Tanulj tűrni, nélkülözni és a világnak sokféle örömeiről lemondani. Ha aztán még utóbb valaha kényelmesebb élet és puhább kenyér is jut részedül: annál ízletesebb lesz az, miután mértékkel élted életedet.
Elképesztően jót tesz, ha egy kis nevetéssel és könnyedséggel kezdjük a napot!
A szívem mélyén mindig karácsony van. A szívemben rejtegetett zug, ahova visszajárok örülni, maga a karácsony.
Ha kedved féktelen s mulatni vágyna már, Négy eszköz kell ahhoz: lant, hárfa, síp, gitár. És kell, hogy közbe négy szellemkéz hintsen ott Viola, szegfű, rózsa és mirtuszillatot. S ha megvan mindahány, kell még e négy dolog: Csengő arany, virág, madárdal s jó borok!
Meg kell találni minden nap egy apró pillanatot, ami a miénk, s azé, akivel megosztjuk.
Mielőtt részed lehetne az öröm érzésében, meg kell ismerned a bánatot.
Mindegy, hogy miben leljük örömünket, a közös családi futásban, a sakkban vagy akár az olyan magányos tevékenységekben, mint az olvasás vagy a zenélés, fontos, hogy időt szánjunk az élvezetes pillanatokra. Ha tárgyak helyett emlékezetes élményekre költjük a pénzt, sokkal mélyebb örömöt fogunk átélni - ez az öröm a boldogító élvezet, ami hosszan tartó hatást képes gyakorolni az élettel kapcsolatos elégedettségünkre.
A pozitív élmények változatossága jobb, mint egyetlen - akár a legpozitívabb - élmény többszöri ismétlése.
Az ember életének hétköznapjaiban mindig azok az ünnepek, amikor vágyai beteljesülnek.
Az igazi öröm és derű nem az, amit valami külső ok vált ki, hanem ami a szívből ered.
Szórakozás nélkül nincsen öröm, szórakoztató időtöltés közben nincsen bánat.
A túláradó öröm hétköznapi értelemben ártatlan dolog: az öröm felerősödését fejezi ki. Ugyanakkor határt is jelöl: a józanság végére figyelmeztet.
A jó hírt nem szabad megkérdőjelezni. A kérdések néha csak arra jók, hogy eltompítsák a ragyogást.
Máskor annyira bántják a szemem a neonfeliratok, s oly magányosnak érzem magam közöttük, most azonban meleg, barátságos fénnyel világítanak. Ma este mintha örvendezve hunyorognának rám, mintha ünnepelnének valamit, mintha kórusban tudatnák velem, mennyire örülnek, hogy végül is maradok.
A túlélés remek dolog (...), de még frankóbb, ha van valaki, akivel el lehet csámcsogni rajta. Mi értelme a megmaradásnak, ha aztán nem örülhet az ember annak, hogy jobban felkészült és okosabb volt, mint bárki más?
Az öröm sosem tart örökké.
Az örömöt az arcon lévő izmok mozgása jelzi. De kizárólag a lelkünket elárasztó érzelmek képesek rá, hogy előidézék azt.
Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.
Az ember nem bánja meg azt, ami jó.
A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék.
Az élet megtanít még nagyobb fájdalmakra is, de vajon megérlel-e tisztább örömekre?
Az élet fájdalmai önmagukban még nem kétségbeejtők, ha időnként felváltják őket az örömök. Az élet tulajdonképpen úgy szép, ha egyforma erővel éljük át minden fájdalmát és minden örömét.
Kaját mindenhol lehet kapni, de jókedvet nem, pedig az a legértékesebb, nem lehet nélküle élni!
Az igazi örömöt csak azok tapasztalhatják meg, akik a saját boldogságuknál és személyes érdeküknél nagyobb dolognak szentelték életüket.
Az már megmásíthatatlan törvény, hogy az ember élete során minden örömért valami fájdalommal fizet, és voltaképpen szánalmas kuporgatónak tekintem azokat, akik lemondanak az emberi élet egyébként is oly kevés, etikailag kifogástalan öröméről, puszta félelemből, hogy fizetniök kell majd a számlát, amelyet a sors előbb-utóbb benyújt. Aki a szenvedés garasaival fukarkodni akar, csak húzódjék meg holmi aggszűznek való padlásszobácskában, ott száradjon el lassan, mint egy meddő, gumós növény, amely soha nem szökik virágba.
A mások kára nélkül megszerezhető örömöktől nem tilt az erkölcs, csak a dogma, arra meg ne adj.
Ha az ember folyton olyasmi után vágyakozik, amit nem kaphat meg, akkor milyen értéket tulajdonít a saját életének? Abban kell megtalálni az örömöt, amit csinálsz.
A világ minden ajándéka, minden szívessége nem pótol egyetlen pillanatnyi belső örömöt.
Az öröm múlékony - mégis szerves része az életünknek -, és nagyon fontos, hogy megéljük minden percét.
Sajnos hajlamosak vagyunk folyamatosan valami nagy csodára várni, pedig az élet nem csodákból, hanem apró örömökből áll.
Az öröm akkor jön, amikor elengeded magad. Amikor hagyod magad örülni. Amikor önfeledt vagy. Olyan, mint a repülés: elfelejted a gravitációt. Ennek lélektani oka van. Az ego a földhöz van horgonyozva. Fél, szorong, okoskodik, akar. Az öröm pedig a lelkednek olyan rétegében él, ahol szabadság van.
Az ember sem a fájdalomban, sem az örömben nem tud megsemmisülni.
Minden igazi öröm váratlan öröm. Nem vetted észre? Amikor nem akarod, nem görcsölsz rá, és egyszerre csak ott van! Vagy már ott is volt, régen ott volt, csak nem vetted észre. Ott volt benned, csak nem jött felszínre. Ezért van az, hogy a jókor jó szó, egy átsuhanó, szép emlék vagy egy biztató gondolat, (...) feldobja az embert.
Adódnak boldog pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy békében élhessünk tovább. Egy beteljesült szerelem, egy gyermek fogantatása, egy könyv megjelenése, egy nagy felfedezés olyan illúziókba ringathat, hogy úgy érezzük, senki sem lehet boldogabb nálunk. Ha ebben a pillanatban egy komoly tekintély érdemrendet vagy díjat ajánlana fel, megfosztana bennünket az igazi jutalomtól.
Aki nem tud örülni, annak a fájdalmaiban nem hiszek.
Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.
Valójában az örömömet nem "megosztom", hanem bevonom a másikat is, mert egyedül egy magányos szikra is hamar kialszik, ha nem tudja a környezetét lángba borítani.
Örülni annyi, mint bolondnak lenni a szomorú kísértetekkel teli világban.
A legnehezebb úton is végigmegy az ember, ha az örömökkel van kikövezve.
Úgy fair szerintem, hogy ha van fájdalomküszöb, akkor legyen örömküszöb is. Kinek mekkora az örömküszöbe? Van az a boldogság, ami elviselhetetlen? (A boldogságtól ordítani, ugyebár.) Lennie kell, mert olyan sokan menekülnek előle, félnek tőle. Félnek, hogy túlcsordul. Kordában akarják tartani, nem is merik elhinni. Pedig szerintem csak élvezni kell a pillanatot, nem gondolkozni (legalábbis nem sokat), csak átadni magunkat a pillanat örömének.
Nem számít, mennyire tudsz valamit, csak az számít, hogy élvezed.
Úgy telnek gyorsabban a napok, ha az ember megtalálja bennük az örömöt, nem baj, ha nehéz pontosan levezetni, mitől is van tulajdonképpen jókedve.
Sose tudott olyasvalamit vásárolni, amiből ne lehetett volna valami szellemi hasznot húzni, főképp olyat, amit csak a szép dolgok szereznek a számunkra, mivel megtanítanak arra, hogy örömünket ne csak a jólét és a hiúság kielégülésében keressük.
Engedd magadhoz az örömöt. Nyúlj utána és ragadd meg, amikor elfut melletted.
Ha az ember sokáig vár valamire, akkor az a valami sokkal értékesebb lesz.
Minden emberben van egy kapcsoló, ami képes felszítani benne a tüzet, amitől csillogni kezd a szeme.
Az öröm nem a végrehajtásban rejlik, hanem az eltervezésben.
Jegyezd meg jól, hogy minden öröm "haszontalan". Ne várj érte jutalmat, mert az öröm - bármilyen öröm - önmagában hordja jutalmát; már maga jutalom.
A mámor mindent leegyszerűsít és megválaszol.
A fájdalomból születhet a legnagyobb, a legkülönösebb öröm, amitől az ember kiáltani szeretne, és forró, boldog könnyeket sírni.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
