Az a liberális, aki ezt is eltűri, meg azt is eltűri, nem pedig az, aki előírja, hogy a dolgoknak milyennek kell lenniük.
Minden helynek megvan a maga illata. Hosszú távollét után Magyarország számomra mindig egy kicsit nyárierdő-illatú, még karácsonykor vagy szmogriadó idején is.
Még egy egyszerű gazdasági menekültnek vagy külföldi megélhetést kereső magyar szakmunkásnak is bátorság kell ahhoz, hogy maga mögött hagyja a biztonságot jelentő környezetet, amikor átlép az országhatáron.
Az élet sehol se hibátlan - jól tudják nyugaton és érzik keleten -, Otthon ott vagy a világban, Ahova visszahúz a szerelem.
Nem szabadulhatsz a helytől, ahonnan jössz (...). Egy része mindig benned marad, akár a legvastagabb hagyma közepén a karcsú, fehér szív.
Haza. Négy betű, amelyek nehezebbek, mint húszezer elefánt.
Ha, mig részeg vagyok: boldog Volna a hon csakugyan, Bár örökké kéne élnem, Fiuk, nem láthatna éngem Soha senki józanan.
Ha oly hosszú lesz életünk, Mint kortyaink valának, Megérjük boldogabb korát A bús magyar hazának.
Ha a tollam hegyére piros-fehér-zöld pántlikát kötök, avval ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott vagy sábeszdekli. A tollam hegyén a tollam hegye kell legyen - meg egy kevés téma. A kokárda helye a szív fölött van kijelölve.
Gyermek vagyok bár, mégis jól tudom, Mi a legszentebb a föld kerekén, S hogy e szentségen akként függni kell, Miként a gyermek anyja kebelén. Igy csüggök rajtad, igy szeretlek én, Magyar hazám, kedves magyar hazám! Büszkén vallom be, hogy fiad vagyok, S áldom a sorsot, hogy te vagy anyám!
Nem csak a földjüket vesszük el azoktól, akiktől a szülőföldjüket elvesszük. A múltjukat is, a gyökerüket, identitásukat.
Tudnod kell, nincs kegyelem Bátor vér csorog az ereimben A tűz ugyanúgy ég a szememben, Ahogy régen elkezdtem.
Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.
Ne féljetek, nem megyünk haza! Az már olyan rég a másság temploma, És ti is csak szolga rab vagytok ott, Bár zsebetekben útlevél ragyog.
Minket már régen nem hív a haza! Mely álmaink bölcsője, sírja volt, ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt.
Nagy a világ, annyi hely van, miért lenne muszáj ugyanott leélni az életünket, ahol végül is, véletlenül, megszülettünk?
Nem fogok én hazám dicsérője soha is lenni, mert az arra nem szorult, s egyébiránt magamat oly szoros kapcsolatban vélem hazámmal, hogy annak dicsérete nem látszik előttem helyesbnek, mint ha valami rokonomat vagy önszemélyemet magasztalnám.
Miképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.
Kiemelhetsz egy embert a szülőföldjéről, de a szülőföldjét sohasem emelheted ki az emberből.
Hazánkon kívül bármerre menjünk, bárhol tartózkodjunk - kicsi nekünk a világ - oda húzódunk, a hol bölcsőnk ringott. Csak a kedves haza az, a melynek kebelén lelkünk nyugalmat talál.
Akinek az élete a pesti világban gyökerezik, hiába utazik Amerikába. (...) Az nem csak költemény, hogy "itt élned, halnod kell", hanem forró valóság.
Budapest gránátalma. Gránát, mert hétvégente robban, alma, mert sötétbordós piros hangulatú, és egy szimpla almaságában is egzotikus gyümölcs.
Hazát több módon lehet elveszítni, eltéphetnek, vagy kényszerülsz magad kivándorolni, de oly szörnyű egy sincs, mint amikor a hazád megtagad.
A hazafiság nem több, mint hűség egy birtokhoz, egy földhöz, amit nyolcszáz alkalommal hódított meg nyolcszázféle rendszer nyolcszázféle kultúrával, mégis mindig ez a legjobb.
Légy üdvöz, magyar föld. E fénylő nyári délben olyan vagy, mint a kenyér, mely most sült ki éppen, olyan barna, aranyos, olyan kerek, s mint a kenyér, telve vagy drága titkaiddal, s mint a kenyéré, szent a te neved.
Én azért élek itt, mert itt szeretek élni, nem pedig azért, mert a nagyvilágon e kívül nincs számomra hely.
Hazát több módon lehet elveszítni, de ő bennünket el nem veszt soha!
A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.
Minden magyarnak meg kell tanulnia, hogy nem hagyhatja el a hazáját következmények nélkül. Ha megteszi, ha elmegy, akkor mintha a családját, a fivéreit és nővéreit hagyná el.
Magyarországnak is az a fő problémája, hogy Budapestet körülveszi egy ország.
A hazafiság szerintem nem valami pátoszos elragadtatás, hanem hétköznapi valóság. A hazádat is szeretheted úgy, ahogy a családodat, a kedvenc focicsapatodat vagy a kedvenc könyvedet. Ha tisztességes dolgokat teszel le az asztalra, hozzájárulsz valamihez, amit úgy hívunk, haza.
Lehet-e életünkben két nőt valóban szeretni, nem tudom; két hazát bizonyosan nem.
Mindenki magyar, aki annak vallja magát, és beszéli a mi gyönyörű és titkos nyelvünket.
Néha az a legjobb egy helyben, hogy onnan származol.
A vérem magyar, a gondolkodásom európai, az otthonom a Föld bolygó, a szeretetemnek pedig nincsenek határai.
Az embert ki lehet szakítani a hazájából, a hazáját azonban nem lehet kiszakítani az emberből.
Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital, Sebemre ír és bánatomra dal, Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem. Márvány, amelybe álmaimat vésem. Át egen, földön, folyón, tengeren, Rögön, hanton, koporsófedelen: Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
Az ember különböző helyzetekben különböző identitásait veszi elő. Ha kell, akkor romának vallom magam, ha épp arról van szó, akkor európainak.
Ha az ember külföldre kerül, akkor tagadhatatlanul elveszíti a biztos pontokat az életében, amelyekhez ez idáig mérte magát; az embereket és a környezetet, amire támaszkodott, elveszíti a biztonságot adó komfortzónát, a burkot, amely előtte védelmezőén körülvette... elveszíti önmagát, hogy aztán idővel apró legókockánként lassan újjáépülhessen. Nehéz folyamat és nincs külső segítség, ebben csak magunkra számíthatunk.
Ha az ember külföldre költözik, utána már sosem lesz ugyanaz. Idegen vagy külföldön is (migráns), egy különleges, messziről jött lény, és a lelked mélyén idegenné válsz otthon is, mert más szemmel nézed már a dolgokat, mert kinyílt a világ előtted.
Vannak városok, amelyek mindörökre becsomagolt dobozok maradnak, megoldatlan rejtélyek, még az állhatatos utazók sem fejthetik fel titkaikat, mert meg sem érzik azokat. Az ilyen városokat senki sem értheti meg igazán, csak akik a falai közt születtek.
Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket. Csakhogy az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyűgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szűk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját.
Ha kilépsz az ajtódon, átléped a küszöbödet, magad mögött hagysz mindent, senki leszel. Senki.
Menni vagy maradni? A szívem mindig visszahúz. Csak élni kéne hagyni, de országomban lettem túsz. Menni vagy maradni? Kérlek, légy, ki visszahúz! Én szeretnék maradni, de nem bírok el ennyi súlyt.
Mielőtt elmész, előtte jól gondold át, Mit veszítesz és mit nyersz, Ha itt hagynál mindent. Visszanézni nehéz a repülőről, fent.
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Azok a hegyek még ma is állnak, Azok a folyók még ma is futnak, Az a csillag még ma is mutatja az utat, Az a nép még ma is él.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát. Karjába zárja rég elkóborolt fiát. A széllel küldi el az otthon illatát, A fenyvesek dalát, a folyók zúgását, És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyülölni ellenségeinket.
Szaporodjon ez az ország Emberségbe`, hitbe`, kedvbe`, s ki honnan jött, soha soha ne feledje.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
