Idelenn a város villanya villog, de fenn a nagy ég száz csillaga csillog: a villany a földi, a csillag az égi, a villany az új, a csillag a régi.
Ami valóság volna tán, úgy tekintem, mint a felhőket és járok a semmik után.
Egész világunk mind csupa látomás, folytatott álom, lassú lidércnyomás.
Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert "cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több mint minden emberi, hiszek a világban, mert eszem el nem éri.
Mert szép a világ, úgy találom s a rút csupán a szépnek árnya; mert szép a világ, mint egy álom, mint egy istennek hajnalálma.
Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak.
Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.
Egy szellemes paradoxon többet ér egy lapos bölcsességnél.
Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság vonalán: magamban is érzem, ami ellen küzdök s tudom, hogy minden rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek, hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a múlt, az ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.
Az olvasás is gondolkozás, s az írás is beszéd.
Ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
Isten elménket bezárta a térbe. Szegény elménk e térben rab maradt: a kapzsi villámölyv, a gondolat, gyémántkorlátját még csak el sem érte. Én, boldogolván azt a madarat ki kalitjából legalább kilátott, a semmiből alkottam új világot.
Nem hiszek az Elrendelésben, mert szabad vagyok: oly szabad, mint a bolond bogáncs a szélben vagy vad bozót között a vad. "Vezessen Hozzád a szabadság!" így kérem olykor aki vár, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta már.
A szellem kiválósága előtt meg kell hajolni.
Tudni akarsz? Tanulj meg látni. Minden ismeretedet kívülről kaptad: semmi sincs lelkedben, ami nem volt meg előbb érzékeidben.
A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van. (...) Akinek több szava van egy dologra, több gondolata is van róla.
Csapkodj hát, csapkodj, ostorozva bölcsen, hogy amit megfogadtam, ne felejtsem, mert aki éltét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elrekeszti.
Vak dióként dióban zárva lenni S törésre várni beh megundorodtam.
Csöndben érik a csira a föld alatt; halk a termékeny éj; a fű növése lassú: ez az élet!
Az életem olyan volt, mint egy álom, és az álmaim olyanok, mint az élet.
Az élet piszkos, csak a semmi tiszta.
Rosszkor születtünk s nincs mód újralenni.
Aki földiekbe veti horgonyát, szelek játéka lesz...
Nem hiszek az Elrendelésben, mert van szivemben akarat, s tán ha kezem máskép legyintem, a világ másfelé halad.
Minden vágyad az Isten szava benned mutatva, hogy merre rendelte menned.
A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.
Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.
Este van már, sietnek az esték álnokul, mint a tolvaj öregség mely lábhegyen közeledik, halkan, míg egyszer csak ugrik egyet, s itt van!
Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Nincs jobb világ a másvilágnál, mely halkan létlen létre bont, mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál, s hol semmi érzés, semmi gond. Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál, és jobb a száraz, puszta csont ez ideges, husos világnál, mely oly keserves és bolond.
Nincs jobb világ a másvilágnál, a másvilágon nincs világ, s nincs jobb világ a nincs-világnál, mert féreg nélkül nincs virág.
Mért faggatnak a holtak kik élve némák voltak? miért hangos a halál? miért van, ami nincsen? miért fáj, ami mindegy?
Az életvágy minden ember legtermészetesebb érzése.
A gyűlölet a legjobb megfigyelő.
Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.
Csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való?
Nem az énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét.
A cellák boldogsága a magány.
Barátaim elhagytak engem: egyedül maradtam már. Lelkemet kiüritettem, mint aki nagyobb vendéget vár.
Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.
Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Magányosság vitéze, magam ellen vitéz, barangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó, baráttalan bolond.
Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, igy lettem, ami lettem, mindentől elhagyott.
Nincs szem, amely szememben a lelket lelje meg, szív, mely setét szivemben lakozni nem remeg, lelkekkel lelkesülni lelkem hiába vágy lelkeknek egyesülni nincsen menyasszonyágy.
Szerelemben egyesültünk, mint folyammal bús patak. Testem teste, vérem vére: mi vagyok én nélküle?
Vannak dolgok, melyek keserűbbek kimondva, mint érezve.
Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik. A művelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem: gondolatok csatái, s gyakran szavak győzelmei.
Türelmetlen ver a szivünk strázsát, mint az őr ha tudja már váltását. Idegesen nyitunk száz fiókot. Bucsuizzel izgatnak a csókok. Öreg öröm, nem tud vigasztalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
S bejártam így a multat bejártam a jelent s mit bölcseink tanultak jól tudtam, mit jelent de célt seholse leltem és vágyam egyre rág: mily végtelen a lelkem s mily véges a világ!
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
