Bármiben hiszünk is, szertefoszolhat. Attól, hogy hiszünk benne, még nem válik létezővé valami.
Mi van, ha létezik egy másik világ, amelynek más a nyelve? Mi van, ha lehet másképp látni, hallani, érezni? Még sosem éreztetek semmit onnan, legbelülről? Sosem villant fel semmi a szemetek előtt? Nem szólalt meg egy hang a fejetekben? Még ha nem is voltatok benne biztosak, a tudás nem dobogtatta meg akkor is a szíveteket?
A nyerés néha nem csupán azon múlik, hogy ismered-e a szabályokat, hanem azon is, hogy el tudod-e hitetni az ellenfeleddel: ő jobban ismeri.
Egyes dolgokat muszáj elmondani, még akkor is, ha ostobaságnak hangozhatnak. Van, amit nem lehet későbbre halasztani. Mert lehet, hogy nincs "legközelebb".
Az, hogy valamit képesek vagyunk megtenni, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tennünk.
Sokkal egyszerűbb megelőzni a gondokat, mint utólag feltakarítani.
Egy életet sokféleképpen fel lehet áldozni, és nem is kell mindig meghalni hozzá.
Az élet akkor a legédesebb, ha csontig hatol.
Lehet, hogy az ember egész élete ebből áll csupán? Jelentéktelen apróságokból, amelyek végső soron összeállnak és létrehoznak egy személyt.
Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.
Gyermekkoromban még csak néhány vakcinát ismertek, most pedig szinte minden betegség ellen létezik, mert addig kísérletezgettünk, hogy a végén sarokba szorítottuk magunkat. Ez talán fejlődés? (...) Néha az az érzésem, túl messzire mentünk.
Van, ami soha nem lesz ugyanolyan, mint Azelőtt. Van, amit nem hozhatsz vissza. Van, ami örökre eltűnt.
A kétségbeesés veszedelmessé teheti az embert, de egyúttal ostobává is.
Vannak búcsúszavak, amelyeket nem volna szabad kimondani.
Lelket csak egyszer kapunk.
Sehová sem vezet, ha túl sok időt töltünk a múlt boncolgatásával.
Azt mondják, csak olyan eseményre emlékszik az ember, ami akkor történt meg vele, amikor már ismerte az annak leírásához szükséges szavakat.
Lehetséges, hogy életünk bizonyos eseményei kitörölhetetlen nyomot hagynak, az idő egy adott pontján megfagy egy részünk, s ez egyfajta etalonunkká válik, amelyhez életünk hátralévő részét viszonyítjuk?
A te álmaid adtak szárnyakat az enyémeknek.
Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.
Lehet, hogy most nem tűnik így, de ma erősebb lettél, mint tegnap voltál. Holnap még erősebb leszel.
Egyetlen kis család megváltozása nemigen számít egy olyan világban, amely évmilliárdok óta forog. Csakhogy egy kis változás miatt a világ másképpen foroghat egy család számára. És ez a változás akár egymilliárdféle is lehet.
Ezt az életet, ezt az álmot magam kovácsolom, és csak a képzeletem szabhat határt neki. Ebben az életben egyedül én parancsolok.
Ha túl sokat rágódunk minden egyes tettünkön, az megbénít, és a végén egyáltalán nem teszünk semmit.
Száz módja is van, hogy valaki szerelembe essen.
A szerelem nem ér egy csapásra véget, akármennyire is jó volna, vagy akármennyire nincs helye az ember életében. Nem is lehet megparancsolni, hogy érjen véget.
Nem számít, hányszor semmisül meg és születik újjá a világ, én mindig emlékezni fogok rá, kik voltunk mi ketten, együtt.
A tiéd vagyok, örökké a tiéd. És amikor a világegyetem utolsó csillaga kihuny, akkor is a tiéd leszek.
Három földrészen is végigkergetnélek, ha ez az ára, hogy veled legyek.
Bízz a benned rejlő erőben, és egy napon a lányodnak is tanítsd meg ugyanezt!
Rájöttem, hogy a hit és tudomány egyazon érem két oldala - csak egy keskeny sáv választja el őket egymástól, amely mégis elég széles ahhoz, hogy egyik oldal se láthassa a másikat. Még azt sem tudják, hogy kapcsolatban állnak egymással.
Az értelemből épített tornyok a fák tetejéig érnek. A hitből építettek a csillagokig.
Úgy érzem: ég és föld a különbség a szöveg emlékezetből való felidézése és egy igazi könyv kinyitása között, a lapokból áradó illat, a szóról szóra haladó olvasás, a szöveg formájában és a részletekben való elmerülés lehetősége miatt.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
