A nyelvnek ereje van. Nem csak kifejezi a társadalmunkat, hanem formálja is azt.
A nyelv nem egy hatóság által törvénybe iktatott protokoll, sokkal inkább egy wiki, ami író és beszélő milliók közreműködésével épül, akik szüntelenül a saját igényeik szerint hajlítják, miközben feltartóztathatatlanul öregednek, meghalnak, majd felváltják őket a gyermekeik, akik a maguk céljára formálják tovább.
Ahhoz, hogy egy ember és egy szó egymásra találjon, szükség van valamilyen alkalomra. Hogy mit értek ezen? Egy ember az élete során rengeteg szóval találkozik, és míg vannak szavak, amelyeket az első pillanatban megért, sok olyan is akad, amelyek bár végigkísérik az egész életét, nehezen fedik fel valódi jelentésüket.
Ha megtanulsz egy idegen nyelvet, hatalmas vár kulcsát kapod a kezedbe. Csakis rajtad múlik, hogy mi mindent találsz odabent.
Minden nyelv az elme őserdeje, a gondolkodás vízgyűjtő területe, a spirituális lehetőségek ökoszisztémája.
A magyaroknak nagyszerű érzékük van hozzá, hogy a nemes, szent dolgokat használják trágárságokra.
A posztmodern tudós teoretikusai mindössze azt mulasztották el közölni velünk, hogy a nyelvi dekonstrukció programja valójában a neoprimitivizmusban való önfeledt elsüllyedést jelenti.
Az, hogy valaki magyar, az átvérzik azon, ahogy angolul ír.
A kérdés továbbra is a levegőbe lóg, - nem zárult le a dialóg, - a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva, - aminek az a haszna, - hogy újra össze lehet veszni rajta - majd, ha - akarunk, és hát anélkül mi - nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni, - és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, - mert abban szerencsére - egyetértünk, és nem csak elvileg, - hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.
A vers olyan lakat a nyelven, hogy nem biztos, hogy egy másik nyelven kulcsot lehet találni hozzá.
Nincs ékesebben szóló nyelv a világon egy egészséges és életvidám, de éhező ifjú szemének beszédénél!
Anyanyelvünk megóvása, fejlesztése (...) minden magyarnak, de különösen a magyar értelmiség tagjainak elháríthatatlan felelőssége.
A mai magyar, az utca emberétől az országgyűlési képviselőn át az akadémikusig azt hiszi, hogy akkor beszél a kornak megfelelően, ha a magyar kifejezések helyett minél több idegent, lehetőleg angolt használ. Most már ott tartunk, hogy ezt észre sem vesszük. Pedig ha valaki az anyanyelvén nem tudja magát megfelelően kifejezni és minduntalan idegen szavakat kölcsönöz, az nem a műveltség jele.
A magyar nyelv nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb emlékműve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek.
- Hogy mondjuk szépen, hogy önző? - Független.
Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben.
Ahhoz, hogy be tudjunk olvadni egy másik országban, muszáj ismernünk az adott nyelvet.
A nyelvtanulást elkerülhetetlenül befolyásolja a politika is, hiszen minden nyelv kultúrát közvetít.
A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A nyelv azonban a tenger, a tenger.
Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi.
Nincs egyéni nyelv, csak egyéni nyelvhasználat.
A nyelv nem csupán szolgánk, urunk is lehet.
Nincs értelme nyelvészeti szempontból arról beszélni, hogy ezt most egy magyar anyanyelvű jól mondta-e vagy nem jól, helyesen mondta-e vagy nem, hiszen az a helyes, amit ő mond. A nyelvművelők abban tudnak tanácsot adni, hogy ezt a művelt köznyelvben hogy mondják. Azt semmiképp se mondják, hogy ez helyes vagy helytelen, olyan nincs.
Az az elméletem, hogy a stresszt csak a nyelv kialakulása után ismertük meg. Amikor már szavakkal gondolkodtunk, és nemcsak elhajítottuk a lándzsát, hanem ki is elemeztük magunkban, hogy jól vagy rosszul hajítottuk-e el. Általában arra jutottunk, hogy rosszul.
A magyar nyelv különleges gyönyörűség, élvezem a ritmusát, az erejét, a zenéjét. Boldog vagyok, amikor magyar szót hallok.
Minden régi szóra teherként nehezednek a korábbi jelentések, míg az új szavak mentesülnek ez alól.
Hogy ne felejtsd el, a nyelv az, ami megőrzi az ember gyökereit.
A nyelv változik, és ha van rá mód, érdemes lépést tartani vele.
Szerelmes vagyok az olasz nyelvbe. Elgyöngülök és meghatódom tőle. Olyan dallamosan, olyan lágyan lüktet minden mondat, hogy az ember egy hajszárító használati utasítását is költőinek és édesen titokzatosnak érzékeli.
A nyelv nem kapcsolódik a valósághoz, legfeljebb a múltunkhoz.
Bizonyos szavaknak muszáj volna létezniük.
Ha folyékonyan akarsz beszélni egy nyelven, akkor azon a nyelven kell gondolkodnod.
Első ránézésre egy nyelv mindig valószínűtlen fikciónak tűnik.
Ezen a nyelven hívom a szerelmet. Ezen a nyelven szólítom a halált. Ezen a nyelven hallgat majd felettem a csönd.
Amikor egy magyar szót beleüvöltesz egy magyar szívbe, azonnal reagál.
A színháznak az egyik fontos feladata a nyelv ápolása. Hogy egyszerűsödik a nyelv, az biztos és úgy gondolom, hogy nem mindig jó irányba. Az olyan roncsolásoktól, mint mikor az ember "egészségedre" helyett annyit mond, hogy "egs", kiborulok. Színészként abszolút fontos feladatnak érzem, hogy megőrizzünk valamit abból a gazdagságból, amit a magyar nyelv ad nekünk.
Európa nyelve a fordítás.
Minden nyelvnek megvan a zeneisége, a karaktere, és ha a szavakból dal lesz, ennek valahogy tükröződnie kell a dallamban, különben megbicsaklik az egész.
A nyelvismeret önismeret és világismeret.
Az idegen dolgokkal szembeni ellenérzés egyrészről természetes, ugyanakkor az is ugyanolyan természetes, hogy átveszünk másoktól bizonyos dolgokat. Nagyon furcsa lenne, ha a palacsintát nem palacsintának, hanem egy hosszú, bonyolult kifejezéssel valamiféle vékony lepénynek hívnánk.
Légy türelmes és belátó, gondolj arra, hogy a tiszta érzés és az igaz gondolat egyforma szépen szólal meg a világ minden nyelvén.
Nem is érdemes a nyelvi változás okain töprengeni, mert nincsenek. Valószínűleg azért változik a nyelv, mert nincs, ami visszatartsa - bizonyos korlátok között. Nincs akadálya, hogy a generációk, tájegységek módosítgassanak rajta, mert úgyis csak annyit tudnak módosítani, hogy ne sérüljön a kommunikáció. Egy hasonlattal élve: olyasféle a nyelv, mint egy ösvény a réten keresztül. Folyton változik a nyomvonala (egy tócsa, egy kő, egy kinövő bokor miatt, vagy akár az emberi járás természetes kilengése miatt), ám ez voltaképpen nincs kapcsolatban a céljával, azzal, hogy átjusson a rét túlsó végére, sőt részleteiben néha még el is téríti attól. Az ösvény mint ösvény mégis változatlan, azaz sosem fog például félkörben visszafordulni a rét innenső oldalára, mert el kell jutnia a célba: a nyelvnél ez cél a közlés, a kommunikáció, amely minden változás közepette is megvalósul.
A nyelvész számára a "szabály" nem valami illemszabályt jelent, nem iskolai "nyelvhelyességi" előírást, hanem a beszélők által önkéntelenül követett stratégiát.
A nyelvi rendszerek mind jók úgy, ahogy vannak, minden nyelven ki lehet fejezni mindent, csehül is a határozottságot (bár nincs névelő), magyarul is a nemeket (bár nincs nyelvtani nem), angolul is a tárgyat (bár nincs tárgyeset). Minden nyelv tökéletes rendszer, a nyelvben "szükség" soha nincs semmire, ugyanúgy, ahogy a kígyónak sincs szüksége lábakra.
Másodlagos manapság az internetes és az sms-nyelvhasználat: szinte csak írásban jelentkezik, és főleg a szókincset, helyesírást érinti - a nyelvtant, a nyelvi rendszert nem. Az új technikák szem előtt vannak, ezért kisszámú nyelvi újításaik feltűnőek, mint a messziről látszó templomtorony, ezért hajlamosak vagyunk őket túlbecsülni. Az ember hajlamos ilyeneket mondani: "Mióta újraaranyozták a templomtornyot, ez nem ugyanaz a falu!" Ez a megfigyelő lélektana szempontjából érthető, de ha a faluban az emberek ugyanabból élnek, ugyanolyan vallásúak, ugyanaz a polgármester, akkor ez ugyanaz a falu, hiába csillog a templomtorony.
Mi a név? Csak egy üres kosár, amíg nem raksz bele valamit.
A gyakran használt szavak idővel alkotóelemeikre esnek szét, vagy fokozatosan átalakulnak más, értelmetlen szavakká.
Ha a nyelvhasználat helytelen, akkor az emberek nem pontosan azt mondják, amit gondolnak. Márpedig ha az, amit mondunk, nem egyezik azzal, amit gondolunk, nem tudunk alkotni. Ha nem születnek alkotások, nem virágzik a művészet és az erkölcs. Ha ezek nem virágoznak, nem létezhet igazságos törvénykezés. Igazságos törvénykezés hiányában a nemzet nem tudja, mitévő legyen. Ezért nem tűrhetünk semmiféle önkényeskedést a szóhasználatban. Ezen múlik minden.
Egy másik nemzetet úgy tisztelhetek meg, ha a saját nyelvén szólalok meg.
Mit számít, hogy szellőrózsának vagy kutyatejnek hívják-e: úgy néz ki, ahogy kinéz, és az, ami, akárminek nevezik is.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
