Az idő minden sebet begyógyít. Ha hagyjuk.
Nem a múlt történései hozzák létre a jelen szenvedését, hanem az, ahogyan hagyjuk, hogy a múlt eseményei meghatározzák, hogyan lássuk és éljük meg saját magunkat a jelenben.
Három-négy perc meglehetősen jelentéktelen az élet nagy forgatagában. Az emberek több száz percet vesztenek nap mint nap, közönséges dolgokra pazarolva. De néha ilyen rövid idő alatt is történhet valami, amire egész életedben emlékezni fogsz.
A gyerekkor szappanbuborék, csak pár másodperced van kiélvezni.
Az idő vasfogai: rozsdás szilánkok, merev falú, sötét óriások.
Az idő már csak ilyen. Nem ugyanúgy telik. Egyes napok, évek, évtizedek üresek. Nincs bennük semmi. Csak állóvíz. És egyszer csak jön egy év, nap, délután... és ez lesz minden. A mindenség.
Az előttünk álló idő olyan, mint a jégen túli vidék. Találgathatunk, milyen, de sosem tudhatjuk biztosan. Kizárólag azt a pillanatot ismerjük, amelyben éppen vagyunk.
Csak a jelen van. Ahogyan a földön minden hasonló és változó atomokból áll, úgy az idő minden egyes töredékében benne rejlik a többi.
Néha legszívesebben megállítanám az időt. Néha, egy-egy boldog pillanatban arra vágyom, hogy ne szólaljon meg többé a templomharang. Bárcsak többé ne kéne piacra mennem... azt akarom, hogy megtorpanjanak a repülő seregélyek... de mindannyian az idő markában vagyunk.
Mennyi emberi élet fecsérlődik el várakozással; ne várakoztassa hát embertársát.
Az ember halogat, vagy emlékezik. Nem él a jelenben, hanem visszafordított szemmel siratja a múltat, vagy nem törődvén az őt körülvevő gazdagsággal, lábujja hegyére áll, hogy a jövőt kémlelje.
A közkedvelt mondás, hogy "Az idő minden sebet begyógyít" nagyon félrevezető lehet. Az idő csak lekerekíti a fájdalom éles sarkait, hogy lehetőségünk legyen gyógyulni. De a fájdalom egy része örökre velünk marad. Az idő segít az átmenetben, de nem gyógyít. Erre nincs gyógyszer.
A legtöbb ember kilencven százalékig a múltban él, hét százalékig a jelenben, úgyhogy csak három százaléka marad a jövőre.
Azt szeretnék, ha bizonyos dolgok gyorsabban eljönnének; egy új világ terraformálása, amelyet szeretünk, az egyetemes igazságosság elérése az emberi ügyekben, egy jó feladat. És szeretnénk, ha más dolgok lelassulnának: a saját életünk, azoknak az élete, akiket szeretünk. Mindkettő éhezés az időre - több időre, hogy mindenfélét csináljunk, hogy megtapasztalhassunk sok mindent.
A gyerekek figyelmen kivül hagyhatatlan időmérőként jelzik az ember életének megállíthatatlan folyását, mely máskülönben a percek, órák, napok és évek végtelen tengerének tűnhetne.
Eljött a ma a tegnapra, És ugyanez lesz holnapra.
Minél tovább élsz, annál több veszteséggel kell együtt élned.
A múlt már elmúlt, és nem hozhatod vissza. Az életet most kell élni, ha élni akar az ember.
Az olyan kérdések, amikre nincs válasz, csak fogyasztják az időt.
Az idő, amilyen könyörtelen, olyan képlékeny is.
Az idő sehol nem áll meg örökre. (...) A múló évszakok egy hosszú-hosszú folyó örökké ismétlődő vízfodrai. De a nap alatt végül is minden elkopik.
Tudod, mit kéne? Olyan huszonöt éves korig eljutni, és megállni abban az életkorban. Ott már minden oké, jönnek a csajok, nem vagy már taknyos, de még tata sem, senki sem szólhat rád, ha van pénzed, oda mész, ahová akarsz. Nem fáj semmid, nincs semmi bajod. De az a baj, hogy nem lehet megmaradni egyetlen életkorban sem. Valamiért ez az idő folyamatosan telik.
A növények és állatok jövőre orientált lények. Szemük a fejük elülső oldalán helyezkedik el (feltéve, hogy van fejük), abban az irányban, amerre tartanak, nem pedig, amerről jöttek. Miközben rántottát süt, még a történész is arra gondol, ami a tojásból lesz, nem arra, hogy honnan került oda.
Az időt nem szabad rabságban tartani.
A különbség a hős és az áldozat között? Az időzítés.
A múlton már úgysem változtathat senki, a jelen meg leggyakrabban túl zűrös, hogy érdemes lenne elmélkedni rajta. (...) Az idő mindent megold. A jövő hét, a jövő hónap, a jövő év. Csak fel kell venni a tempót, és előrenézni.
Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.
Az idő hatalmasabb, mint a világ összes királya.
Az idő a bölcs emberek fegyvere.
Ne feledjétek, hogy nem az idő oldja meg a dolgokat, hanem az, hogy mit kezdtek a nektek rendelt idővel!
Az idő nem kegyelmez senkinek.
Az idő, amiről jobb, ha nem kérdezzük, micsoda, egyre gyorsabban telik. Múlik. Száguld.
Csak az számít, amire időt szánunk, hiszen abból lesznek szép, illetve rossz emlékeink.
A "mindörökre" (...) igencsak hosszú idő. Hosszabb, mint egy elvarázsolt hercegnő álma vagy egy toronyba zárt leány aranyló hajzuhataga. Hosszabb egy békaként eltöltött hétnél, de hosszabb még annál is, amíg arra várakozol, hogy egy királyfi végre-valahára a lábadra húzza azt a bizonyos üvegcipellőt.
Az idő olyan luxus, amivel csak nagyon ritkán rendelkezünk.
Az idő optikai csalás - korántsem olyan kimért és állandó, mint gondolnánk.
Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat.
A múlt és a jelen - az ok és az okozat, az emlék és a remény, a lelkifurdalás és a szándék - nincs ott a világ működését leíró elemi törvényekben.
El kell hajítanod karórádat, s meg kell próbálnod megérteni, hogy az idő, melyet mintha foglyul ejtene, csak mutatóinak járása.
Lám az idő furcsa dolog, Ameddig itt van, észre sem vesszük, De ha egyszer elmúlt, Nem érzünk mást, csak őt. Körülfog mindenütt, Odabúvik lelkünkbe, Barázdát szánt az arcokon, A tükrön is végigszánt, Halántékomra omlik És közted és közöttem Itt sejtem az órát.
A világ úgy van megszerkesztve, hogy sosincs elegendő időnk mindenre. Pedig rengeteg dolgunk lenne. (...) Teljesen mindegy, mennyi időd van, és mennyit kell teljesítened, egy dologban biztos lehetsz: tennivalóid időigénye mindig nagyobb lesz, mint a rendelkezésedre álló idő.
Mindig csak készülünk a holnapra, ami sosem jön el, mert a holnap mává változik, és akkor már nem holnap.
Az a rettenetes a gyerekkorban, hogy az idő furcsa, ragacsos masszává válik. Ez engem nagyon idegesít. Én a pontosság embere vagyok.
A múlt és jövő csak két táska az emberiség hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan mindkettő valótlan.
A lélek játszik az idővel - egy órába tudja sűríteni az örökkévalóságot, vagy örökkévalósággá nyújtani az órát.
Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi!
Az idő uralma alatt élünk, és a véletlen válogatja ki, hogy mi marad meg belőlünk.
Az idő múlásával minden valamivé átalakul.
Egykor... de mi közöm most A múlthoz énnekem? Nem, nem leszek hálátlan Irántad, jelenem. Te foglald egyedűl el Egészen lelkemet, Száműzve a jövő s mult, Remény s emlékezet.
Az idő nagyon is véges. Bármennyit töltünk is el azzal, akit szeretünk, amikor elérkezünk a végéhez, sohasem tűnik elégnek.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
