Sok téves elképzelésünk van a tudományról, arról, hogy mi az, és hogyan működik. Az egyik ilyen elképzelés az, hogy a tudomány a tények tárháza. De ez nem így van, sőt, ez még csak nem is célja a tudománynak. A tudományos munka: folyamat. Gondolkodásmód. A tények gyűjtése mindennek csak egy kis szelete, de nem a célja. A tudomány végső célja az objektív valóság lehető legjobb megértése, vagyis bizonyítékokon alapuló megértése.
A kutatók nem szeretnek tévedni, viszont imádják a kirakós játékokat, a világegyetem pedig a létező legnagyobb kirakós játék. Ezért tehát ha a kirakós játék egy darabkája sehogy sem illeszkedik egy bizonyos helyre, nincs értelme tovább erőltetni. Néha el kell engednünk egy feltevésünket, hogy megérthessük az összképet. A tudományos munka ára a tévedéseink beismerése. A jutalom viszont a lehető legjobb: tudás és megértés.
A válaszok és megoldások kialakításakor a tudomány nem enged sem külső, sem belső nyomásnak, sem a kényszerítő sürgetésnek, sem saját egzisztenciális érdekeinek.
Még a legnagyobb szakértők is hajlamosak a vágyteljesítő gondolkodásra, és elvakíthatja őket egy olyan meggyőződés, amit sokkal inkább az érzelmeikre, mintsem az értelmükre alapoznak.
A tudományos kutatás a pontosabb igazságok, nem pedig "az" igazság keresése.
A jó kísérlet az, amelyik ellentmond az elméleteknek.
Ismereteinket megszerezzük, rendezzük, használjuk: így él a tudomány.
A tudomány azzal, hogy felismeri és bevallja határait, hogy valószínűségi kijelentéseket tesz, nem bizonytalanná, nem relatívvá, hanem őszintévé vált.
Egy hipotézisnek a valóság számára jelentősége és ezzel igazi értéke csak akkor lesz, ha a belőle folyó elméletet vonatkozásba hozzuk a mérési eredményekkel.
Amit megfigyelünk, nem maga a természet, hanem a kérdésfeltevésünknek alávetett természet.
A tények előbb vagy utóbb, de mindig győznek, hiszen a tények mögött számok rejtőznek. Az új tudományos felfedezések is csak akkor győzhetnek, ha számokká redukálhatók.
Az a képesség, hogy valamit megértsünk, még mielőtt látnánk, a tudományos gondolkodás legfőbb vonása.
Egy elvont gondolat évszázadokkal megelőlegezhet a tudományos kutatásban később használt vagy igazolódott feltevéseket.
A világ elgondolásának legjobb módszere: a változást megismerni, s nem az állandóságot - a történést, s nem a létet.
A tudomány az egyetlen olyan módszer, melynek segítségével hiteles ismereteket szerezhetünk a világról. Ennek oka abban rejlik, hogy a tudomány nem megkérdőjelezhetetlen "szent" tanokon vagy ellenőrizhetetlen népi bölcsességeken alapul, hanem azon az eszmén, hogy a világ pusztán elméleti úton nem ismerhető meg; kísérleteket vagy megfigyeléseket kell tennünk ahhoz, hogy helyes elképzeléseket alkothassunk róla.
Az ember számára nem a következtetések, hanem csak a megfigyelt tények jelenthetnek pozitív igazságot, amelyre szilárdan támaszkodhatunk. Ilyen a természet létezése, valamint azok a törvények, amelyek minden kis részének mozgását és változását irányítják.
Az igazi tudományos megismerés és magyarázat egyik legfontosabb szava az "is".
Ez a módszeresen dolgozó természettudomány nagy erőssége, és ez különbözteti meg az áltudománytól. Utóbbi a feltevéseit alátámasztó megfigyelési adatokat keresi, előbbi a cáfolatokat.
Kutatóként pontosan tudom, hogy minden feltételezésem és következtetésem a legjobb esetben is csak tapogatózás, ami arra vár, hogy a jövőbeni eredmények megcáfolják. Az áltudományok művelői és hívei ezzel szemben nem engedik, hogy az elméleteik ellen szóló bizonyítékok befolyásolják meggyőződésüket.
Senki sem lehet jó megfigyelő, anélkül hogy aktív elméletalkotó is lenne.
A fizikának soha sincs és nem lehet valamilyen minden időre kész, lezárt alakja, mert tartalmának végességével mindig a lehetséges észleletek végtelen bősége áll szemben.
A tudomány sikereinek megértése nem lehetséges anélkül, hogy látnánk, milyen nehézségek is vannak, milyen könnyen tévedhetünk, s gyakran milyen nehéz fölismerni, hogy mi legyen a legközelebbi teendőnk.
Egy dolog, amit senki nem érzékel, nem megismerhető, és ha nincs, aki megismerje, nem létezik.
A legjobb módszer egy tárgy legkisebb részleteinek alapos megismerésére, ha először a maga összességében vizsgáljuk meg a kiválasztott tárgyat.
Az új elméletek elfogadásának története gyakran a következő szakaszokon keresztül zajlik: az új gondolatokat először merő képtelenségnek tekintik, amelyek még említésre sem érdemesek, aztán jön egy időszak, amikor egy csomó egymásnak ellentmondó kifogást emelnek ellene, például: az új elmélet túl fantasztikus vagy csupán új szóhasználat; terméketlen vagy egyszerűen téves. Végül elérkezik az az állapot, amikor szinte mindenki úgy tesz, mintha mindig is ezt az elméletet vallotta volna. Ez rendszerint az általános elfogadás előtti utolsó állapot.
Az absztrakt tudományos vizsgálatok eredményeit a mérnök számításainak alapjául csak szigorú ellenőrzés mellett fogadhatja el.
A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
A hétköznapi elképzelés szerint a tudós nem más, mint logikai tényfeltáró gépezet. Empirikus megfigyelések alapján hipotéziseket állít föl, majd ellenőrzi őket, és egyértelmű következtetéssel eljut a megoldáshoz. Még azt is lehetne mondani, hogy a tudomány elsődleges célja éppen a személyes, intuitív vagy más módon szubjektív prekoncepciók kiküszöbölése, a világ elfogulatlan, tárgyilagos elemzése. A tudománynak ez a felfogása azonban csak a felismerések közlésére, átadására koncentrál, és nem vesz tudomást arról a folyamatról, amelyben megszületnek a felismerések.
Az ember könnyen kaphat pozitív eredményeket, csak éppen ezeknek az értelmezése nehéz.
Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál.
Tényekkel szemben csupán tényekkel lehet megmérkőzni.
Minden jó tudomány annak kreatív elképzeléséből ered, hogy mi az, ami igaz lehetne.
Az, hogy a valóság egy számunkra ismeretlen terrénumán lehet valami, ami összes következtetéseinket halomra dönti, nem indokolja azt, hogy ne bízzuk rá magunkat arra a tudásunkra, azokra a következtetéseinkre, amelyekhez a valóság számunkra ismert részének a vizsgálatából eljutottunk.
Ha nagyon biztosra akarunk menni abban, hogy nehogy egy valójában hamis elképzelést, hipotézist igaznak higgyünk, akkor az azzal fog járni, hogy jó hipotéziseket viszonylag nagy számban foguk eldobni, hamisnak vélni.
A részek összege - az csak összes rész.
Kis gondolatokból születnek az igazán nagy igazságok.
Amikor csak tudsz, számolj!
Keressétek az egyszerűséget, de ne bízzatok benne!
A tudomány haladása új technológiáktól, új felfedezésektől és új ötletektől függ - valószínűleg ebben a sorrendben.
A tudósok felosztanak és kategorizálnak. Megkülönböztetnek. Munkánk elkerülhetetlen szakmai kockázata az, hogy a világot alkotóelemeire - génekre, atomokra, bitekre - kell bontanunk ahhoz, hogy az egészet értelmezni tudjuk. A megismerésnek nincs más módszere. A részek összegének meghatározásához először az összeget kell részeire bontanunk.
A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitűd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ.
A tudományt is hinni kell (mert nem lehetünk egyszerre építészek és orvosok, tehát jó esetben elhisszük, amit mások erről mondanak), és (...) végső soron mindig kell hit és bizalom a tudáshoz - de a tudományt nem csak hinni kell: a tudományt egy olyan tudásfelfogás jellemzi, amelynek keretében bármely tudásállítás elvben bármikor (és ha kell, mindig újra) az ellenőrzés körébe vonható.
A tudomány legfontosabb, szintézist hozó állításai rendszerint egyszerűek, és nagy potenciális hatóerővel rendelkeznek.
Szigorúan véve nincs olyan elmélet, amelyet be lehetne bizonyítani. Csak cáfolni. Egy elmélet érvényessége azt jelenti, hogy még senki nem tudta megcáfolni - nem pedig azt, hogy bárki is képes lenne bebizonyítani annak kétséget kizáró igazát.
Értelmezhető, következetes és statisztikailag szignifikáns korrelációkból általános következtetéseket a népességre vonatkozóan levonhatunk ugyan, de az egyént illetően korántsem bocsátkozhatunk megbízható jóslásokba. Vegyük például a dohányzást! Sok dohányos hal meg idő előtt a dohányzás okozta megbetegedésekben. Ám egyesek - valójában nem is olyan kevesen - igen magas kort érnek meg.
A tudományos érvek mögött valamilyen gyakorlati tény, tapasztalat, megfigyelés, kísérlet kell álljon. Gyakorlati bizonyíték nélkül a filozófia nem egyéb, mint az emberi elme sikamlós és csapodár szórakozása.
A legnagyobb hiba, amit a kísérletező elkövethet, ha önkényesen kizárja a "váratlan" eredményeket, amelyek nem illeszkednek az előzetes elmélet keretei közé.
Tudományos előrehaladás nem lehet meg tévedések nélkül. Amíg eljutunk az igazsághoz, gyakran kell végigjárnunk sok tévesnek bizonyuló mellékutat.
Bátorság kell az új eredmények kimondásához, bátorság kell a tévedések beismeréséhez is. Akiből hiányzik ez a kettős bátorság, nem érhet el igazán jelentős eredményeket.
Minden új eredménynek, forradalmian új gondolatnak meg kell vívnia harcát, hogy befogadja a tudományos közgondolkozás.
Elfelejtette jelszavát?
vagy
Rendszer
