mint nap valóra válnak, csak néha elfelejtjük észrevenni őket, amíg túl késő. Lassíts, és nézz körül, engedd, hogy átérezd, mert néha a leggyönyörűbb álmok is eltűnnek, amikor felkel a nap.
Napközben voltaképp jobb nem tudni, mi minden megy végbe az emberekben (...). Éjjel azonban (...) már nem áll ott gátként az emberek saját óvatossága, így aztán minden félelem, vágy és bolondság gátlástalanul kavaroghat a fejben.
Nem is az a lényeg, hogy beszélgessünk az álmokról és azok lehetséges értelméről vagy esetleges értelmetlenségéről, hanem kizárólag az, hogy az álmokat minden várakozástól mentesen elmondjuk, gyakorlatilag, mint a mozgóképszínházban, egyszerűen csak a fejünk belsejéből a külvilág üres vásznára vetítsük, és ezzel a véletlenül arra járóban vagy a szándékosan elébe lépő szemlélőben felkeltsünk valamit, egy kis szerencsével talán valami érdekeset, fontosat vagy maradandót.
Egy álom lehet varázsos, mégis jelentés nélküli, de lehet a valóság magyarázata is. Az álmok a képzelet és a kreativitás szülöttei, és valóságos emlékek elegyei. Ezért tűnnek olyan meseszerűnek, mégis valóságosnak.
Az álom a lélek álarcosbálja önmaga előtt.
Az emberi agy hatalmas, bonyolult szerkezet, (...) nincs olyan pillanat, amikor minden része be lenne kapcsolva. Bizonyos értelemben egész életedben alszol. Bizonyos értelemben egész életedben álmodsz.
Talán az a dolgok rendje, hogy néhány álmunk örökre csak álom marad.
Isten azért adta nekünk az álmot, hogy átkukucskálhassunk a másik oldalra.
Minden meg nem fejtett álom olyan, mint egy fel nem bontott levél. Úgy vélem, ezeket a leveleket a tudattalanunk küldi nekünk minden éjjel.
A tudattalan nem egyezményes nyelveken szólal meg, hanem a teremtő fantázia sajátos nyelvén, s bár minden tolmácsolási kísérlet fontos lehet, az igazi választ egyedül az álmodó adhatja meg a saját kérdéseire.
Az álmok megvilágítják azokat a homályos helyeket, ahová az értelem még nem jutott el.
Ami az ébrenlét világában leginkább megközelíti az álmot, az az éjszaka egy nagyvárosban, ahol senki sem ismer bennünket (...). Mert itt is megvan a végtelen szabadság; itt zajlik minden, sorsok dőlnek el körülötted, tüsténkedés és tevékenykedés vesz körül mindenfelől, és mégsem érint, nincs hozzá semmi közöd.
Mikor álmodunk, az idő és tér korlátai ledőlnek, a logika szabályai és a lelkiismeret kényszere szétfoszlanak és mi múlékony életünk isteneivé válunk.
Az álmokban az emberek biztonságban vannak, amíg az álmodó fel nem ébred.
A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem látunk, mégis tudjuk, hogy vannak, és igaznak hisszük őket. Gondolataink például állandóan és élénken megtapasztalhatóan jelen vannak, mégsem tudja senki, hogyan keletkeznek. Nem lehet okát látni, nincs szaguk vagy kiterjedésük, mégsem merül fel bennünk a kétely, hogy esetleg nem lennének valóságosak. Az álmokkal ugyanez a helyzet. Mindannyian álmodunk, de csak találgatni tudjuk, hogyan és miért.
Minden ember álmodik, de nem egyformán. Azok, akiknek álma elméjük sivár éjjeli zugában születik, reggel arra ébrednek, hogy az egész csak egy hiú ábránd; ámde a nappal álmodozók veszedelmes emberek, mert esetleg nyitott szemmel is eljátsszák álmaikat, hogy megvalósítsák őket.
Olyannak álmodjuk magunkat, mint amilyenek lenni szeretnénk.
Álmaink igazabbak az ébrenlétnél.
Egy férfiember sokat kibír ébren. De álmában megérdemli a felejtést. Az álom legyen olyan, mint a halál.
Nem értem, hogyan kerültem ebbe a fura, groteszk álomképbe, amelyben valaki más hajpántját viselem, és olyan valaki közli velem, hogy szeret, akire egyáltalán nem így gondolok.
Az álmok nem a véletlen művei. Bár néha évekbe telik, míg megfejtjük őket... és előfordul, hogy egy egész élet rámegy, mégsem tudunk zöldágra vergődni velük.
A jó álomhoz az kell, hogy a kétségek elüljenek és a remény virágozzon.
Az álom az egyén lelkéhez vezető királyi út.
Az álmok jellegzetessége, hogy gyakran mintha értelmezést várnának az álmodótói. Az ember csak elvétve hajlik arra, hogy egy éberálmát feljegyezze vagy elmesélje valakinek, vagy hogy megkérdezze, mit is jelenthet. Az álmokban azonban van valami zavarba ejtő, valami sajátos módon érdekes - ezért szeretnénk megfejteni a jelentésüket.
A neurológiai és fiziológiai folyamatok mindig csak az álmok feltételeit jellemzik, nem az álmodott történetet, azt pedig végképp nem, amit ez a történet az álmodónak jelent.
Amikor lefekszünk aludni, negyedfordulatot tesz a világ, elbillen "kilencven sötétlő fokkal", s ilyenkor a nappal még szépen egymáson fekvő gondolatok egyszerre úgy merednek föl, mint fatörzsek egy sűrű vadonban. Ilyen áthatolhatatlanul sűrű az álmok kutatása is, s vele együtt az az irodalom, amiben lecsapódik. Örökös félhomály, utakat alig találni, és a csapásokat, amelyeket mások vágtak, csakhamar megint benövi a televény. Egy ilyen erdő titokzatos erővel vonzza az embert. De aki visszatér belőle, és szabad eget lát a feje felett, fel is lélegzik, hogy nem nyelte el a rengeteg.
Bármilyen halk is a motor, minden hűtőszekrény búg egy kicsit. Ez a búgás, habár a hűtési mechanizmushoz tartozik, nem beépített elem. Naivitás azt kérdezni: "Voltaképpen mire jó ez a búgás a hűtőszekrényben?" De még ennél is nagyobb hiba így érvelni: "Ha nem lenne jó valamire, már réges-rég kidobták volna a tervezők." Pedig éppen itt vannak tévedésben, akik szerint az álmot, ha semmilyen funkciója nem lenne, már nyilván kirostálta volna az evolúció. Ennek épp a fordítottja igaz: addig, amíg a REM-alvás evolúciós funkcióval bír, az álom is az uszályában maradhat.
Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit.
Csak az álombéli embereknek és helyeknek van jelentőségük.
Az álmokkal csak az a baj, hogy az ember egyszer óhatatlanul felébred.
Gyerekkorotokban úgy éreztétek, bármi lehetséges, majd felnőttetek, és az élet másképp alakult. Na de a lelketek mélyén még őrzitek az álmokat. Talán erőre vágytatok, talán részévé válni valaminek, ami jóval nagyobb nálatok. Talán harcos akartál lenni, küzdeni valamiért, amiért érdemes.
Csak álom volt - mondja anya. Mintha sokat segítene, hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül.
Akkor jönnek a kellemetlen álmok, mikor már csitul a pánikod. Míg a lelked nagyon mélyen van, addig megvéd valami varázslat, hogy legalább az éjszakáid ne rettegésben teljenek. De ha már elég erős vagy, akkor álmaidban is előmerészkednek a mélyből a félelmeid és kívánságaid.
Nincs jobb fekhely az álomnál, ha kimerült az ember.
Az álmok lassan válnak valóra, és oly gyorsan elillannak.
A legrosszabb rémálom az, amelyik újra meg újra megismétlődik.
Aki nappal gonosz, annak az álma is rossz.
Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot.
A gondolat (...) gyakran éjszaka, az ágyban születik meg; minthogy azonban a gondolat létrejötte nem jár fájdalommal, sokszor nem ébredünk fel eléggé, hogy keményen megragadjuk és a tudatba emeljük, mielőtt visszacsúszik a tudattalanba.
Sok ember sokkal jobban megrémül az álmaitól, mint bármi mástól, amit éber állapotban tapasztal.
Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete, fekete, fekete, fekete.
Az álom jobb, mint az igazságszérum.
Az életben minden csak álom, a mi szép.
Nem szabad elriasztani az álmot, ha szép. Csak addig szép, amíg álom, és csak álom, ameddig szép.
A halottak a mennyországban keresnek menedéket a halál elől, az élők az álmokban keresnek menedéket az élet elől.
Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér, és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén, aztán napokig felém se néz, papírhajókon él, majd elhozza lopott kincseit, egy pillantásodért.
A madarak talán hasonlítanak az álmokra. Mennek. Elmennek messze, a tenger felé (...), majd visszatérnek. A nap lenyugszik, és minden reggel újra ébred. És az a kövér és szőrös hernyó a káposztaleveleken, arra vár, hogy szárnya nőjön, és pillangó lehessen.
Az óra ketyeg, a világ pörög, és egyszerűen nincs időnk arra, hogy kisszerűen gondolkodjunk.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
