Szívem és lelkem fogoly legott, Egynek, egynek rabja vagyok. Ölelgetném azt az egyet, Belsőmben csak e vágy reszket. Örömöm nékem nincs más, Titkos érte kívánkozás. Álmot szememre ő igéz. A vágyakozás elemészt.
Reméltem, hogy egy szép napon olyan erős érzéseket táplálok majd valaki iránt, hogy az ledönt a lábamról, és az egész életemet a feje tetejére állítja az a mindent elsöprő szenvedély, amely a legszebb szerelmek sajátja.
Mindig arról álmodtam, hogy egyszer összefutok egy kedves, csinos lánnyal, akinek majd lenyűgöz a látványa, miközben abban reménykedek, hogy neki viszont nem fordul fel a gyomra az én látványomtól, aztán a végén nekiszegezem a kérdést... és családot alapítunk, aztán boldogan élünk. A szüleimnél működött. Mondjuk leszámítva azt, hogy elváltak, meg ilyenek.
A szerelem örökké tartó nyomot hagy. Nem harcolhatsz ellene. Csak jobban fogsz vágyódni utána.
A férfiak nagy ábrándja: egyetlen tánc, és tudni fogom, hogy ő az. Elég a toronyból hangzó éneke vagy egy pillantás az alvó arcára. Azonnal ráismerek a fejemben élő lányra, akár alszik, akár táncol, akár énekel. Persze a lányok is a hercegüket keresik, de a fiúk is a hercegnőjüket. És nem szeretnek sokáig udvarolni. Azonnal tudni akarják.
Akár itt vagy, akár nem: itt vagy, mert a szavaim neked szólnak, és nélküled nem léteznének.
Arról álmodozott hogy egy nap majd felszáll és a villamoson találkozni fog azzal akivel kézenfogva sétálni tud szabadon a Duna-parton de a villamosok nem bírnak el csak százévente egy ilyen pillanatot.
Már azt hittem vége már azt hittem sosem én már nem kelek többé életre de aztán lement két nyár két nyár gyász két év árvaság álltam a menzán leesett a villám és aki rátalált az lett a hazám.
Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg.
A hitem, hogy lehet úgy, Hogy puszta álom az egész, Sors üvöltve kiborul, Ha szem a szembe belenéz.
Ő már el nem válik tőlem, Menekülhetsz bárhová, Minden múló perccel hűsít, perzsel, Mindig várok rá. Nyitva áll az űzött kastély, Magány helyett társra vár.
Azt akarom, hogy valaki megfogja a kezem, hogy valaki átöleljen. Azt akarom, hogy valaki jobban szeressen mindenki másnál. Azt akarom, hogy meséljen nekem valaki, ha mesére vágyom. Akármiről, egy hosszú történetről. És igazából jó lenne, ha jól is végződne.
Gondolok valakit, Akivel összefügg az életem. Lehet: nem ismerem, Lehet, nem fogom ismerni soha. Lehet, hogy egy más csillagon lakik. És mégis összefügg az életünk Rejtelmes, örök rendelés szerint.
Olyan szeretet él a szívemben, amilyet te elképzelni se tudsz. És olyan düh, ami a te szemedben hihetetlennek tűnne. Ha nem találok olyan embert, akit szerethetek, akkor a dühömet zúdítom a világra.
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek, nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád, mindig mutat valahol a világ s mindig elkap, bár kereső szememnek tévedései is hozzád vezetnek.
Könnyű majd rátalálni egy olyan férfira, aki virágot lengetve tankkal jön, de igazi társra csak egy olyan férfiban találhatunk, aki csendesebben beszél és nem az ütvefúró van a kezében, mert nem győzelmi mámort keres, hanem valakit, akinek a kezét foghatja.
A szerelemvágy szerelem. Mert nem vágyhatsz arra, ami még nem fogamzott meg benned.
Kereslek a nagy emberáradatban, Mely az utczák medrében kavarog, Kereslek, űzlek lázzal, szakadatlan, Mint a futó hab a futó habot; Ki nem fáradva, soha nem pihenve Siklom keresztül az örvényeken, Csak egy a czél: eljutni közeledbe, Csak egy a hit: hogy megjelensz nekem.
Adj egy esélyt, hogy megmutathassam, neked találtak ki engem.
Tarts őrültnek, ha akarsz, de én hiszek a szerelemben.
Amikor tényleg akarod a szerelmet, kiderül, hogy csak rád vár.
Szív nélkül nincs szenvedély, szenvedély nélkül nincs élet.
Bár a hegyek megolvadnak és az óceán felég, A szerelem ajándéka mindig visszatér.
Vannak köztünk olyanok, akik rögtön megkergülnek, mihelyst egy új alak tűnik fel a színen. Ez nem szerelem, inkább valami torz vágy; ilyenkor a szerelembe szeretnek bele.
Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom.
Belehalni vagy boldog lenni, veled élni meg jót és bajt, hegy nélkül is csúcsig menni, ez a vágy, ami ébren tart.
Mindenki lángolni vágyik, De senki sem akar megégni.
Ámor, légy igaz barátom: váltsd valóra majd az álmom - vagy ne költs fel engemet.
Hívom a szárnyas Szerelmet - Vissza sem köszön... S térden esdek - érted esdek, Érted, ó Öröm! Én szerelmem! Mindenem! Zörgess végre szívemen!
Az éremnek mindig két oldala van. Azok, akiket elhagyott a szerelemnek nevezett kegyetlen istenség, szintén hibásak, mert a múltba révednek, és azon rágódnak, hogy feleslegesen szőttek annyi tervet. De ha tovább kutakodnának az emlékezetükben, eszükbe jutna az a nap, amikor az a mag kicsírázott, és ők hagyták növekedni és még gondozták is, míg akkora fa nem lett belőle, amit már nem lehet kitépni.
Kincset találhat, aki keres, a szerelmet hiába keresed, soha meg nem találod. Rátalálsz, talán épp abban a pillanatban, amelyben köznapi dolgok foglalkoztatták lelkedet...
Azt hittem, szerelmes lettem. Pedig nem szerelem volt az, hanem kétségbeesés. Élő testet akartam.
Mi szívünknek a világ, szerelem nélkül? Ami egy varázslámpa fény nélkül!
A szerelem nem olyasmi, ami megtörténik velünk, hanem olyasmi, amit csinálunk. Akkor hát mit nem csináltam én?
Senkit nem vehetsz rá, hogy beléd szeresen, ha nem magad miatt szeret.
Előbb-utóbb találkozol valakivel, akitől többet is akarsz a pillanatnyi társaságnál. Előbb-utóbb a saját szíved árul el.
Honvágyam van egy olyan hely után, ami talán nem is létezik. Ahol a szívem csordultig megtelik. A testem kényeztetik. A lelkem megértik.
Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata, és akkor is árad, ha nem jár arra senki. Nem! A virág azért illatozik, mert vár valakit!
Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött negyvenedik szülinap, és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre.
Az emberben nagyon mélyen él a szerelem utáni vágy, meglepően mélyre lefurakodnak a gyökerei, hajszálgyökerecskéi még a szív anyagát is átszövik.
Az én eszem furcsa madár, A szép lányok kertibe jár, Gyönyörködik a rózsában, A szerelem rózsájában.
A nő számára semmi a világon nem pótolhatja azt a veszteséget, ha úgy éli le életét, hogy senki se szereti, és nincs, akit szeressen.
Sosem késő, a szerelem bármikor ránk találhat. Negyven felett éppúgy, mint húszévesen.
Az ember szíve éjszakai madár. Csendesen vár valamire, és ha eljött az idő, egyenesen elrepül felé.
Valahányszor a szerelem után fut az ember, visszaváltozik kislánnyá.
Szeretjük azt hinni, ha az ember egyszer megtalálja a partnerét vagy a lelki társát, onnantól állandó elégedettség lesz az osztályrésze. De lehet, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: a kapcsolat arra a felismerésre épül, hogy valahogyan át kell jutni a túlpartra, és csak egy lélekvesztő áll rendelkezésünkre.
Csak egy lány vagyok, aki itt áll egy fiú előtt, és arra kéri, szeresse őt.
A szikra a hamvadófélben lévő parazsat is fellobbanthatja. Felizzik a tűz, és mindent elemészthet.
Ki társam lenne, nekem nem kell S vágyottam nem vágy társul S aggulok éhes szerelemmel.
Néha elképzelt személyekbe vagyunk szerelmesek.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
