Anya keze csodálatos Rám teszi, és megvigasztal Mikor vele könnyét törli Velünk sír a sok-sok angyal.
Az angyalok - úgy érzem - odafenn, Ha suttognak szerelmesen, puhán, A lángoló igék közt sohasem Lelnek oly ájtatosat, mint "Anyám".
Az anya szíve örökké a gyermekeié. A gyermekek szíve örökké az édesanyjuké.
Anyák napi műsor lesz az óvodában. Sorba állunk szépen ünneplő ruhában. Szavalunk sok verset most jönnek a dalok, felkészültünk mi is, akárcsak a nagyok! Édesanyát látom, ott ül a sor szélén, mosolyogva tapsol műsorunknak végén. Kicsordul a könnye, elszorul a torka, tudom, mire gondol, pedig nem is mondja. Arra gondol, érzem, milyen ügyes voltam, életébe mennyi boldogságot hoztam! Nem szólok egy szót sem, átölelem inkább, így kívánok némán boldog anyák napját!
Anya, anya, édesanya, Nem ölel úgy senki más, Anyák nélkül mit sem érne ez a kerek nagyvilág.
Kicsi vagyok, alig látszom, Nem tanulok még, csak játszom: De tudom a mondókámat: Isten áldja meg mamámat!
Te vagy az, aki szavak nélkül megért, Soha nem engedem el az anyukám kezét, Jöhet bárki, én bármitől megvédelek, Mindennél jobban féltelek.
Mosolyogtál, ha büszke voltál rám, Mosolyogtál, ha megláttál az utcán, Mindig ott voltál mellettem, Rendet raktál a fejemben.
Nálam nincs anya, nálam nincs anyu, nekem mindkét szó kicsit savanyú; az én szótáram ennél gazdagabb: legszebb szava, édesanyám, te vagy!
Ne is kérdezzék, milyen volt az anyám: le lehet-e írni a napfényt? Melegség, erő, vidámság sugárzott belőle. Jobban emlékszem arra, milyen hatással volt rám, mint a vonásaira. Mellette folyton nevettem, nem érhetett semmi baj.
A legáldottabb kéz a földön A te két kezed, jó Anyám! Mindenki áldja közeledben: Hát én hogy is ne áldanám?! Tudom megáldja Istenünk is, Az örök Jóság s Szeretet! - Némán, nagy, forró áhitattal, Csókolom meg a kezedet!
Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Hogyha egyszer kis bimbóból Szép virággá érek, Kibontom a szirmaim és Jó anyámra nézek. Amikor majd legszebb leszek, Megcsodál a világ, Édesanya gyenge lesz már, Hervadozó virág. Egy napon majd elbúcsúzunk, Lehullik a szirma, Én pedig csak búslakodom, Harmatcseppet sírva.
Emlékszem, emlékszem fekete kendődre, fekete kendődben halovány orcádra, halovány orcádnak szívemben a mása, bölcsőm ringatója, könnyem letörlője. Könnyem letörlője, bölcsőm ringatója vezéreld nyugtalan fiadat a jóra.
Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő.
Ha küszködök, ha vétkezem, A kezedre emlékezem: Mért nem vagyok most is veled, Lázas, nyöszörgő kisdeded? Fejem öledbe hajtanám, Fehér kezed omolna rám, És mondanám, mint hajdanán, Anyám, anyám! anyám, anyám!
Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, minden pillanatban gondolt ő reád. Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt, félretolt az útból, s elé ő feküdt.
Néztem anyut, ahogy megtesz mindent, és rájöttem, hogy soha nem leszek képes teljesen elszakítani magam tőle. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, anyu a részem, épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküle.
A világon van sok millió ember, S van sok ezer, ki téged szeret, De hogyha baj van, már egyik sem ismer, S nem törődik senki sem veled. Csak egy van, aki melletted áll mindig, Jó szellemként követ, vigyázva rád - Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát: A te drága, édes, édes, édes jó anyád!
A feleség vigaszra lel, barát helyett kerülhet másik, de van egy árva szív, amely emlékszik, érez mindhalálig. Képmutató és nemtelen világában a rút közönynek, sok álnokság közt egy helyen találtam szent és tiszta könnyet: a szegény anyák könnyeit.
Te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom.
Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal.
Az anya, az igazi édesanya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő a tündéri hang, aki jó éjt kíván; aki mesél neked egy vidám nap után.
És nézni: édesanya alszik e S álmában megcsókolni a szivét S érezni, most is rám gondol szive: Szeretnék néha visszajönni még!
Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kívánom most és mindig, mindig maradj meg nekem.
Az anya nem az a személy, akire támaszkodunk, hanem aki szükségtelenné teszi a támaszkodást.
A fának nem fáj, ha letörik a virágát, ó, de az anyai szívet fájdalomból gyúrta a Teremtő!
Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék hangján. Ami csak szép s jó volna, édesanyámnak adnám.
Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg.
Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem, Pohárkába gyűjtögettem, nefelejcsem beletettem. Hazamentem, elpirultam. Édesanyám mellé bújtam, Egy szó sem jött a nyelvemre, könnyem hullt a nefelejcsre.
Hogyha virág lennék, ölelnék jó illattal; Hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal.
Anya kezét fogni jó, hogyha kutya jön, anya kicsit mosolyog, a kutya köszön. Anya kezét fogni jó, hogyha hull a hó. Egy szavára elkerül minden hógolyó.
Fáradt kezedre könnyesen hajolva Megköszönöm néked az életet, Az, álmaim s fehér szívedből nőtt Meséidet, a tündérszépeket.
Ébresztem a napot, Hogy ma szebben keljen. Édesanyám felett Arany fénye lengjen! Ébresztem a kertet, Minden fának ágát, Bontsa ki érette, Legszebbik virágát!
Anyukámat meglepem, de kicsi a tenyerem Nem fér bele annyi virág amennyire szeretem. Kis kezemmel mit adhatok? csak az egész világot; vagy tán, ami ennél is több, e néhány szál virágot.
Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virágágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely.
Édesanyám: haja hó, nagy csendemen takaró. Szavam hullik, hó szakad, szállnak múltból madarak.
Édesanyám, harmat voltam: selyem rétre le is hulltam. Virágokat nevelgettem, hogy ezután néked szedjem. Harmat cseppje, eső szála, könnyű fényt vont a szirmára.
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot, Rubintokat és gyémántot, márvány palotát, Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer, Csak egyet nem adhat kétszer, Édes jó anyát.
Hogyha most tanulnék írni, és ha megint tudnék sírni, talán megfogadnám jó anyám szavát.
Te minden erőnél erősebb erő: anyai szeretet! Te emberi testbe öltözött napfény! Te Isten szívéből leszállott szent láng, haláltól nem félő, erős gyöngeség!
Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.
Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?
Mert mindenik tükör volt, Ahonnan láthatám: Hogy a földön nekem van Legszeretőbb anyám!
Egész úton - hazafelé - Azon gondolkodám: Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám? Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? Midőn, mely bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki.
Csak látni akarlak, Anyu, fényes csillag, látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak. Látni sietséged, angyal szelídséged, odabújni hozzád, megölelni téged.
Kinyílott a bazsarózsa, kék nefelejcs, tulipán, neked adom anyák napján, édes-kedves anyukám.
Ki emel, ki emel, ringat engemet? kinyitnám még a szemem, de már nem lehet... Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
