A félelem fura dolog. Rátelepszik az ember mellkasára, átszivárog a bőrén, a szövetek rétegein, izmokon, csontokon, majd egy lélek nagyságú fekete lyukba gyűlik össze, és kiszippantja az örömöt, az élvezetet, a szépséget az életből. De a reményt nem. Valahogy a remény az egyetlen, ami ellenáll a félelemnek, és a remény az, ami lehetővé teszi a következő lélegzetet, a következő lépést, a következő apró, lázadó cselekedetet.
Aszály idején a legkisebb felhő is figyelemre számíthat.
A beteljesülés legnagyobb valószínűsége is hagy még egyetlen utolsó kételyt; ezért (...) mindig meglepő, ha valóra válik, amit reméltünk.
Reménykedünk. Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színű házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappaliba, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család. Aztán, amikor hazamennek, elmondják az ismerőseiknek, hogy ezek milyen szépen élnek. Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit.
Az élet reményteljes, de ugyanakkor merész vállalkozás. Csak a merészek, a félelmüket és kétségbeesésüket leküzdők tudnak előre haladni, eredményeket elérni. Ha akarjuk, a miénk (is) a jövő.
Ne hagyd senkinek, hogy elvegye a reményeidet.
Várok valamire, ami talán sosem következik be, mindenesetre a sorsom bizonyos távolban zajló eseményektől függ, amelyekről sem tudomásom nem lehet, sem változtatni nincs módom rajtuk.
Eddig akármennyire szar napjaim is voltak az életben, mindig jött egy jobb.
A remény éles fegyver.
Ott rejlik a reményünk, ahol a legnagyobb félelmünk is.
Higgyünk abban, hogy bárhogy legyen, ami jön, mindenképpen szebb és boldogabb lesz annál, mint ami most van.
Azt hiszed, nincs remény? Te magad vagy a remény.
Milyen csodálatos dolog is a remény! Úgy növekszik benned, akár a vadszőlő, körbefonja a szívedet és melegséggel önti el. Míg valaki szét nem tapossa, át nem gázol rajta.
Miért költöznek el az emberek? Mi veszi rá őket, hogy feltépjék gyökereiket és elhagyjanak mindent, amit ismernek, a látóhatáron túli ismeretlenért? Miért másszák meg a formaságoknak e Mount Everestjét, amitől az ember koldusnak érzi magát? Miért lépnek be ebbe a dzsungelbe, ahol minden új, idegen és nehéz? A válasz ugyanaz az egész világon: az emberek a jobb élet reményében költöznek el.
A remény soha nem tűnik el. Csak belepi a rozsda.
Olykor meg kell törnünk, hogy befogadjuk a fényt.
Álmaimban mellette lehetek. (...) A fájdalom könnyei a remény folyójává válnak.
Minden éjszaka egyszer reggelbe fordul (...). Lehet, várnunk kell, de eljön.
Ha az embernek nincs, amit várjon, akár halott is lehet.
Az utolsó remény minden pénzt megér.
A világ leggyorsabban múló, és amint elmúlt, a leggyorsabban újra elkapható betegsége: a remény.
Naivnak vagy talán csak butának kell lenni ahhoz, hogy tudjuk, mi a vége, mégis abban reménykedjünk, hogy most nem úgy lesz.
Nem a ráció számít. Ráció szerint már rég elpusztultunk volna. Akik Magyarországon logikusan gondolkoztak, mindig kétségbeestek. Itt a remény a reménytelenségben van. Abban, hogy a végső órákon, amikor a nemzet sorsán őrködő riadtan takarja fel szemét, amint örvény felé közeledünk - hirtelen titkos erőtartalékok nyílnak fel a lélekben. Erőtartalékok, amelyek túl vannak minden ésszel, akarattal elérthető dolgok határán; erők, amelyek kegyelemszerűen jönnek, amikor már mindenről le kell mondanunk.
Sejtenként múlik ki belőlem az élet nézem és integetek múló árnyképemnek amikor megjelensz egyetlen igazság elég hogy kiváljon az árny és újra életre keljek én.
Annyira keserves dolog a remény, sokkal keservesebb, mint a harag.
A remény erősebb minden tapasztalatnál.
Mindig akad egy hajszál, ami megmenti a dolgokat.
A remény olyan, mint a mennyország ígérete, mint egy váltó, amelynek a kifizetését állandóan elhalasztják.
Még egy süllyedő hajón is boldog lehet az, aki átmászik egy mentőcsónakba! És ki tudja, hová sodorja a jövőben az élet?
Nehéz megmondani, mit tartogat a jövő. Az élet mindenkinek szolgál meglepetésekkel. Néha a legborzasztóbb dologból is születhet valami csodálatos.
A remény az (...), amitől a lehetetlen lehetségessé válik.
A remény csak illúzió, táplálja a fájdalmat.
A lufi, ami kicsúszik a kezünkből, egyszer visszatér hozzánk, ha szívből akarjuk.
Ha most sötétben vagyok, az azért van, hogy fényesebbnek lássam a napot.
Még a legnehezebb időkben is ott a reménysugár.
A remény fehér tollpihéje (...) átlebeg sötét napjaimon. Ha bele tudok kapaszkodni, talán arra is képes leszek, hogy repüljek.
A remény olyan, mintha a börtöncellából egyenesen egy füves tisztásra lépnék ki egy tavaszi napon. A sötétség már csak távoli emlékké halványul, és hirtelen minden lehetségesnek tűnik.
Talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és nekünk az a dolgunk, hogy észrevegyük őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjunk. Mindig van egy kis fényforrás.
Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a legnehezebb helyzetből is lehet kiutat találni.
Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.
Nincs remény félelem nélkül, és nincs félelem remény nélkül.
Amíg él az ember, mindig vár rá valami, s még ha rossz is az a valami, és az ember tudja, hogy rossz, akkor is, mit tehet ellene? Az életet nem lehet csak úgy egyszerűen abbahagyni.
A reményben az a szar, hogy kézen fogva rángatja magával a csalódást.
Álmodnak egy szebb, jobb hazáról, Ez álom minden emberé: Lihegve tör a földi tábor Egy felragyogó cél felé! A föld tavaszra, télre válik - Az ember remél mindhalálig.
Gyűlölöm a zivatart, de ez a szivárvány mintha mégis reményt adna. A zivataroknak is jónak kell lenniük valamire.
Amíg az esély nem nulla, akkor úgy ítélem, még van remény.
Ahol egy ajtó bezárul, ott mindig egy újabb kinyílik, csak ezt kevesen értik meg, ami már volt, elmúlt, ami meg jön, lesz majd, figyeld a jelet, mit a szív elől a szem takar.
Reményektől eltelve utazni jobb, mint megérkezni.
A szakadatlan reménykedés maga a csoda, a remény, hogy kell legyen (...) olyan érvényes rend, amely a kizökkent világot, ha nem is egyszerre, de apránként visszaterelgeti egy barátságosabb kerékvágásba, amelyet a többség igazságosnak, a kisebbség elviselhetőnek és talán mindkettő emberi méretűnek érez.
Mi a remény? A remény egy maszlag. Az embernek cselekednie kell.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
