A rossz szivar lószarízű, a jó dohányízű. A nagyon jó szivar azonban világízű!
Az igazi újságolvasás nem egy vagy talán két nyomorúságos napilapocska felületes átlapozása. Az igazi, mert az észt és a látókört egyaránt tágító újságolvasásban az összes piacon (vagyis a trafikban is) megtalálható újság bennfoglaltatik, ha nem is elejétől végig, de azért legalább nagyjából, ami azt jelenti: szalagcím, vezércikk, legfontosabb rovatok, legfontosabb vélemények, valamint legfontosabb (kül- és bel-) politikai, helyi, gazdasági, tudományos, sport-, kulturális, társadalmi hírek satöbbi.
Az újságeladás minden szeriőz trafik fő tevékenysége, és a vevő, illetve az újságvásárló azt szeretné (amennyiben nem tartozik már eleve egy meghatározott nyomdatermék intellektuálisan, érzelmileg vagy politikailag elkötelezett törzsolvasói közé), hogy a trafikos ennek megfelelően ellássa tanáccsal, felvilágosítással, és adott esetben szelíd nyomatékkal vagy nyomatékos szelídséggel rávezesse a számára mint kuncsaft, olvasó vagy újságvásárló számára az adott napon, adott pillanatban, adott hangulatban az egyetlen megfelelő lapra.
Furcsa, (...) ahogy az újságok a maguk igazságait nagy, vastag betűkkel világgá kürtölik, hogy rögtön azután a következő kiadásban újra kicsivel írják, vagy egészen megfeledkezzenek róluk. Ami a reggeli kiadásban igazság, az az esti kiadásban hazugság, (...) ami az emlék szempontjából azonban nem játszik túl nagy szerepet. Emlékezni amúgy sem az igazságra szoktak, hanem csak arra, amit elég hangosan szétüvöltenek vagy elég vastag betűvel kinyomtatnak. És ha egy ilyen emléksusogás egyszer elég hosszan tart, (...) abból történelem lesz.
A nő olyan, mint a szivar. Ha túl erőteljesen szívjuk, nem nyújt élvezetet.
A felismerés a bölcsesség meredek lépcsőházában megtett első lépés.
Aki nem tud semmit, annak nem fáj a feje.
Az igazság ritkán kellemes.
Annyiféle az igazság, mint házon az ablak, ugyanis emberek ülnek mögöttük, akik állítják, hogy láttak vagy hallottak vagy megérezték vagy mindig is tudtak valamit. De ami az egyik szemében bizonyosság, az a másikéban a legnagyobb marhaság, amit a Jóisten a világ teremtésétől kezdve csak látott, és fordítva.
Az élet bizony nem éppen mese, barátocskám - de egyszer úgyis minden véget ér!
A legtöbb út valahogy ismerősnek tűnik. De voltaképp nem is az a rendeltetésünk, hogy ismerjük az utakat. Épp az a rendeltetésünk, hogy ne ismerjük őket. Nem azért születünk, hogy válaszokra leljünk, hanem hogy kérdéseket tegyünk fel. Az ember úgyszólván valami örökös sötétben tapogatózik, és csak ha nagyon szerencsés, akkor pillant meg néha egy-egy felvillanó fénysugárt. És csak nagy merészség vagy kitartás vagy ostobaság, avagy leginkább mindezek árán hagyhat olykor maga is egy-egy jelet!
Rohadt dolog ez a meghalás. Az ember egyre kevesebb lesz az idő múltával. Van, akinél gyorsan megy, van, akinél eltart egy darabig. Születésedtől kezdve egymás után elveszítesz valamit: először egy lábujjat, aztán egy kart, először egy fogat, aztán a fogsorodat, először egy emléket, aztán az egész emlékezetedet, és így tovább, mígnem aztán már semmid sincs. A végén bedobják a maradékot egy lyukba, földet lapátolnak rá, és kész.
Egy paraszt élete végéig paraszt marad, soha nem lesz belőle vendéglős.
A föld az föld, nem oszt, nem szoroz, hol nyugszik az ember.
A halál új életet szül, mondják az emberek. Csakhogy az emberek ostobábbak, mint a legostobább kecske. Én mondom: a halál nem szül semmit! A halál a Hideg Asszony.
Ahol egy öreg meghal, hely nyílik valami újnak.
Ami meghalt, az halott, és kész. Nincsen már utána semmi, Jóisten sincsen. Mert ha volna Jóisten, akkor nem lenne olyan pokolian messze a mennyország!
Az egész élet állandó elválás. Egy anya ezt nagyon is jól tudja. De ez már csak így van, és megszokja az ember.
Vajon hány búcsút bír elviselni az ember? (...) Talán többet, mint gondolná. Talán egyetlenegyet sem. Mindig csak a búcsú, akárhol maradunk, akárhová megyünk, ezt azért elmondhatta volna valaki.
A sebhelyek olyanok, mint az évek, (...) egyik követi a másikat, és összeadódva tesznek ki egy embert.
A rosszindulat egyrészt kíváncsivá, másrészt vakká tesz, az ember csak azt látja, amit látni akar.
Aki sokat beszél, annak többnyire kevés a mondandója.
Egyvalami azért furcsa: ahogyan hosszabbodnak a napok, egyre rövidebbnek tűnik az élet. Ellentmondás ugyan, de így van. És most kérdem én magától: mit csinálnak az emberek, hogy meghosszabbítsák az életet és lerövidítsék a napokat? Beszélnek. Beszélnek, fecsegnek, hablatyolnak és karattyolnak, gyakorlatilag megállás nélkül. És amikor azt hinnéd néha, hogy most végre nyugi van, teszem azt, a templomban, vagy pláne: a temetőben - hát tessék! -, már megint elkezdi jártatni valaki a beszélőkéjét! Alighanem fönn a mennyben vagy lenn a föld alatt is így lesz: valaki mindig pofázik. De mondok én magának még valamit: az egészből, amit az emberek egész nap összedumálnak, a nagyját rögtön a sutba dobhatjuk! Mert habár mindenki szövegel, gőzük sincs semmiről.
Egy embertől meg lehet venni az óráit, el lehet lopni a napjait vagy akár az egész életét is. De senki nem foszthat meg egy embert egyetlen pillanatától sem.
Már az is nehéz, hogy fáradságos munkával szert tegyünk a tudásra, de az talán még nehezebb, sőt talán gyakorlatilag lehetetlen, hogy amit egyszer megtudtunk, elfelejtsük.
Napközben voltaképp jobb nem tudni, mi minden megy végbe az emberekben (...). Éjjel azonban (...) már nem áll ott gátként az emberek saját óvatossága, így aztán minden félelem, vágy és bolondság gátlástalanul kavaroghat a fejben.
Nem is az a lényeg, hogy beszélgessünk az álmokról és azok lehetséges értelméről vagy esetleges értelmetlenségéről, hanem kizárólag az, hogy az álmokat minden várakozástól mentesen elmondjuk, gyakorlatilag, mint a mozgóképszínházban, egyszerűen csak a fejünk belsejéből a külvilág üres vásznára vetítsük, és ezzel a véletlenül arra járóban vagy a szándékosan elébe lépő szemlélőben felkeltsünk valamit, egy kis szerencsével talán valami érdekeset, fontosat vagy maradandót.
Végtére is az ember bárhol megtalálhatja a boldogságot.
Annyiféle a szomorúság, ahány órája van az életünknek. És valószínűleg még annál is több. És mindegy, hogy tudod-e, honnét jön ez vagy az a szomorúság. Hozzátartozik az életünkhöz. Ha engem kérdezel, szerintem még az állatok is szomorúak. És talán a fák is. Csak a kövek nem. Azok csak feküsznek, és nem csinálnak semmit. De ki vágyna erre?
A kivárás (...) mindig a legjobb és talán az egyetlen lehetőség arra, hogy sértetlenül megússzuk, amint a nehéz idők elfolynak mellettünk.
Születésünktől fogva távolodunk, és minden nappal egy kicsit messzebb kerülünk önmagunktól, mígnem aztán egyszer csak egyáltalán nem ismerjük ki már magunkat.
A mai okok holnap már tegnapi okok lesznek, és legkésőbb holnaputánra már elfelejtődnek.
A döntő dolgokban kezdettől fogva magunkra vagyunk hagyva. Mindig meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mit szeretnénk, és hová akarunk eljutni. Másképp szólva: a saját fejedhez kell fordulnod. És ha az nem ad választ, kérdezd a szívedet!
Ahonnét a vagányság jön, onnét a hülyeség se lehet messze.
- Mért lesznek szerelmesek az emberek folyton és mindenhol? - (...) Nem kell megérteni a vizet ahhoz, hogy fejest ugorjunk belé!
Szerelembe esni tudvalevőleg egyet jelent azzal, hogy egyszer csak nem ismerjük ki magunkat többé.
A szerelem olyan, mint a futótűz, amelyet se nem akar, se nem tud senki eloltani.
Egyedül jövünk a világra, és egyedül halunk meg. Ám ahhoz a magányhoz képest, amit akkor érzünk, amikor először állunk egy szép nő előtt, a születés és a halál kifejezetten népes társasági eseménynek számít.
A szerelem jön és megy, és az ember előtte se ismeri ki magát, meg utána se ismeri ki magát, és legfőképp akkor nem ismeri ki magát, amikor itt van.
Senki se alkalmas a szerelemre, ennek ellenére vagy éppen ezért majdnem mindegyikünket elkapja egyszer!
A megfelelő asszony megtalálása civilizációnk egyik legnehezebb feladata. És mindannyiunknak teljesen egyedül kell megbirkóznia vele.
A politika alapvetően elront mindent, és bizony édes mindegy, ki alakít éppen szélesre ült fenekével kormányt, (...) a politika mindent elront, elfuserál, elbaltáz, elbutít és egyáltalán valahogy tönkretesz.
Jegyezd meg a vevőket! Vésd az agyadba a szokásaikat és a gyengéiket! Az emlékezet a trafikos tőkéje.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
Elküldöm egy barátomnak
