Minden ember életében vannak olyan meghatározó pillanatok, amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és tehetetlenül nézi, ahogy süllyedni kezd a világa.
A felnőttek mániája a "majd", "egyszer", "meglátod" stb... Mi lenne, ha mondanának valamit a jelennel kapcsolatban is? Vagy létezik, hogy a jelennel nemcsak én vagyok meglőve, hanem ők is, és csak bíznak benne, hogy majd minden megoldódik, és jöhet a jól ismert "megmondtam" szöveg?
Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tűnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így működik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerűen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.
A filmekben látott megható jelenetek ritkán működnek az életben, egész egyszerűen azért, mert a spontaneitás jó dolog, és ha búcsúzáskor nevetni akarunk, akkor az az életben tökre odaillő, egy filmben viszont furán venné ki magát.
Van, hogy a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Már nem ijeszt meg a fantáziám, amióta láttam, hogy a valóság sokkal rémisztőbb tud lenni.
A valóság filter nélkül sajnos kiábrándítóan szürke tud lenni.
Furcsán működik az emberi agy, az egyik pillanatban még zokogunk, mert úgy érezzük, kitépték a szívünket, elnyelnek az emlékek és belehalunk a keserűségbe. A másik pillanatban viszont kilépünk a De Gaulle reptér ajtaján, megérezzük az illatot, megpillantjuk a sorakozó taxikat, a fülünket pedig minden irányból francia szavak ütik meg, és hirtelen úgy érezzük, hogy hazaértünk.
21. század. Egy kapcsolatnak akkor van vége ténylegesen, amikor egy közösségin megváltozik a státusza.
Ha valakit keresel, úgysem találod meg. Ha valakivel nem akarsz összefutni, biztosan szembejön és észre is vesz.
A szomorú, szerelmes lányok mindig csokit esznek.
A jótékonykodás lényege, hogy önzetlenül váljunk meg szeretett és nagyra becsült dolgainktól azért, hogy másoknak jót tegyünk.
Az elmúlt hét után egyszerűen csak megvonom a vállam és elhiszem, hogy bármi megtörténhet.
Amikor érzem, hogy hazudtál nekem, És a hazug szavak csak hazugságot szülnek, Amikor tapogatni lehet a csendet, És az én csendemet rejti a te csended, Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal Örökre.
A legtöbbet magunknak hazudunk életünk során.
A féltékeny ember általában csak az első hazugságot ejti meg szándékosan, a többi már sodorja magával, szinte észrevétlenül.
Csak akkor kellhet másnak az, ami a tiéd, ha már egyszer megkaptad.
Tavasz. A legjobb időpont a változásra, és a változtatásra.
Minden harmadik ember álomvilágban él. Tisztában van az élettel, eltelnek a napjai, mégis, monoton életükben egyfajta felüdülést jelent az a néhány pillanat, amikor elképzeli, más életet él, mással, úgy, ahogy szeretne.
A legjobb dolgok boldogtalan vagy kilátástalan időszakban születnek.
Az idő nem várja meg, hogy normálisan felkészülhessünk a fontos vagy állítólag fontos dolgokra, az csak telik, az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud.
Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.
A fesztiválozásban az a legjobb, hogy az egymást nem ismerő embereket is összeköti a közös érdeklődési kör, a sorban állás, a zene szeretete, a szabadság érzése és a hangulat.
Kimondott szavaid széttörtek, ezer betűvé hulltak szét, A levegőbe nyúlva kaptam utánuk, de szétfújta mindet a szél.
- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...) - Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után. - Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.
Ha szeretünk valakit, és tudjuk, hogy vannak hibái, azokat megpróbáljuk eltitkolni mások előtt, nehogy hülyének tartsanak minket, amiért ennek ellenére vele vagyunk. Elég, ha az ember magáról tudja, hogy hülye, nem kell a folyamatos megerősítés a külvilágtól.
Egy gimisnek elég azt mondani, hogy van valami, amiről nem tud, és totál bepörög.
Az irigység az egyetlen olyan tulajdonság, ami nem szűnik meg soha. El lehet nyomni, el lehet titkolni, még magunk előtt is elrejthetjük. De attól még ott van. És ha egyszer jött, az jönni fog többször is.
Felnőttnek lenni annyit jelent, hogy visszamenőleg akár hat évre is egymás fejéhez vághatunk dolgokat.
A te álmod néha más rémálma.
Ami körülötted változik, az nem érdekel. Ami benned, az igen.
Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem.
Azért felnőtt az ember, hogy a szülei helyett a barátaival oldja meg a problémáját. Mert azért egyedül nyilván senkinek nem megy.
A klasszikus romantikus irodalomból ismert udvarias magatartás ma már nem csak fikció, hanem egyenesen sci-fi. A srácok bunkók, a lányok meg odavannak értük.
A legjobb barátnő feladata egyértelműen az, hogy velünk utáljon vadidegen lányokat, akik a boldogságunk útjába állhatnak.
Legyél igazi barát, és hagyd, hogy hibázzak, ha ennek így kell lennie!
A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat.
Mégiscsak érdekes lehetett pár blogbejegyzésem, ha felkeltette a közösségi addikt húgom érdeklődését. Ez azért boldogsággal töltött el, és bár még taknyos, bízom benne, hogy pár év múlva lesznek igazi és nem csak online barátai, akikkel elmehet egy (...) hétre, hogy a virtuális élményeken kívül valódit is tapasztaljon. Mert 21. század ide vagy oda, ezekre szükség van. Mindig. És jó lenne, ha az ő generációja is megtapasztalná, mielőtt végleg elnyeli az internet.
A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, ha végzünk? Vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár minket?
A régóta keresgélt "legjobb barát" tulajdonképpen végig ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, amit számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem egy konkrét ideál, ami egyvalakiben megvan, és akkor az a nagybetűs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabjai szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság.
Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.
- A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? (...) - Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz.
- Hátba szúrsz - jelentettem ki szomorúan. - Miért tenném? Elölről se esne nehezemre, hátulról meg még élvezet sincs benne.
A sértettség kemény dolog, kihozza az emberből a legszemetebb énjét, és kimondat vele olyan mondatokat, amiket soha nem gondolt komolyan.
A sértődést nem lehet sokféleképpen megélni. Az mindenképp gyerekes.
Egy fesztiválon nincs szemetebb érzés, mint amikor egyedül van az ember, mert ilyenkor tűnik fel a legjobban, hogy mindenki más társasággal tölti az időt.
Egy újabb nap nélküled, a reményt táplálva, arra várva, hátha holnap máshogy lesz. Semmi nem jó nélküled, itt ragadtam a magányban, megjátszva, hogy minden rendben lesz.
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.
Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.
Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
