Ha valami ingyenes, az valahogy finomabb is.
Hagyd, hogy néha elragadjon az éjszaka, nézd a csillagokat és engedd, hogy megrészegítsen a végtelenség érzése. Az éjszaka, a maga minden sötétségével, egyben út is a megvilágosodás felé. Az éjszaka, melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez, olyan, akár a sötét kút, melynek a legmélyén szomjoltó víz van: fekete árnyaiban valahol ott rejlik a láng, amely fellobbanthatja a lelkünket.
A nagy viharok előtt mindig van egy pillanat, amikor eláll a szél, és minden elcsendesül.
Meg kell őrizni egyfajta fegyelmezett őrültséget, ahogy valaki mondta. Ugyanúgy fog sírni, aggódni, idegeskedni, ahogy a többi ember, de közben soha nem fogja elfelejteni, hogy a lelke szabad, és nevetve fölülemelkedik a nehézségeken.
Az univerzum vállalja, hogy kijavítja helyettünk a hibákat.
Mindenki kiválasztott, aki ahelyett, hogy azt kérdezné, "mit keresek én itt", úgy dönt, hogy azzal foglalkozik, ami lelkesedéssel tölti el, bármi legyen is az. Minden igazán lelkesen végzett munkában benne van a Paradicsom kapuja, a megváltó szeretet, a döntés, amely elvezet Istenhez.
A világ legkifinomultabb dolgai éppen azok, amelyek mindenki számára elérhetőek.
Minden városban van egy "mágikus hely", egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.
A gyertya a négy elem szimbóluma, hiszen benne van a kanóc földje, a paraffin vize, a láng tüze és a levegő, ami lehetővé teszi, hogy égjen.
Hajlamosak vagyunk többre értékelni azt, ami messziről jön, anélkül, hogy észrevennénk, mennyi szépség vesz minket körül.
Amit mi megszokottnak tartunk, az valójában egy újabb lehetőséget, egy újabb kalandot hordoz. És mégsem vesszük észre, hogy minden áldott nap más, mint a többi. A mai napon valahol kincs vár rád. Meglehet, hogy egy röpkén átsuhanó mosoly az. (...) Az élet apró és gigászi csodafüzér. Nincs benne semmi unalmas, mert állandóan változik minden.
Mindenkinek joga van kételkedni a feladatában, és olykor el is tántorodhat tőle; csak elfeledkeznie nem szabad róla. Aki nem kételkedik önmagában, méltatlan, mert vakon bízik önnön képességében, és így a büszkeség bűnébe esik.
Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok.
Sokkal természetesebb lenne, ha mindig csak akkor ennénk, amikor tényleg éhesek vagyunk.
Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt.
Azok a ruhák, amelyeket megvettél, hozzád tartoznak, a részeid, és különleges pillanatokat képviselnek. Olyan pillanatokat, amikor azzal a szándékkal indultál el otthonról, hogy megajándékozod magad, mert elégedett voltál a világgal. Olyan pillanatokat, amikor valaki megbántott, és ezzel akartál vigasztalódni. Olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, meg kell változtatnod az életed. A ruhák mindig érzelmet változtatnak anyaggá.
A világnak semmi másra nincs szüksége, mint példákra, olyan emberekre, akik az álmaik szerint tudnak élni, és képesek harcolni az elképzeléseikért.
Problémáink többsége valójában nem egyébből fakad, mint a szabályok követéséből.
Ostobaság megpróbálni a kezünkben tartani a világot, s egy teljességgel hamis biztonságban hinni, mert aki így él, azt felkészületlenül érik az élet viszontagságai.
A "divat" valójában nem más, mint annak a kifejezése: a te világodhoz tartozom. Én is a te hadsereged egyenruháját hordom, ne lőj rám.
A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.
Megváltoztatva a rutindolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.
Bizonyos viharok, mielőtt betörnének a kertünkbe, apró üzeneteket küldenek, melyekkel lustaságból nem foglalkozunk.
Az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire, mintha először tenném - különösen az apró dolgokra.
A teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is.
Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.
Néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.
- Minden borból inni kell: van, amelyikből csak egy kortyot, és van, amelyikből egy egész üveggel. - És ezt hogy döntsem el? - Az íze alapján. Csak az ismeri a jó bort, aki a keserűt is kóstolta.
Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.
Eltelik fél óra, fél órán keresztül hiszek a történetben, amit az imént találtam ki, aztán eszembe jut, hogy az egész csak álom.
Sok embert ismerek, akik csak azért próbálnak segíteni másokon, hogy ne kelljen szembenézniük a saját problémáikkal.
Ezen a földön bármilyen dolog kifejezhet bármi létezőt. Ha valaki akármelyik lapján kinyitna egy könyvet, vagy tenyérből, kártyából, a madarak röptéből vagy bármi másból olvasna, találhatna összefüggést azzal, amit éppen átél.
Az emberek azért tévednek el a sivatagban, mert hagyják, hogy félrevezessék őket a délibábok.
A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.
Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.
Felfedni annyit tesz: egy pillanatra fellibbenteni, majd visszaejteni egy fátylat. Fellibbenteni a fátylat valamiről, ami már nem létezik.
Mindent igyekszünk úgy értelmezni, ahogy jólesik, és nem úgy, ahogy valójában van.
Csak az keresi a misztikumot, aki menekül a valóságos problémák elől.
- Mi a valóság? - Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg leginkább a közösségi érdekeknek.
Ami a valóságot illeti, az csak egy történet, amit mások meséltek nekünk a világról, és arról, hogyan kell viselkednünk benne.
A valóságban a dolgok gyakran még sokkal abszurdabbak, mint a könyvekben.
Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak. "A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság (...), előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet? Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne.
Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot.
Még egy lépés, és a varázslatot tönkreteszi a valóság.
Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.
Isten szemében semmi sem haszontalan ezen a világon. Még a fáról lehulló falevél sem, vagy az elhullajtott hajszál, vagy az eltaposott rovar, ami útban volt. Minden létnek van értelme.
A növény virágot bont, hogy a méhek rászálljanak és megtermékenyítsék. A gyümölcs elszórja magvait, hogy új növények bújjanak elő a földből, amelyek aztán újra virágba borulnak, hogy odacsalják a méheket, amelyek megtermékenyítik, hogy újra gyümölcsöt hozzanak, és így tovább, a végtelenségig.
A nyár közeledtével furcsa gondolataink támadnak: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra.
Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk."
A természet körforgásában nem létezik sem győzelem, sem vereség. Csak a mozgás létezik.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
