Nem tudtam, hogy a szerelem olyan is lehet, mint amikor mindig ég a villany.
Nincs boldog szerelem... Kivéve azokat, amelyeket emlékezetünk őriz.
A szerelemnek áradnia, ragyognia, izzania kell.
A szerelem már csak ilyen. Megvilágosítja a küldetésünket ezen a földön, értelmet ad az életünknek. Aki ebben a tudatban cselekszik, azt oltalmazó jóság kíséri, az a nehéz pillanatokban megnyugvásra lel, mindenét odaadja, és semmit nem kér érte cserébe, csak a szerelme közelségét, a fény elnyelőjét, a termékenység kelyhét, a világosságot, amely beragyogja az utat.
Ha a lány szeret, akkor szeret, és kész. Fogadd el az élet apró ajándékait!
A szerelem a legnagyobb csoda a világon. Bármit hozzon is, harcot vagy akár fájdalmat, minden csak boldogságot jelent. És ha egymással lehetünk, az jelenti a legtökéletesebb boldogságot.
Csak fogom a kezét, és arra gondolok, hogy ha ez álom lenne, akkor örökké tartana.
Úgy rohan az idő, de meg lehet állni, a nyüzsgésből ketten most ki tudunk szállni, hát kérlek téged, hogy szeress engem, boldogok leszünk, ha megbízol bennem. Érzem, hogy valami megmozdult itt bent, őrjöngve bömbölhet odakint a csend, mi együtt kirándulunk itt, a lakásban, szerencsésen partnerre leltünk egymásban.
Mire való a szerelem? Arra, hogy megsokszorozza a jót, és távol tartsa a gonoszt.
E szív itt, szívemhez közel - Reményem, kincsem, birtokom; Boldogtalan, ha válni kell, S boldog, ha ajka ajkamon. Reményem, kincsem ő nekem, S a boldogság - igen!
Nézni veled... a felkelő Napot. Fogni kezedet, gyengéden átölelni, és látni a csodát. Két csodát. A Napot... és téged. Mert most két napkeltét látok. Az egyiket az ég alján, a másikat itt, velem szemben, mellettem. Az egyik egy új napot hoz, a másik egy új életet. Bennem.
A sors nem mindennapi boldogságot adott nekünk ajándékba. Szeretni és tisztelni egymást - lásd be - nagyon ritka és boldog kombináció.
Akkor lehet sikeres egy kapcsolat, ha először az embernek a saját dolgai mennek rendben, és nem azért keres párt, hogy kiegészítse, hanem azért, hogy jobb ember lehessen.
Szeretjük egymást, kimondhatatlanul. Tudjuk, hogy ami másnak nagy pillanat, az nekünk megmosolyogni való csacskaság. Mert mi itt vagyunk egymásnak örökre.
Az érdeklődési kör egyezése jó dolog, de nem feltétlenül szükséges. Az értékek egyezése már más történet. Az olyan társért, aki ugyanazokat az értékeket vallja, érdemes az egész világot felkutatni.
Nincsenek eleve boldog vagy eleve boldogtalan párok. Ha megfelelően viselkedünk, egyre boldogabbak leszünk. A boldog pároknál is megvannak a nehézségek, de nem hagyják, hogy ezek kerekedjenek felül.
Semmi sem természetes, az sem, hogy együtt vagyunk, minden nap ajándék, bármilyen közhelyes, és minden dolog ajándék, amit egymásért teszünk, mert ezért működik egy kapcsolat, hogy lapátolunk érte folyamatosan.
A legnagyobb ajándék, amikor egy olyan ember van melletted, aki, hogyha beteg vagy, akkor is elmondja, mennyire szépnek lát (pedig tudod, hogy tök ratyin nézel ki piros orral és könnyező szemmel, de ő komolyan gondolja), és a nap végén, amikor hazaesik a munkából, azt mondja, hiányoztál, és hogy egész nap te jártál a fejében. És hogy érez téged, igazán. És ez nemcsak alkalmanként történik meg, hanem nagyon sokszor.
Egy kapcsolat sosem lehet tökéletes (nem is szabadna talán erre megszállottan törekedni, mert az egónak mindig más lesz a tökéletes, mindig többet akar), de teljes lehet, és annak is kell lennie. A boldogságot meg lehet találni minden pillanatban.
Ha az ember megpillantja szerelmesét, akkor lángolni kezd a talpa alatt a föld, forró légörvények ragadják magukkal, mintha szárnyai nőnének, szállni szeretne.
A szerelem, mint az emberi élet egyik legszebb élménye, bármikor, bármely életkorban széppé varázsolja a mindennapokat. Örök energiaforrás, mint a Földnek a Nap, a léleknek a szerelem ad sokszor életerőt.
Az tud jó kapcsolat maradni, amelyikben a két fél egymáshoz viszonyulva is képes változni. Ez az egymáshoz csiszolódás. Amikor a párkapcsolatnak folyamatosan személyiséget vagy éppen karriert, magánéletet segítő, építő jellege van, és egyfajta konstruktív összefogás érvényesül. Az az ideális, ha az egyik fél érzi, hogy a másiknak éppen mire van szüksége - egyszer az egyikük érdeke kerül előtérbe, máskor a másikuk személyes ügye.
Akkor szeret valaki igazán, ha engedi, hogy a lényem kiteljesedjen, egész magamat megélhessem. Hogy úgy épüljek, ahogyan én szeretnék, és ebben ő az én partnerem tud lenni.
A szerelem azt várja tőlünk, hogy hajítsuk sutba megszokott gondolkodásunkat, és teljes erővel zúdítsuk ki magunkból a szeretetet, ne pedig kiskanállal mérjük.
A szerelem egy pozitív érzéscsomag, az a lángolás állapota.
Amire minden nő ráébred: sokkal jobb szerelemben élni, mint nélküle.
Vele egy nap jobb volt, mint nélküle egy egész élet.
Kiabálnék, hallja meg a világ! Nekem újra égig érnek a fák, És forog a Föld, mert láthatom őt Egy életen át, Ez a boldogság.
Az édenkert csak két emberé, boldogságunk örökké a miénk.
Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt.
A legfőbb boldogság, a legkötőbb, a legodaadóbb, istenitőbb, az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele, az, amelyben két világ egy zene.
Önkéntelenül a lány keze után nyúlt, mert meg akarta érinteni ezt a káprázatot, ezt az ujjai közt szétmálló boldogságot és varázst, amit a lány jelentett neki.
Sose gondolnád, Hogy a boldogság Neked is járhat. És ha körülölel, Akkor is úgy múlik el, Mint a varázslat.
Nincs ember, aki azt kívánhatná, hogy jobban szeressék, mint ahogyan engem szeret az, akit én valósággal imádok.
"Különleges napok". (...) A szerelmes egyén minden alkalommal ezt érzi, amikor a szerelmesével találkozik.
Őrjít ez a csókos valóság, Ez a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a jóság.
Egymás alatt s egymás felett s egymásba nyilva meztelen omlásban, mint ha testtelen hangok érkeznek süppeteg s oly földöntúli szerelem lelkével lüktetik tele a levegőt, hogy a zene megszületik a semmiben.
Földi szó nem dúlná szét boldogságunk, A ránkviharzó tenger dühe sem, Hegyek csúcsába kapaszkodna vágyunk, S ha közénk dőlne lángolón a menny, A csillagok közt vetnénk meg a lábunk.
Sötét volt. Még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Egyikünk sem mozdult. (...) Talán nem is éltünk már. Átváltoztunk. Mi voltunk a szerelem. Sokáig. Vagy csak pillanatig. Talán mégis végtelen sokáig. Sötétség. Csend. Lélegzet nélkül.
Úgy érezte, szebb lett körülötte a világ. Fényesebben ragyogtak a csillagok az égen, vidámabban szólt a tücskök muzsikája, édesebbé vált a virágok illata és simogatóbbá az éjszaka hűvössége. (...) Tudta, hogy ez a szerelem örökre megváltoztatja az életét.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek, és hogy nem alhattam el hajnalig szívszakadva és boldogan.
Istenem, mennyire szerették egymást! Akár két kölyök, sosem teltek be egymás látványával és érintésével. Puszi és simogatás, mindig kéz a kézben, kihívó pillantások - mintha soha senki nem vette volna a fáradtságot, hogy elmondja nekik, a házasság nehézségekkel jár.
Nincs az a kábítószer, legyen bármilyen ritka és drága, ami olyan élvezetet kínálna, mint másvalaki álmainak és vágyainak középpontjában lenni, miközben arra is képes az ember, hogy egyetlen pillantással teljesen összetörje őket.
Most minden sor, minden dalszöveg, ami a fejemben volt, ugyanarra a szóra végződött: szerelem.
A homlokát fedeztem fel először. Aztán a szemét. Később a száját. Most már belülről, magamból csókolom.
Alig beszéltünk, s ha szóltunk egy-egy szót, halkan suttogtunk és a szívünk hallhatóan dobogott. Oly fenségesen komolyak voltunk, mint az égbe nyúló nagy hegyek és oly ártatlanok, mint az alvó gyermekek. A csókjaink holdfényből szőtt csókok voltak. És én úgy éreztem, hogy sohasem volt még a világon és nem lehet ezentúl sem soha a mienkéhez fogható boldogság...
Soha nem hittem korábban, hogy a földi kínok közt létezik ily felemelő, és ilyen mérhetetlen örömet adó érzelem, mint a szerelem. Arra gondoltam, talán épp ezért születnek meg az emberek újra meg újra és vállalják a betegség, a hitetlenség, a halálfélelem vagy a kétely nyomasztó érzését, mert tudják, hogy cserébe kapnak valamit, ami minden mást felülír majd.
Férfi létére lehetetlenül sűrű, fekete szempillái voltak, ami még inkább kiemelte szeme kékjének mélységét, és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét volt, ám az arcélét borító rövid borostája lényegesen világosabb, akárcsak az arcbőre. A lány csak nézte a férfit, akit szeret, és életében először úgy érezte, hogy a boldogság szinte már fáj, olyan lobogással járja át a testét és a lelkét.
Úgy érezte, hogy a lelkében felragyogott a nap. Elijah volt az ő Napja, aki miatt értelmet nyert az élete. Aki mellett rácsodálkozhatott a világ szépségére és az emberi érzelmek sokszínűségére.
A szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik... nos, abba te is belehalsz.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
